Nagykálló

Makón született, de Budapesten nőtt föl. Édesapja szülészorvos volt, ám ő mégsem ezt a pályát akarta választani. Filmrendező szeretett volna lenni, de ehhez el kellett volna végezni a színművészeti főiskolát, amire nem vállalkozott.

Felvették az orvostudományi egyetemre, de egészen az ötödik évfolyamig csupán ideiglenes megoldásnak tekintette ezt, még mindig kacérkodott a filmrendezéssel. Közben aztán megszerette az orvosi pályát is, különösen az agykutatás vonzotta.

Ennek ellenére a diploma megszerzése után egy rövid ideig sebészorvosként dolgozott Berettyóújfaluban, amit nagyon izgalmasnak talált. Majd Heves megyébe, Pétervásárra került körzeti orvosnak, ahol szintén nagyon jól érezte magát.

Ám régi szenvedélye, az agykutatás csak nem hagyta nyugodni, s olyan szakterületet keresett, mely ehhez közel áll. Így aztán örült a lehetőségnek, hogy ezerkilencszázhetvennégyben Nagykállóban, az elme- és ideggyógyintézetben megpályázhatott egy állást. Úgy gondolta, hogy itt lehetősége nyílik a tudományos munkára, és nem kellett csalódnia.

Elsősorban az agy élettani kutatásával foglalkozik. Első dolgozata ezerkilencszázhetvenötben jelent meg, s azóta több mint kétszáz publikációja látott napvilágot. Kandidátus lett, később pedig nagydoktor, címzetes egyetemi docens, de mint mondja, őt a címek nem nagyon érdeklik.

Élő cáfolata ő annak a sajnos még eléggé elterjedt hiedelemnek, hogy vidéken, úgymond „az isten háta mögött” nem lehet jelentős tudományos munkát folytatni. Épp ellenkezőleg, hiszen itt a gyakorlatban a betegségek oly széles skálájával találkozik, annyi információhoz jut, ami már önmagában is nagyban elősegíti a kutatásokat. Sohasem tartozott azok közé, akik a kényelmesebb megoldást választják. Alapelve, hogy mindent ott kell megcsinálni, ahol még nincs, hiszen ott van rá a legnagyobb szükség.

Persze, ehhez föl kellett vállalni bizonyos kényelmetlenségeket. A laboratóriumok a fővárosban voltak, s bizony volt hogy vagy ötvenszer megjárta kocsival Budapestet, vitte a vizsgálati anyagokat. Némi öniróniával mondja, hogy vagy egy ház árát áldozta eddig a tudományra. Ennek ellenére sohasem érezte magát hátrányos helyzetben, hiszen a budapesti kutatóknak pedig vidékre kellett leutazni a vizsgálatok elvégzéséhez. Ma is nagyon jó velük a kapcsolata, mert meggyőződése, hogy ezen a téren csak csapatmunkával lehet megbízható eredményt elérni.

Publikációira, kutatási eredményeire nemcsak az országban figyeltek fel, hanem külföldön is. Ennek bizonyítéka, hogy néhány évvel ezelőtt meghívták az Egyesült Államokba, a Duke Egyetemre, ahol vendégprofesszorként dolgozott. Maga is sokat tanult ezalatt, annál is inkább, mert tudományos rangját tekintve ez az Egyesült Államok negyedik legjelentősebb egyeteme.

Alapelve, hogy bárhol dolgozzon is az ember, mindig a létező legjobbat kell nyújtania. Nagy örömére szolgál, hogy ma már Magyarországon is hozzá lehet jutni a világ legkorszerűbb gyógyszereihez, no meg az is, hogy Nagykállóban is ugyanazokkal a módszerekkel kezelhetik a betegeket, mint a világ fejlettebb országaiban. Hogy biztosítsák az utánpótlás nevelését, itt helyben szervezték meg az orvosok szakmai továbbképzését. Kétségkívül egyfajta elismerését is jelenti az itt folyó munkának, hogy erre szerződést köthetett az intézmény az orvostovábbképző egyetemmel.

Szerencsére, ma már a lakosság mentalitásában is kedvező tendenciák tapasztalhatók. Néhány évvel ezelőtt még szinte szégyen volt nálunk pszichiáterhez fordulni, ezért sokan eltitkolták panaszaikat, csak akkor fordultak szakemberhez, amikor már nagyon nehéz volt orvosolni a bajt. Ma már egyre jellemzőbb, hogy az emberek önként kérik az orvos segítségét, még akkor is, ha nem utalják őket a kórházba.

Bánki M. Csaba osztályvezető főorvosnak a mindennapi munka és a kutatás mellett nem sok szabad ideje marad. Ha mégis van ideje, akkor szívesen olvas, szereti a növényeket, a háziállatokat, no meg van egy rendhagyó hobbija is, a matematika. Széles érdeklődési köre ellenére is azt vallja azonban, hogy igazi szenvedélye a munka, ezért szerencsés embernek vallja magát.

Az elmúlt évtizedek alatt, bár gyermek- és ifjúkorát Budapesten élte le, igazi szabolcsi lett. itt él Nagykállóban, egy kertes házban feleségével, aki korábban orvosi könyvtárosként és asszisztensként dolgozott, most pedig háztartásbeli. Azt mondja, hogy teljesen elszokott a nagyvárostól. Budapesten nem csupán aludni, de szinte még levegőt venni sem tud. Ha mégis a fővárosba kell utaznia, lehetőleg úgy intézi, hogy estére már hazaérjen. Haza, Nagykállóba, ahol megtalálta élete értelmét.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)