Mátészalka

Tudat alatt az édesapjának akart megfelelni dr. Esztergály Szörény, amikor az ő nyomdokaiba lépve szintén az orvosi hivatás mellett kötelezte el magát. 1935. július 10-én született Sárrétudvariban. Apró gyermekként azt látta, hogy apja körorvosként és szülész-nőgyógyász szakorvosként a betegellátásnak szentelte életét. Később Szeghalmon vezette a szülőotthont.

Mint értelmiségi, az akkori politikai viszonyok közepette jelentősen megnehezítette fiának az egyetemi felvételit, hisz a korábbi társadalmi berendezkedés nem kívánta orvosdinasztiák kialakulását.

Esztergály Szörényt azonban az érettségi után rögtön felvették az orvosi egyetemre.

Élvezte az ismeretszerzést, a tanulást, egyre újabb és újabb területek nyerték meg az érdeklődését. Belevetette magát a szakmába, talán ennek is tudható be, hogy viszonylag későn nősült. Lánya közgazdaságtanból diplomázott és Németországban él az anyjával együtt.

Pásztón kezdte el orvosi működését Esztergály doktor. Időközben szakvizsgázott szülészet-nőgyógyászatból, s 1967-ig ebben a kórházban gyógyította a betegeket. Ezt követően tizenhat esztendőn keresztül a hatvani kórházban dolgozott mint adjunktus. Szakmai és vezetői kihívásnak értékelte, amikor ezerkilencszáznyolcvannégyben a mátészalkai kórházban az osztály vezetését is elvállalta.

Igazából nem nagyon ismerte megyénket, előtte Kisvárdán járt egy tudományos ülésen, megebédelt a sóstói Krúdy Szálló teraszán és hallott a feketevonatról.

A mélyvíz nem is kifejezés, amit megtapasztalt igen rövid időn belül ebben a kórházban. Éjjel-nappal operált, s azzal a tudattal, hogy már nem áll mögötte egy főnök, akitől szükség esetén tanácsot kérhet. Az önálló döntés, az egyszemélyi felelősség rendkívüli teher, különösen a nagy leterheltséget figyelembe véve.

Mindenesetre a szívébe zárta Mátészalkát, mert emberléptékű kisvárosnak ismerte meg. Beleszeretett Szatmárba, Beregbe, s ha messze földről jöttek vendégei, elkalauzolta őket Tákosra, Csarodára.

Másodszor 1985-ben nősült meg, a neje akkor a városi tanácson dolgozott, most kémiát tanít egy iskolában. Nevelt fia szociális munkás Nyíregyházán. A felesége inkább elment volna Pestre, de Esztergály főorvos már itt érezte magát otthon.

Az pedig szakmailag is komoly eredménynek számít, hogy az osztályon nincsenek „nemecsekek”, mind a hét orvos adjunktus vagy főorvos. Arról beszélgetünk, mennyiben lehet a tudomány fejlődését nyomon követni egy kisvárosi kórházból, amikor a rendezvényekre is nehéz eljutni, a kutatásra pedig végképp nincs idő.

− Azt hiszem, egy közkórházban sem kell feladnia tudományos ambícióit egy orvosnak  − hallottuk dr. Esztergály főorvos úrtól.  − Nálunk is természetes a laparoszkópos műtét, komoly ultrahangparkkal rendelkezünk, színes dopplereljárást alkalmazhatunk. Az viszont tény, hogy az embernek az indulásnál tisztáznia kell önmagával: mit vár az élettől? Ha szakmai becsvágya címek, rangok, beosztások elérésére ösztönzik, akkor nem érdemes a határközeli kisvárosba pályáznia. Viszont ha a betegellátást tartja a legfontosabb szempontnak, akkor jöjjön nyugodtan, mert munkát talál annyit, hogy akár elmerülhet benne.

Annak örül, hogy általában fel tudja mérni az első pillanatban, melyik esetből lehet zűr. Még mindig kihívás számára egy műtét, napokig gondolkozik előtte, milyen technikai megoldást válasszon. Egyértelműen állítja, hogy a nagyszámú beteg ellátása, kezelése sem állja útját annak, aki a tudományos életben is szeretne letenni valamit az asztalra. Neki például külföldi lap is idézte a cikkét, amelyik a hazai szaksajtóban jelent meg. Tudományos tanácskozásokon, szakcsoportüléseken adták közre a területi kórház betegeinek adataiból levont következtetéseket.

Egy érdekes momentum egész életén át végigkíséri. Nagyra becsült és szeretett édesapjának akart megfelelni mindvégig, őt ugyanis igazi, a hivatásának élő orvosnak tartotta és szeretett volna rá hasonlítani. Hogy néhány évtized szakmai gyakorlatát összegezve elégedett-e, egy pillanatra késik a válasszal. Nem lehet egyetlen szóba tömöríteni, amit érez. Megválaszolatlan a felvetés, mi lett volna, ha…? Ki tudja, hogy alakult volna az életútja, ha nem Mátészalkán, hanem mondjuk a fővárosban folytatja orvosi tevékenységét?

Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy igyekezett önmagát kiteljesíteni, az előtte álló feladatokat maximálisan jól megoldani.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)