Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Békési Elemér
A Városvédő Egyesület elnöke,
Nyíregyháza
A legpatinásabb és széles körben ismert civil szervezetnek nevezte Nyíregyháza alpolgármestere a Városvédő Egyesületet. A rangos egyesület elnökével, Békési Elemérrel múltat, jelent és jövőt igyekszünk egybeforrasztani, minden bizonnyal azért, hogy a lokálpatrióták szorgoskodása a lehető legtöbb eredményt érje el. A kiemelkedően közhasznú szervezetet 1987-ben alapították azzal a céllal, hogy a város természeti és épített értékeinek védelméhez, megőrzéséhez, korszerű és esztétikus fejlesztéséhez hozzájáruljon, a tájhoz, a történelemhez, a településszerkezethez illően szépítsék, csinosítsák azt, és a helyi hagyományokat ápolják. Szerteágazó területen fejthetik ki alkotómunkásságukat az egyesület tagjai jelenleg több mint 200-an vannak, ilyen például a tudományos tevékenység, a nevelés, az oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, kultúra, a kulturális örökség megóvása, műemlékvédelem, környezetvédelem, a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel és a határon túli magyarsággal történő együttműködés, és nem utolsósorban a természetvédelem.
Amikor Békési Elemért megválasztották az elhalálozott Labossy Gusztáv utódjául, azt a célt tűzte maga elé, hogy a Városvédő Egyesületet társadalmasítsa, egészen pontosan a civil szervezet lehetőségeivel élve megteremtse a kapcsolatot mindenekelőtt a nyíregyházi polgármesteri hivatallal és annak önkormányzatával, és a fentebb felsorolt témák országos, megyei és városi szervezeteivel.
Igen lényegesnek véli, hogy a lakosság legszélesebb rétegeit bevonják a városvédelembe, hisz a nemes célok nem csupán maroknyi ember jó szándékát és tevékenységét tükrözik, hanem egész Nyíregyháza, tágabb értelemben véve a megye és az ország is abban érdekelt, hogy értékei fennmaradjanak az utókornak is. Így vezet át a múlt a jelenen keresztül a jövőbe.
Egyre többen érzik magukénak nemcsak szavakban, hanem tettekben is a város értékeinek megóvását, a jövőkép formálását. Ez azt is jelenti, hogy a lakóhely fészekmeleg otthonná vált. Korábban csak néhányan fejtették ki véleményüket a megyei lapban egy-egy köztéri alkotásról, vagy éppen egy tervezett vagy már megvalósított felújításról.
Az viszont egyértelmű, hogy akkor már nem lehetett változtatni a kialakult városképszeleten. Újabban a magukat városvitázóknak nevezett mintegy 10-15 tettre kész ember rendszeresen megírja és megjelenteti hozzászólását a Kelet-Magyarország hasábjain. Míg az elmúlt években utólag tudtak véleményt mondani, ma már egy eltervezett fejlesztés előtt igyekeznek jó szándékú, szakértők által is támogatott és alátámasztott érveket ütköztetni a hivatali elgondolással szemben. Talán időben érkezik az észrevétel a Hősök tere esetleges felújításáról. Lényegesnek tartják a Megyeháza előtti Hősök terének jelenlegi megőrzését, hisz sétányok, szobrok, zöld felület, műemlék villamos, díszburkolat teszi hangulatossá. Fő érv, hogy a városlakók tetszését elnyerte, pénzkidobásra nincs szükség. Még akkor sem, ha az Európai Unió tagjaként bizonyos célokra igényelhetnénk forrásokat, a takarékos, megfontolt emberek szemében még a mások által befizetett összegek elköltése is felesleges.
Együttműködési megállapodást kötött a Városvédő Egyesület a Nyíregyháza Megyei Jogú Város önkormányzatával számos közművelődési feladat átvállalására a közelmúltban. Így például minden május utolsó vasárnapján a Hősök terei rendezvényt ők szervezik. Koszorúznak az első világháborúban elesettek szobránál szintén a Hősök terén. Az Északi temetőben egy eddig Tiszanagyfaluban nyugvó, első világháborúban életét vesztett honvéd hamvait exhumálták, és újratemették a sorstársai mellé. Az evangélikus nagytemplomban október 6-án az Aradon kivégzett 13 vértanú emlékére a városvédők szervezik az ünnepséget. Az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseinek sírkertjét szintén az egyesület gondozza, szervezve a megemlékezéseket is. Emléktáblák avatását kezdeményezik, részt vesznek a március 15-i ünnepségen a Petőfi-szobornál, és képviseltetik magukat az 1956-os forradalom hőseinek állított szobornál valamennyi megemlékezésen.
Békési Elemér lényegesnek tartja, hogy 2010-től az önkormányzattal kötött megállapodás értelmében információkat kapnak a tervezett fejlesztésekről, beruházásokról, rekonstrukciókról, köztéri alkotások elhelyezésének tervéről, hogy még a döntések előtt kifejthessék véleményüket. Ez rangot ad a városvédőknek, mivel így a helyi képviselők figyelembe veszik a civil lakosság széles rétegének hangot adó városvédők érveit.
Az elnök az egyszemélyi felelősség mellett hisz a kollektíva bölcsességében és az önálló munkavégzés lélekemelő hatásában. Mindannyiunk megelégedésére.
(Északkeleti Almanach 26. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2010.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése