A kézilabda legnagyobb Baráthja

Kutya kemény tudott lenni, ordítozott, kiabált a munkatársaival, de gyorsan elmúlt a haragja, utána már kisimult az arca és szinte kenyérre lehetett kenni. Egyetlen gyermeke, lánya, Anette volt a mindene, neki, na és a kézilabda csapatnak bármit megadott. Megérdemelten fürdött a sikerben, manapság is rengetegen emlegetik a nyíregyházi kézilabdások sikereit, hozzátéve Baráth László nevét. Laci bácsi, ahogy mindenki hívta, hat éve hagyott itt minket.

Lángolt, izzott körülötte a levegő, azonnal akart mindent és el is érte. A Kárpát-Hús név a kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején fogalommá vált, részben az általa gyártott hústermékek, de talán sokkal inkább a nevét viselő kézilabda csapat miatt. Micsoda reklám volt akkoriban, amikor a csapat megverte a világverő Fotexet, vagy például a Dunaújvárost, s volt olyan idény, amit hazai pályán veretlenül zárt. A kézilabda révén megismerték a céget, a termékeit, úgyhogy a húsos cég a kézilabda frigye igencsak gyümölcsöző volt. Amikor sikerült a Kubából érkező és válogatott kézilabdásokból álló kontingensből két játékost, Hernandezt és Fist igazolni, akkor szinte megőrültek a szurkolók. Laci bácsit mindenki a keblére akarta ölelni, a kubaiakat és a többi játékost őszintén szerették, a csapat tulajdonosa pedig büszke mosollyal figyelte a játékosokat, a meccseken hangosan szurkolt, tapsolt, a VIP páholyból kiabálva buzdította őket nagyobb erőbedobásra. Egy-egy meccsre az egész város megmozdult, az enyhe kifejezés volt, hogy a csilláron is lógtak, hiszen a széksorokat elválasztó lépcsőn is ültek, hátul pedig fürtökben lógtak a szurkolók. Szerintem, ha most lenne ilyen, a katasztrófavédelem munkatársai a maradék hajukat is kitépnék! Szerencsére nem volt balhé, mindenki örült, mosolygott, szurkolt, buzdította a csapatot, olyan hőfok volt a játéktéren, mintha szaunában lennének a játékosok.

A kilencvenes évek elején a sávház alatti boltjában találkoztam vele először, az volt a nagykereskedelmi raktár. Elegánsan fogadott, mindig szövetnadrágban, vasalt, lehetőleg fehér színű ingben, sötét zakóban volt, na és nem hiányzott a nyakkendő sem. Nagyon pedáns ember volt, kellően hiú volt ahhoz, hogy a külcsínre maximálisan adjon. Őt nem lehetett látni tornanadrágban, pólóban, a nyári nagy melegben mondjuk térdnadrágban, azt nem szerette. Hihetetlen üzleti érzéke volt, hiszen akkoriban gyártókapacitás nélkül vásárolt és adott el, közben az egyre nagyobb hasznot lefölözte. Azonnal döntött, nem variált, megérezte a jó üzlet lehetőségét, hiszen a kilencvenes évek elején azért volt áru, csak nem mindig jutott el a megfelelő boltba. Ebben ő maximálisan partner volt, adott, vett, számlázott, de mivel akkoriban nem volt divat az utalás, minden készpénzben mozogott. Nem volt abban a boltban semmi, csak egy asztal, meg egy vaskazetta, abban volt az áru ellenértéke, azon szinte rajta ült Mártika, a titkárnő, aki kezelte a pénzt. A hátsó raktárban voltak hatalmas fagyasztók, de ott nem sokáig tárolták a fagyasztott hústermékeket, vitték, mint a cukrot. Ment az üzlet, a közvetítő szerep helyett Laci bácsi másra vágyott. Egyhamar kinőtte a cég a sávház alatti boltot, jöhetett a nyírpazonyi bázis, az irodaházzal, a hűtőkapacitással, majd a lerakatok, a madai nevelde, sőt még Szarvason egy húsüzem. Nyírpazonyban már igazán elegáns volt az irodaház, minden patent volt, szépen be voltak rendezve az irodák, természetesen a vezérigazgató irodája is, az udvaron ott voltak a hatalmas hűtőkamrák, a szállító kocsik tonna számra vitték az árut. A vezérigazgatói iroda mellől egy dolog nem hiányozhatott: a hűtőből a Spaten sör. Imádta a habzó nedűt, délutánonként, amikor hazaindult naményi családi házába, a kocsi hátuljába egy táska sört naponta be kellett rakni. Ha még egy hideg sör mellé mondjuk a perzselt malacfüle jutott, amit jól belemártott a sóba, akkor szinte a mennyekben érezte magát!

Hihetetlenül pörgött a cég, szárnyalt az eladás, Laci bácsi olyan volt, mint egy Duracell nyuszi, fáradhatatlanul szervezte a kereskedelmet. Vályi Péter volt a jobb keze, akivel nagyon egymásra találtak, két hihetetlen üzleti érzékkel megáldott ember csapott egymás tenyerébe, egymást kiegészítve növelték a forgalmat. Növekedett a cég, folyamatosan vették fel az embereket, növekedett a géppark, az eladás. Akkoriban jött az ötlet, a saját gyártókapacitás megteremtése, egy olyan vertikum kialakítása, ami manapság már elvárás: a keverőtől a késztermékig, a sertéshizlaldától a modern feldolgozó gépekig kiépíteni mindent. Az első lépés, a legnagyobb dobás az aranyosapáti gyár felépítése volt. Hogy miért Aranyosapáti? Ez nehéz kérdés, de ugye az elmaradott terület, volt munkaerő és arra számított a cégvezetés, hogy az orosz, ukrán, esetleg román piacra lehet teríteni az árut, na és onnan is lehet az eladást generálni Kelet-Magyarországon.

Aranyosapáti vezetése két kézzel kapott a lehetőségen, hiszen sem előtte, sem azóta hasonló üzem nem épült fel a községben. Nem kisebb személyiség érkezett az alapkő letételre, mint George Pataki, akkoriban New York állam kormányzója, a mostani amerikai elnökválasztás egyik indulója, aki időközben visszalépett. A kormányzó apai nagyapja ugyanis Aranyosapátiból vándorolt ki 1908-ban, gyermekük, George Pataki édesapja, Louis postásként dolgozott, fiúk 1945-ben született. Hatalmas attrakció volt az alapkő letétel, utána a helyi általános iskola ebédlőjében volt a több fogásos ebéd, ahol az ünnepi beszédet dr. Zilahi József, a megyei közgyűlés akkori elnöke mondta. Mindenki boldog volt, igazán megadta a módját a cég az indulásnak, hiszen ilyen attrakció nem mindennapos.

Neki a kézilabda volt a szabadidő eltöltése, a hét vége, az élmény, az igazi siker. A csapat felvette a Kárpát-Hús NYKC nevet és olyat produkált, amely mindig emlékezetes maradt, s amellyel a gárda és a játékosok is beírták magukat a nyíregyházi sporttörténelembe. Sok meccs maradt meg emlékezetünkben, de talán kettőt emeljünk ki, az első, a Dunaújváros ellen azért, mert a vendég gárda a téli útviszonyok miatt közel két órát késett. De ez nem zavarta a szurkolókat, szépen kitartottak, s ünnepelték a sikert. A másnapi újságba azt írtam, hogy a várakozás alatt a helyi büfések szépen kerestek, ami miatt Igaz Laci, a büfét bérlő rosszallóan mondta: az Apeh is olvasta a cikkemet és tételes vizsgálatot rendeltek el, szerencsére rendben találtak mindent.

A másik meccsről szuperlatívuszokban lehet beszélni, a talán a soha vissza nem térő, a legemlékezetesebb meccs 1998 októberében a Buszacsában a Fotex KC ellen, amikor is 1 góllal nyert a nyíregyházi csapat. A hazaiak kapujában Hernandez kivédte a veszprémiek szemét. Néhány évvel előtte a magyar és a kubai sportszövetség egyezsége alapján a fél kubai válogatott érkezett hazánkba, lehetett mazsolázni, ki melyik játékost akarja leigazolni. Természetesen a Fotex választhatott először, elég, ha csak Carlos Perez nevét említjük, akire rögtön lecsaptak a veszprémiek. A nyíregyháziak a kapus Hernandezt és a nagyszerű átlövőt, Fist választották. Hernandez igazi showman volt, nem elég, hogy a csoki színű kapus betöltötte a kaput, hihetetlen módon ragadt hozzá a labda. Óriási szíve volt, a közönség imádta. Számtalan sztorit mesélnek róla, egyet Önökkel is megosztok: az ellenfélnek hétméterest ítéltek, a játékos a labdával odaállt a büntetővonalhoz, a bíró sípolt, Hernandez mintha semmi nem történt volna, sétálgatott a kapu előtt és a kapufa mellett. A büntetőlövő nem értette a helyzetet, csak akkor, amikor a bíró sípolt és elvette a labdát az ellenféltől, mondván nem végezte el a büntetőt, amire Hernandez egy fogpaszta mosollyal válaszolt.

Természetesen az ominózus Fotex elleni meccsen végig védte a meccset, nem is akárhogyan, hiszen mindössze 16 gólt kapott, abból Perez hatot lőtt neki. Nézzük a mieink összeállítását: Gábosy, Bécsi, Habuczki, Fis, Medve, Kiss, csere: Mohácsi, Kerekes. Fis hatot vágott, Medve belőtt két hetest, meg egy akciógólt, Mohácsi négyet lőtt. Abból a csapatból Bécsi, aki talán idén fejezte be az aktív játékot, a nagy csapat és a juniorok edzője, Medve iskolaigazgató és NB I-es játékvezető, Mohácsi, az örökifjú, még mindig játszik NB I/B-ben, elpusztíthatatlan, Kerekes a kicsiket edzi és ismét a Buszacsában, vagy az új nevén, a Continental Arénában dolgozik. A csapat edzője az a Bíró Imre volt, aki kapusként a magyar válogatott tagjaként világbajnoki ezüstéremmel, olimpiai 4. és 7. helyezéssel büszkélkedhet. Bíró Imre azt nyilatkozta a meccs után, hogy köszöni a fiúknak a játékot, akik ezzel a győzelemmel ajándékozták meg édesanyját a születésnapján. Még egyet nevet azért érdemes megjegyezni az egykori nyíregyházi csapatból, bár éppen akkor nem játszott, a Kaplonyi Zoltánét, becenevén Kapáét. Ha Mohácsira azt mondtuk, hogy elpusztíthatatlan, akkor Kapa a nyíregyházi Terminátor, hiszen 40 évesen továbbra is játszik az NB I/B-es nyíregyházi kézilabda csapatban. De nézzük a Fotex csapatát, a kapuban Szathmári védett, előtte Pásztor, Perez, Gulyás, Éles, dr. Oszlánczi és Zsigmond játszott, csereként Mezei, Csoknyai, Kis és Aloyo jutott szóhoz. Perez hiába lőtt hatot kevés volt. A két csapatból egyébként ő még mindig játszik, szerintem az alkata, az izomzata lehetővé teszi, hogy valamelyik arab országban akár 50 évesen is pályára léphessen. Kaló Sándor, a vendégek szakvezetője elismerte, hogy a Nyíregyháza jobb volt, de hozzátette, főleg a hihetetlen kapusteljesítménynek köszönheti a győzelmét. Zengett a Buszacsa, ilyen ünneplésben talán a férfi röplabdások részesültek, amikor megnyerték a bajnokságot.

Laci bácsi nagyon szerette őket, a játékosok sokszor tőlem kérdezték, milyen hangulatban van, mert ha jó, akkor megadott mindent, ha a cégügyek miatt esetleg morcos volt, akkor inkább nem jöttek ki hozzá, hanem megvárták, míg jobb kedvre derül. A játékosok kaptak bőven, Laci bácsi elismerte őket, volt, hogy jött a boríték, egy nagy kanna bor, egy karton pálinka vagy éppen egy húsos szeretetcsomag. A kézilabdásoknak szinte szabad bejárásuk volt a céghez, sokszor ott toporogtak a vezérigazgató szoba előtt, várva, hogy nyíljon az ajtó és Laci bácsi meglássa valamelyiküket. Ha ez megtörtént, legtöbbször minden cégügy halasztva volt, mert ott voltak az aranykezűek. Soha nem távoztak üres kézzel, Laci bácsi bőkezű volt velük.

Az az ominózus Fotex elleni meccs amúgy is örömünnep volt, hiszen Laci bácsi ott köszönte meg Csabai Lászlóné polgármester asszonynak, és dr. Zilahi József megyei közgyűlés elnöknek a támogatást, valamint három búcsúzó játékost, Dévaldot, Szabót és Kunt is köszöntötték. Még egy játékost emelnék ki a Kárpát-Hús későbbi csapatából, Szergyukot, vagy ahogy mi hívtuk, Szigyát, aki megtanította velünk a manapság már mindenki által alkalmazott cundert. Varázslatosan csuklóval áldotta meg az élet Szigyát, aki még az alapvonalról beugorva is be tudta csavarni a labdát a kapus mellett, ez volt a cunder. Laci bácsi még hosszú ideig emlegette Szigyát és a cundert!

Még a kétezres évek elején az egyik internetes oldalon a hozzászólók megszavazták a kilencvenes és kétezres évek legjobb nyíregyházi csapatát, amelyben a kapus Hernandez és Lencsés volt, a mezőnyjátékosok között Harsányi, Tóth Edmund, Mohácsi, Fis, Belányi, Habuczki, Bécsi, Tombor, Kaplonyi neve szerepelt. Ebből is látszik, hogy a Kárpát-Hús korszak a nyíregyházi kézilabda élet egyik aranykorát jelentette. Beszéljünk egy kicsit a két idegenlégiósról. A két kubai karrierje egy kicsit elkalandozott Nyíregyházáról, hiszen Hernandez Budapestre igazolt, aztán csak annyi hír jött róla, hogy elhagyta a lakását, elrepült Spanyolországba, ahol évek múlva holtan találták lakásán. Fis is eligazolt, teljesen eltűnt. A Kárpát-Hús egy idő után megszüntette a csapat szponzorációját, a gárda több edzőváltozás után maradt az NB I-ben, az utóbbi években az NB I/B-ben játszik, reméljük, néhány éven belül az első osztályban találjuk őket.

Persze azért ne gondoljuk, hogy csak a kézilabda jelentette a szabadidős elfoglaltságot Baráth László számára, hiszen ott volt a tákosi tópart, a vásárosnaményi Forrás Klub, vagy az emlékezetes utazások. Utóbbiból talán egyet emelnék ki, ezt többször emlegette nekem. Keresztbe-kasul átutazták a családdal Amerikát, mindenhol a Hotel Hiltonban laktak, hatalmas limuzint bérelve nézték meg a hatalmas kontinens nevezetességeit. Ott sem tagadta meg önmagát, az időeltolódás miatt éjszakánként órákat telefonált a cég munkatársaival, csak akkor ment lefeküdni, amikor már mindenkinek elmondta az aznapi teendőket. Nem érdekelte a tetemesre rúgó telefonszámla, a céges kapcsolatból még a tengerentúlon sem tudott kilépni. A másik emlékezetes momentum volt, amikor házassági évfordulójukon a Hilton éttermében egy hatalmas csokor vörös rózsával köszöntötte feleségét, Ilikét. A tákosi kis tó és mellette a kis ház egy ékszerdoboz volt, ott rendezett családi, céges bulikat és a naményi Forrás Klub tagjait is ott fogadta. A Forrás Klub éppen azért jött létre, hogy a helybeli vállalkozókat összehozza, segítsék, támogassák egymást, az összejövetelek mellett különböző célokhoz gyűjtöttek anyagi forrást, ennek a klubnak az egyik aktív tagja volt Baráth Laci.

Amíg a kézilabdás évek tartottak, addig gyakorta találkoztunk, utána már ritkábban. Amikor összefutottunk, beszélt a romániai terveiről, a nagy multi cégekhez történő beszállításról, lányáról és unokáiról, akiket imádott. Óriási reményt fűzött a romániai terjeszkedéstől, szeretett volna szinte valamennyi nagy élelmiszerláncba bekerülni. Aztán egyszer csak bombaként robbant a hír, hogy elrendelték a Kárpát-Hús felszámolását, majd pár nappal később jött az újabb, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Zrt. tulajdonrészt szerzett a cégben. A Kárpát-Húst később felszámolták, az üzemet bezárták. A felszámolás elkezdése után már ritkábban járt a Forrás Klub rendezvényeire, betegeskedett, mindenki bíztatta, kemény, erős vagy Laci, túl leszel a betegségen. Sajnos nem, 2010-ben már csak a halálhíre érkezett.

*** 
                                                                                                                                                                                   

  Írta: Máthé Csaba

Hasonló

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése