Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Czomba Sándor
Önkormányzati képviselő,
Vásárosnamény
Sokoldalú, szerteágazó tevékenységet folytató, dinamikus fiatalember a vásárosnaményi Czomba Sándor. Közéleti ember, vállalkozás résztvevője, tanár és diák egyszerre. Tevékenysége túlér Bereg határain, megyei szintű. Nyolc éven át űzött küzdősportot (cselgáncsozott), talán ennek is köszönhetően tud küzdeni a város, a térség felemelkedéséért. Szerénysége tiltja a népszerűsítést, ám sikerült rábeszélni, hogy közzétegyük, megörökítsük munkáját, felvillantsuk életútjának néhány állomását.
Bereg központjában, Vásárosnaményban önkormányzati képviselő az ezerkilencszázkilencvennyolcas választások óta. A Fidesz támogatásával választották be a cseppet sem irigylésre méltó testületbe, ahol a pénzügyi bizottság elnöke. Pénz – ahogy mondani szokták –, az a legkevesebb… Nagy gondokkal küzd a kisváros. Korábban már felélték a vagyon nagy részét, az új önkormányzatnak sok-sok gondot kell megoldani. Sikerülnie kell, hiszen minőségi változás történt az összetételben, és a bizottságokban lényegi, konkrét munkát végeznek.
Itt, illetve a térségben legnagyobb a munkanélküliség. Magas a tartósan munkanélküliek száma. Ezért is alakítanak ki kapcsolatot a környékbeli nagyobb vállalkozásokkal, munkahelyekkel. Kiss B. Zoltán helyi vállalkozó ötlete nyomán az évente megrendezésre kerülő Bereg Expóval hagyományt teremtettek, az expo élénkítheti a kereskedelmet, befektetőket csalogathat a térségbe, új munkahelyek jöhetnek létre. Az önkormányzat vissza akarja szerezni a Tisza-part régi jó hírét. A polgármesteri hivatalban egy ember (éppen Czomba Sándor egykori pedagógus kollégája) ezerkilencszázkilencvenkilenc tavaszától új státusban, turisztikai menedzserként foglalkozik a témával. A turizmus fejlesztése is hozzájárulhat a beregi emberek életminőségének javításához.
Tagja a Megyei Közgyűlés oktatási, közművelődési és kisebbségi bizottságának. Így rálátása van megyénk gazdasági, politikai és kulturális életére. A Megyei Pedagógiai Intézetben szaktanácsadó. Tagja a pár hete megalakult Megyei Szakképzési Bizottságnak. A fájó munkanélküliséggel és a felnőttképzéssel is foglalkozik ez a bizottság. Gyakran meghívják elnöknek szakmai vizsgákra is.
A vásárosnaményi Ipari, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolának ő a műszaki igazgatóhelyettese, immár ezerkilencszázkilencvenhárom óta. Igazgatóhelyettesi munkaköréhez sok fontos terület tartozik. Az ipari szakot, automatizálási technikusok, a háztartásigép-szerelő tanulók képzését felügyeli.
Szívesen beszél szeretett iskolájáról, elmondta, hogy az iskolában sokat javultak a személyi és technikai feltételek, ezerkilencszázkilencvenkilenc tavaszán is avattak egy korszerű tanműhelyt, ennek létrehozása, beüzemelése nagy szakmai feladat elé állította őt. Jó hírként közölte, hogy a város nagyüzeme, az Interspan Faipari Kft. tanműhelyt és mérőlabort hozott létre, itt gyakorolnak a leendő technikusok. Az is jó dolog – mondta –, hogy az iskolában megszüntették a fölösleges szakmák képzését, igazodnak a munkaerőpiac igényeihez.
Gazdag programmal működik a Vásárosnaményi Polgári Egyesület. Ennek a civil szervezetnek ő az elnöke. Nemrég például a Megyei Munkaügyi Központ igazgatóját hívták meg előadást tartani az egyesületbe. Minden jó kezdeményezést felkarolnak és a lehetőségeikhez képest támogatnak. Egyfajta ismeretterjesztő funkciót is betölt a szervezet, és nem csak a városban, hanem a térségben is. Az egyesület pártoktól függetlenül fejti ki szerény, de áldásos tevékenységét.
Ami pedig a pártot, a Fideszt illeti: önkormányzati képviselőként – a választási támogatást is megköszönve – szeretne hozzájárulni a leszakadt rétegek polgárosodásához, a rászoruló családok boldogulását is szeretné elősegíteni.
Korábban vállalkozásában tervezéssel foglalkozott. Most egy bt. tagja, amely az iskolarendszeren kívüli felnőttképzéssel foglalkozik. Többek közt számítógépes tanfolyamokat szervez és bonyolít le a bt. Hamarosan nyelvoktatással is foglalkoznak majd. Czomba Sándor a közeli Nagyvarsányban született. A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán szerzett diplomát, CNC-szakmérnök. (Számítógép által vezérelt gépekhez is ért.) Egy darabig dolgozott a tiszaszalkai vasasüzemben, ezerkilencszáznyolcvannyolc óta oktat. Szakértelemmel, hiszen az Egri Tanárképző Főiskola pedagógiai szakán is diplomát szerzett. A járművezetői oktatói vizsgát is letette, azóta tart az iskolában a közlekedési ismeretek oktatása. Angol nyelvből megszerezte az A típusú vizsgát, most is tanul, készül a C vizsgára.
A felesége is pedagógus. Gábor fiuk tizenhárom, Gergő kilencéves. Jó szóval oktatja, játszani is engedi fiait. A kevéske szabadidejében pihen. Van mit kipihennie.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1999.)
Hasonló
Sánta Miklós
Juhász István
Gergely Imre
Dr. Czomba Sándor
Felhősné dr. Csiszár Sarolt...
Dr. Bakai Zoltán
Dr. Legény Zsolt
Tóth Sándor
Bíró Éva
Tóth Lajos
Szombati Béla
Dr. Bráth Endre
Dr. Győrfi András Ernő
Balázs Mihály
Szalainé Bíró Katalin
Szabó László
Filep Sándor
Faragó Jánosné
Bódi István
Bittner József
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése