Bagoly Albert

Középiskolai igazgató,

Baktalórántháza

szszb_13-54_bagoly_albert.jpgSokszínű a baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium képzési palettája. A jó hírű iskolában szerteágazó a gimnáziumi képzés, vagy például az idegen nyelvek oktatása. Figyelmet érdemel a közbiztonsági és a határrendészeti fakultáció, érettségi után többek közt mezőgazdasági vállalkozókat képeznek, a felnőttképzés keretében van egy édes tantárgy: a méhészképzés. A számítógépes teremben, illetve a nyelvi laborban a csúcstechnikával találkozhatunk. A műhelyek előtt áll emlékként az ötvenes éveket idéző körmös traktor, innen pár méterre parkol, és aratási bevetésre vár egy modern, számítógép által vezérelt német kombájn és egy finn gyártmányú traktor. Az intézmény igazgatója Bagoly Albert.

A 2001/2002-re szóló tájékoztatóban az áll, hogy az intézményben van hatosztályos és négyosztályos gimnázium. A szakközépiskolai képzés világbanki tervek szerint folyik: informatika, közgazdasági és mezőgazdasági szakmacsoportban. Érettségi utáni szakképzés címszó alatt ez olvasható: mezőgazdasági gépésztechnikus, mezőgazdasági áruforgalmazó technikus, mezőgazdasági vállalkozó, falusi vendéglátó. Képeznek még itt például műszaki informatikusokat, de lehet jelentkezni mérlegképes könyvelői kurzusra is. A szakiskolai képzés keretében a nyolc osztályt végzettek két plusz két évi tanulási idő után mezőgazdasági gépész, növénytermesztő gépész, mezőgazdasági gazda asszony vagy falusi vendéglátó szakmunkás-bizonyítványt kaphatnak.

A fenti információkat kiegészíti az az újságcikk, amelyet idézőjelben ismertetünk:

„Ezekben a hetekben több munkaerő-piaci, munkahelyteremtő képzés van folyamatban a baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium tantermeiben. A számítógép kezelő és a mezőgazdasági vontatóvezető tanfolyamot a megyei munkaügyi központ, a méhész és az ezüst kalászos, arany kalászos gazdatanfolyamot az FVM támogatja.

Bagoly Albert, az intézmény igazgatója elmondta: a 2001/2002-es tanévben felnőttképzés keretében a számítástechnikai szoftverüzemeltető tanfolyamon 30, a vontatóvezetői tanfolyamon 18, a méhész tanfolyamokon 125 hallgató vesz részt. Érdekességként említette, hogy az iskola Zala megyében Söjtörön már szervezett, Lentiben most szervez OKJ-s végzettséget adó méhész tanfolyamot. Előkészítés alatt áll egy bioméhész tanfolyam, amelyet Baktalórántházán kívánnak indítani.

A baktalórántházi iskola hazánk legnagyobb méhészképző iskolája, ezért itt rendezték meg 2001 decemberében a regionális méhésztalálkozót, de az iskola volt a házigazdája a három megyében az AMC támogatásával megvalósuló „mézprogramnak” is.”

Egy másik híradás arról szólt, hogy az intézmény diákjai eredményesen tanulják az idegen nyelveket. Ennek is köszönhető, hogy tavasszal egy francia városban, Graullhet-ben részt vettek az Európa Napok elnevezésű rendezvénysorozaton. Kultúrműsoruknak sikere volt a nemzetközi publikum előtt. Az angol, a francia, a német és az ukrán nyelv népszerű a diákok körében. Franciaországi kapcsolatokat már régebben ápolnak, 2001 tavaszán diákcsere keretében egy hetet töltött Közép-Franciaországban egy osztály, ősszel nálunk vendégeskedett az ottani középiskola 20 diákja. Prienbe meghívást kapott három baktalórántházi tanár és tíz diák. A német városból ők tizenhárman átmentek a francia városba, így részesei lehettek az Európa Napoknak. Ezen kívül az iskolának ausztriai, görög, szlovén és német kapcsolata van.

A jövőbe mutató hasznos változásokat ismertetjük ebben a bekezdésben. Az ifjúsági szakképzés korszerűsítése világbanki projekt „B” komponensének keretében eredményesen pályázott az intézmény. A pályázaton a közelmúltban 10 millió forint értékű számítógépet, illetve nyelvi laboratóriumi felszerelést nyertek. Az új tanév megkezdéséig a nyírmadai Fényestanyán, a volt Nyírmadai Állami Gazdaság javítóbázisát korszerűsítik, a gyakorlati képzés színtere lesz a bázis. A gödöllői Szent István Egyetemmel közösen Baktalórántházán hamarosan beindítják a „mezőgazdasági műszaki menedzser asszisztens” felsőfokú szakképzést.

Bagoly Albert, mint a jó pap, holtig tanul. 1967-ben a baktalórántházi gimnáziumban érettségizett. ’70-ben Nyíregyházán felsőfokú mezőgazdasági technikus lett, három évvel később itt gépész üzemmérnöki diplomát szerzett. 1976-ban Budapesten főiskolai szintű pedagógiai képesítést szerzett, 1984-ben a debreceni egyetemen filozófiát, 1992-ben a Gödöllői Egyetem Nyíregyházi Főiskolai Karán közgazdasági szakmérnöki, 1998 júniusában a debreceni KLTE bölcsész karán pedagógiai szakos tanári, 1999. januárban a pécsi egyetemen humánszervező egyetemi oklevelet vehetett át. Tagja a Tangazdaságok Országos Vezetőségének. Az Oktatási Minisztérium közoktatási szakértője, az FVM szaktanácsadója. 1998-ban a földművelésügyi miniszter Nagyváti János-díjjal, 1999-ben a belügyminiszter dicsérettel ismerte el széles körű pedagógiai és közéleti tevékenységét.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 13. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése