Dr. Becsy István

Gyógyszerész,

Nádudvar

hb_3-170_dr_becsy_istvan.jpgHárom és fél évtized – egy fél emberélet – nagy idő. Különösen akkor, ha azt az ember olyan felelősségteljes, hétvégéket, ünnepnapokat sem kímélő hivatással tölti el, mint dr. Becsy István gyógyszerész, a nádudvari Fekete Sas patika vezetője. Erdélyi gyökerekkel rendelkező szülők – édesapja református lelkész, édesanyja számviteli-pénzügyi főiskolát végzett szakember – idősebbik gyermekeként 1944. szeptember 7-én látta meg a napvilágot Nyíregyházán. Húga, Júlia, csecsemő- és gyermekgondozási szakember.

Gyermekkorának jelentős részét Tiszavasváriban töltötte. Nagyon szép, gondtalan gyermekkora volt: szerette a természetet, télen a szánkózás és a korcsolyázás, nyáron a Keleti-főcsatorna hűsítő vize és a labdajátékok jelentették az önfeledt kikapcsolódást. Minden iránt érdeklődő gyermekként különösen a természettudományok kötötték le figyelmét. Kémiából, biológiából a tanulmányi versenyek rendszeres résztvevője volt, rendszerint sikeresen szerepelt. Szabadidejében zenét is tanult, zongorázott, és klarinétosként tagja volt az azóta is híres Tiszavasvári Fúvószenekarnak.

Középiskolai tanulmányait a nyíregyházi Kossuth-gimnáziumban folytatta, a tanulással itt sem akadt gondja. Olyan kiváló tanárai voltak, mint például Katona Béla, aki később a főiskola tanára lett, és akitől sok-sok emberséget, tisztességet, jóakaratot tanult.

Kitűnő eredménnyel 1962-ben érettségizett, és bár az orvosi pálya iránt vonzódott – a származása miatti hátrányt figyelembe véve – reálisabbnak tűnt a gyógyszerészi pálya. A Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerész-tudományi Karán „tárt karokkal” várták, így a dél-alföldi város diákja lett fél évtizedre. Az egyetemi évek kemény tanulást, és kollégiumi elhelyezés híján komoly anyagi megpróbáltatást jelentettek számára.

Jó és jeles eredménnyel abszolválta egyetemi vizsgáit és 1967-ben végzett.

Az akkoriban divatos „vezénylés” alapján Tiszavasváriba került, majd áthelyezték Nagyecsedre. Később Debrecen következett, és egy év gyakorlás után, szintén gyógyszerész feleségével együtt, került Nádudvarra, ahol – a család szemszögéből nézve nem utolsó szempont – lakást is kaptak 1969-ben, így 35 éve él és dolgozik ebben a hajdúsági kisvárosban.

Két szakterületen is szakgyógyszerészi szakképesítést szerzett, a permanens önképzés eredményeként a gyógyszernövény és drogismeret tárgykörben, 1989-ben szerezte meg a doktori címet.

Egy kisváros vezető gyógyszerészeként a közéletből sem zárhatta ki magát, másfél évtizeden keresztül a helyi Vöröskereszt szervezet titkára volt, munkásságát a Vöröskeresztes Munkáért kitüntetéssel ismerték el. Két alkalommal az Egészségügy Kiváló Dolgozója elismerést is megkapta.

Bár a privatizáció óta nemigen van ideje arra, hogy a közéletben továbbra is aktívan tevékenykedjen, szakmai munkájában mindent megtesz azért, hogy ugyanolyan szintű ellátást biztosítson a közel tízezer lakosú település polgárainak, amilyenhez az elmúlt évtizedekben hozzászoktak, és amivel úgy érzi sikerült kivívnia az itt élő emberek elismerését.

„A gyógyszerészi tevékenység mindig nagy áldozatot jelentett – emlékezik vissza az elmúlt 35 évre dr. Becsy István –, itt, ha szükséges, éjjel-nappal talpon kell lenni. Ez a pálya az emberek, a beteg emberek iránt feltétlen alázatot és empátiakészséget követel. Sok-sok türelemre és megértésre is szükség van, és elengedhetetlen feltétel a pontosság és precizitás. Itt nem lehet tévedni, még a legapróbbat sem, hisz adott esetben ez emberéletet követelhet.”

Dr. Becsy István felesége, Tóth Mária, akivel még az egyetemen ismerkedtek össze. 1968-ban kötöttek házasságot és két gyermekük született: Tamás 1969-ben jött a világra, ő gépjárműtechnikus, egy autószalon vevőszolgálatának vezetője. Nős, felesége ruhaipari szakember, egy kilencéves kisfiuk van, aki a debreceni Loki focisuli oszlopos tagja.

Adrienn 1974-ben született, az egyetemen angol szakot végzett, ma középiskolai tanár Debrecenben. Férje ügyész, kislányuk hároméves.

Dr. Becsy István szabadidejében legszívesebben olvas, amolyan „mindenevő”, de leginkább a természettudományos műveket kedveli. Szeret utazni, feleségével kettesben szinte az egész Európát bejárták már, főleg a nyugat-európai fővárosok – London, Róma, Párizs – gyakoroltak rá nagy hatást.

Ma is sportbarát, főleg a labdajátékokat kedveli, a Loki mérkőzéseinek rendszeres nézője unokája társaságában.

Eddigi életútjával elégedett, úgy véli a gyógyszerészpályán elérte azt, ami szakmailag elérhető. Ebben nagy segítségére volt felesége, aki mindig nyugodt családi hátteret biztosított számára, továbbá megbízható, jól felkészült munkatársai, akikre mindig biztosan számíthatott. Sikerült gyermekeit útjukra bocsátania, így a jövőben elsősorban unokái sikeres életútjának alakításában szeretne aktív szerepet játszani.

 (Hajdú-Bihari Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése