Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Krajcsovics István
Okl. vegyészmérnök, vállalkozó,
Debrecen
Az 1960–80-as években sikeres feltalálóként (10 szabadalommal rendelkezett a műanyagkémia tárgykörében), rövid időszakokra a hatalom kegyeltjeként, majd azt egy pillanat alatt elveszítve többszörös újrakezdőként emlegette az írott és az elektronikus sajtó. Ma, 72 évesen a múltra már csak ritkán gondol, lekötik vállalkozása ügyei. Józsai telephelyén üvegszálas poliészter fürdőszoba-berendezéseket, teherautók fülkéjébe részegységeket gyártanak exportra is, Debrecenben a Monostorpályi úton levő és miskolci mintaboltjaiban közvetlenül a lakosságot is kiszolgálják.
Édesapját kétéves korában elveszítve a tanulásban lelte örömét, a kiteljesedés lehetőségét. Az orosházi közgazdasági gimnáziumban rendszeresen segédkezett a pedagógiai módszereiben és szaktárgyában kitűnően felkészült Jeges tanár úr kémiai kísérleteinél – az ő hatására választotta a vegyészi pályát. Felvételi nélkül kezdhette meg tanulmányait a veszprémi műegyetemen, amelyet a budapesti műegyetem vegyészmérnöki karán folytatott. Kevéske ösztöndíját éjszakai-hajnali vagonkirakással, vásárcsarnoki cipelések nyomán kapott forintokkal egészítette ki. A harmadik évben elfogadta a hadmérnöki karra invitálást – a plusz katonai tárgyak hallgatását jó ösztöndíjjal kompenzálták. Főként a szerves kémia érdekelte. Kitűnő professzorok – Zemplén és mások – készítették fel a pályára, diplomamunkáját pedig az MTA Központi Kutatóintézetében a későbbi Nobel-díjas Oláh György professzor irányításával készítette.
1956. szeptember 17-én vette át vegyészmérnöki és már főhadnagyként hadmérnöki diplomáját (azonnal le is szerelt), s októberben már munkába is állt Rétságon, az erdészeti főigazgatóság falepárlással foglalkozó üzemében. Még meg sem melegedhetett, amikor kitört a forradalom. Ott nem történt semmi, a megtorlások kezdetekor mégis elvitette az igazgató (egy személyes ügyet torolt meg így). Három hónapig a gyűjtőfogház egyik magánzárkájában vádolták fegyveres felkelés szervezéséért, amit hét hónapos internálótábor követett Kistarcsán. Utána egy darabig nem kapott állást, majd Berettyóújfaluban tört meg a jég, ahol tejvizsgálóként alkalmazták a tejporgyárban.
Igazán érdemi munkára aztán a Debreceni Dohánygyárban volt lehetősége, ahol előbb a laboratórium, majd a nikotinüzem vezetésével bízták meg. Itt kezdődtek vegyészi sikerei: egy új cigarettaragasztó előállítása, amely mozaikragasztóként is kitűnően bevált. Utóbbi sikere nyomán kikérte az ÉVM, laboratóriumot rendeztek be számára. Újabb szabadalma is milliókat takarított meg az építőiparnak: ezúttal egy parkettacsiszoló vászon szemcsehordozó anyaga formájában (első díj a BNV-n, ezért lakást kapott a Libakertben), majd jött a többi (például a lángmentesítő anyag). A drága importot kiváltó műanyag-kémiai kutatások egy-egy eredménye után a gyártásra a megye településein neki adtak megbízást, ahol általában elhanyagolt épületek rendbe hozásával kellett kezdenie a munkát.
Egyes szabadalmait a KLTE Szervetlen Kémiai, valamint Alkalmazott Fizikai Tanszékén is vizsgálták. Szarvas professzor úrral nem csak jó munkakapcsolat alakult ki, előadóként is meghívta az egyetemre: öt éven át oktatta az ötödéveseket a műanyagkémia rejtelmeire (maga is ledoktorált ezen idő alatt). Ezután két évig a HIM-nél hibaelhárító vegyészként állt alkalmazásban, de kísérletező kedve ott sem lankadt: például a rossz minőségű importot kiváltó centrifugafestéke tartósabbnak, jobbnak és olcsóbbnak is bizonyult.
Figyelme ezután az elektromos áramot vezető, úgynevezett feketefesték előállítására irányult. Ezt a világon általában szerves anyagból próbálták előállítani – ez több helyen tűzesetekhez vezetett –, neki azonban ez szervetlen anyagokból sikerült. Hiába készítette el a forgó alkatrészek nélküli, kis energiaigényű grillsütőjének és radiátorának a prototípusait, a HIM elodázta megvalósításukat, a próbadarabokat a MÉH-be száműzték. A gyakori ütközések őt is megviselték, infarktust kapott – egy ideig rokkantnyugdíjasként papagáj- és nyúltenyészetből pótolta családja megélhetését.
Új munkahelyén, a Hajdúszováti Lenin Tsz ipari főágazat-vezetőjeként üvegszálas poliészter termékeket gyártó üzemet hozott létre (amelyhez az embargólistára került import gélt saját fejlesztésűvel és természetesen kétszer keményebbel váltotta ki). Ezt kilenc évig sikeresen működtette, de amikor az új tsz-elnök már túlzottan beavatkozott az üzem ügyeibe, egy régi hívásnak engedve a Hajdúszoboszlói Búzakalász Tsz-ben hozott létre és működtetett hasonlót egészen nyugdíjazásáig. Ekkortól lehetett a saját ura: iparengedélyt váltva 300 ezer forintból kezdte magánvállalkozását, amelyet rendszeresen bővített, s amelyben a mai napig felesége az adminisztrációban, lánya a kereskedelem vitelében, fia a termelés vezetésében segít.
Most már nyugodt ember. Kikapcsolódásként akvarizál, de szívesen tölti idejét bélyeg- és ásványgyűjteménye, festményei között is.
(Hajdú-Bihari Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Dr. Simon József
Herdon István
Dr. Sinóros-Szabó Botond
Jancsó Gyula
Márkó Zoltán és családja
Bulátkó Kornél
Szemán Mihály
Dr. Cs. Tóth János
Dr. habil. Góth László
Dr. Szabó Péter
Kollár István
Aba-Horváth István
Kérdő Zsuzsa
Katona László
Czapp József
Dr. Bölcskei Gusztáv
Petis János
Dr. Orosz János
Lukács Balázs
Földesi Gyuláné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése