Dr. Almási Sándor

Kamarai elnök,

Nyíregyháza

szszb_17-8_dr_almasi_sandor.jpgA Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozó Szakmai Kamara megyei szervezetének elnöke, dr. Almási Sándor, egykori megyei rendőrfőkapitány egyre fontosabb szerepet játszik a hazai vállalkozói világban. Míg korábban a köz biztonsága felett őrködött az egyenruhás szervezet élén, ma, a rendszerváltás utáni években a cégek, magánszemélyek anyagi biztonságáért maguknak a szervezeteknek kell felelősséget vállalniuk, s ezt meg is fizetik, megvásárolva maguknak az elérhető biztonságot. Ám e szerteágazó szakterületet mégis egységes szempontok alapján kell, hogy irányítsák, és ne csak a piac szabályozó szerepe érvényesüljön, ezért született meg 1998-ban a IV., a kamaráról szóló törvény. Abban az évben a vagyonvédelemmel foglalkozó cégek vezetői megkeresték Almási Sándort, hogy a születendő kamara irányítását vele képzelnék el. A többi már történelem.

Almási Sándor Nagyváradon született 1942. október 30-án Verlik Irén háztartásbeli anyuka és néhai Almási Sándor mozdonyvezető gyerekeként. Nővére, Mária, ma már nyugdíjas. Felesége, lánykori nevén Görbedi Katalin, pedagógus, gyermekük, Brigitta, joghallgató.

A debreceni dohányipari technikumban tett érettségi után Almási Sándor sorkatonaként hódolt hobbijának, szívesen fényképezett. A Néphadsereg című katonai lap is rendszeresen közölte a képes riportjait. Később is el tudta képzelni magát fotósként. Amikor leszerelt, egy ismerős révén a rendőrséghez került bűnügyi technikus és nyomszakértőnek. 13 évig gyakorolta ezt, majd kinevezték bűnügyi alosztályvezetőnek. Egyre magasabb színvonalúnak minősítették elöljárói a szakmai és vezetői tevékenységét, kinevezték vizsgálati osztályvezetőnek. Tíz év után, pedig 1988 és ’91 között ő tölthette be a megyei rendőr-főkapitányi tisztséget ezredesi rendfokozatban. A rendszerváltás után családi vállalkozásba fogott, volt sportboltjuk, majd intézmények belső berendezésére szakosodtak. 1988-ban pedig az újonnan létrejövő kamara, és annak irányítása jelentette Almási úr számára a régi hivatáshoz közelebb eső szakmai megméretést és bizalmat. Időközben jogi egyetemet végzett, diplomáját 1980-ban vette át az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen.

Egyre fontosabb szerepet tölt be a hosszú nevű kamara a cégek, intézmények életében, hisz az egységes országos szervezet 20 területi (19 megyei és a fővárosi) részt fog össze. Jelenleg 110 ezer regisztrált tag közül mintegy 60-65 ezer tevékenykedik aktívan. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a 6200 kamarai tag közül 2550 az aktívak száma.

A személy- és vagyonvédelem 360 órás, OKJ-s végzettséget adó tanfolyam és vizsga után gyakorolható, ma még csak magyar állampolgárok, de a módosítást követően kettős állampolgárok is foglalkoztathatók – ez a közelgő európai uniós tagságunk miatt szükséges. A 18 év feletti kor és a büntetlen előélet természetes. A változtatások 2004. január elsejével lépnek életbe. Például a korábbi profiltisztaság – nevezetesen, hogy a szakterületen működő cégek csak azt a bizonyos tevékenységet folytathatják – a vállalkozás szabadságáról szóló alapelveket korlátozná, így a módosítás lehetővé teszi a más típusú szakma gyakorlását is az adott vállalkozásnak.

Izgalmas és a közvélemény érdeklődésére számot tartó tevékenység a magánnyomozás. Krimiken nevelkedett generációk sejtelmesnek ítélik, noha a törvény egyértelműen fogalmaz: azt a tevékenységet lehet magánnyomozásként folytatni, amit a megbízó saját jogán is végezhet. Vitathatatlan, hogy szakszerűbben teszik ezt az erre szakosodott cégek, hisz a gazdálkodó szervezetek a már meglévő vagy új gazdasági partnereikről szeretnének többet tudni, de idetartozik a külföldi megkeresés, az adósok vagy éppen az örökösök felkutatása. Elvétve kapnak megbízást a házastársi hűtlenség bizonyítására.

Az élő személy őrzése, az úgynevezett testőri munka a mi megyénkben ritkán fordul elő, akkor is egy bizonyos időszakra vagy esemény idejére tehető. A vagyonőrzés viszont egyre szélesebb körű, leggyakoribb az objektumvédelem. Mint a kamara elnöke elmondja, ez történhet élő személlyel és/vagy technikával. Ma már szinte minden intézmény, gazdálkodó szervezet bejáratánál, az egykori portás helyett biztonsági őrök gondoskodnak a beléptetésről. Az utóbbi években a speciális pénz- és értékszállítás a legveszélyesebb ágazatnak minősült, ide még szigorúbb rosta szerint kerülhetnek – a későbbi években fokozottan így lesz – a munkavállalók. A rendezvénybiztosítás keretében a sporttalálkozókat, tüntetéseket, felvonulásokat is fokozott gondossággal kell felügyelni.

A közvélemény által jobbára csak vagyonőrnek nevezett szakma egyre népszerűbb, szinte teljes a munkahelyek betöltése. Ez a cégeknek lehetőséget kínál a minőségi, precíz, megbízható szolgáltatást nyújtók előnyben részesítésére, és nem az olcsót fogják választani. Az elérhető és megfizethető biztonságnak magas szakmai szintet kell képviselnie – mondotta a kamara elnöke.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 17. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése