Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Boldogsághormonokért tárcsázik
Molnár Miki a megye legerősebb embere címet nyerte el már tizenkilenc évesen
A dilidoki tanácsára újra súlyt emel a nyíregyházi sportember. Amikor már az őrület határán volt, napi 1-1,5 órákat aludt a Szegfű utcai társasház felszámolása miatt, a doktor azt tanácsolta, mozogjon, sportoljon, szívjon be egy kis boldogság hormont. Ja, a súlyemelést is választhatja, mondta az orvos, Miki pedig a pecuban azonnal nekikezdett a hatalmas tárcsák mozgatásához.
Az első nyíregyházi súlyemelő aranykor kivételes tagja volt, hatalmas göndörödő szőke hajával, iszonyatos termetével, oszlopos lábaival, na és fantasztikus csúcsaival. A 80-as ifjúsági bajnokságon a 110 kg-ban szakításban hozta a 160,5 kilogrammot, lökésben a 200,5 kilogrammot, úgyhogy rögtön átírta a csúcstáblázatot. A 110-es szakmunkásképzőben Suba tanárnő mondta neki, fiam, ilyen termettel legyél súlyemelő. A klasszikusok között számon tartott Pufi Bácsihoz, vagyis Rácz Bandihoz került, ahol olyan társai voltak, mint például Gajdos Laci! Igen, ő, az állatpark mostani igazgatója, aki akkoriban kicsivel cingárabban a los angelesi olimpiára készült, s mivel a bojkott miatt a mieink nem indultak, utána elcsábult a rádiós szakmára, majd az állatparkot hozta fel Európa élére. De nézzük a többieket: Tar Zsolt, Bobonka Gyula, Makai István, Mészáros Miklós, Kassai László, Hajzer András, Krakomperger László, Hamvai István, Ondi László, Glückmann Pál, majd később Németh László. Az egykori Húsipari Vállalat mostanra “lebombázott” épületében volt a kondibázis. Főleg Pekár Lajos és Tamás Imre révén szalámi, parizer, olasz, fokhagymás hús rúdszámra jutott a súlyemelőknek, Miki még ezt megfejelte egy olyan adag ebéddel, hogy a tányérról lelógó hússal alá lehetett volna göngyölni egy tálat is.
Miki simán a megye legerősebb embere címet nyerte el már 19 évesen, ifi VB-n 3. lett, de nagyobb világversenyre, olimpiára nem jutott ki. Talán ha elfogadja a Honvéd, az Oroszlány vagy a Tatabánya ajánlatát és itt hagyja az NYVSC-t és átigazol, de már kár ezen morfondírozni. Nem akarta itt hagyni édesanyját, vigyázott rá, maradt. Négyórás munkakörbe tették a vasúthoz, természetesen nem kellett soha bejárnia, főnökével talán egyszer találkozott, akkor is az Eperjes Étteremben, amikor az elöljáró bemutatkozott neki. 1990-ben abbahagyta a súlyemelést, egy évre rá meghalt Pufi Bácsi. Fia, aki abban az évben született, nemrég kereste fel, a fiatalember röplabda edző lett. A Búza téri piacon kötött ki, ahol egy másik sportlegenda, Knáver István, vagy, ahogy kosaras berkekben ismerik, Zsaver vette szárnyai alá. Nem sokkal később kikerült a KGST piacra, ott ő lett az egyik sztár. A vadkapitalizmus időszakát élte Nyíregyháza, a rozoga bódé elején a ropogós banánt kínálta, hátul meg a ropogós dollárokat váltotta. Valahogy úgy ment az ütem, 1 kiló banán, egy százas dollár. Szóval vitték mindkettőt, mint a cukrot! Ott megfordult mindenki, aki szeretett volna egy kis dugi dollárra szert tenni, de jöttek az ukránok, oroszok, románok, csehek, lengyelek, kínaiak, úgyhogy elég vegyes vágott alakult ki. Az utolsó időszakban volt néhány nagyon meleg helyzet is, felforrósodott a valuta, hiszen nagy tételben váltotta a bódés dollárt, úgyhogy időben kiszállt.
Jó szimata volt, mert vett egy telket a Szegfű utcán, a Sparhoz közel, ahol nekiállt Népi Vízet készíteni, palackozni. Aztán gondolt egyet és megterveztetett egy 11 lakásos, 3 üzletes társasházat, de a kivitelezést már másra bízta, az üzleteket tartotta meg. Aztán berobbant a krach, a közterületi járdát az ő telkére tették, a házra jelzálogot nyomtak rá, majd bekerült felszámolásra, úgyhogy minden napja idegbajjal, gyomorrándulással kezdődött és végződött. Szerencsére az új tulajdonossal megegyezett, az önkormányzat pedig elkészíttette a kétszer kétsávos utat a Szegfű utcán. Ezt két mondatban nagyon könnyű leírni, de akkor kezdődött a dilidokis megkeresés. Úgy fel volt pörögve, hogy nem tudott aludni, le volt amortizálódva. A doki tanácsát, mely szerint sportoljon, szerezzen magának valamilyen boldogság szérumot, természetesen legálist, úgyhogy visszaállt a súlyok mögé. Orvosi javaslatra, mondhatni receptre elkezdett súlyt emelni. És visszatért az önbizalma, jókat aludt és jókat emelt, és villámgyorsan megjavította a senioroknál a magyar csúcsot mind szakításban, mind lökésben. Négy éve kezdte el, de egy év után abbahagyta, túl gyorsan akart túl nagy súlyokat emelni, és egy-két sikertelenség, főleg a németországi senior VB, ahol érvénytelen kísérlet nélkül kiesett, elvette kedvét. Aztán összeakadt Ficsor Józseffel, kétszeres olimpikon diszkoszvetővel, aki vállalta, hogy besegít az edzéstervbe, kijavítja a hibákat. Ennek köszönhetően szakításban 95, lökésben 115, összetettben pedig 210-re javította a magyar senior csúcsot. Szimcsina Mihály is odaállt támogatónak, akinek a fia, a korábbi kézilabdás, elkezdett erőemeléssel foglalkozni. s itt jön a legnagyobb kihívás számára Miki számára: 2018-ban Budapesten rendezik a súlyemelő senior EB-t, ahol az úgynevezett röfi súlycsoportban, vagy jobban mondva a 105+ kg-ban indulhatna. A seniorok bájosan röfinek nevezik a legmagasabb súlycsoportot, ott nincs felső súlyhatár, Miki mostanra a 125-130 kilogramm között mozog és az 55-60 közötti korosztályban szeretne indulni. Elöl a boltjában ott vannak vagonszámra a palackozott Népi-vizes flakonok, hátul pedig az „ideális” súlyemelő edzőterem. Éppen elfér a súlyemelő rúd, körülötte a hatalmas tárcsák. Az akarat ugyanaz, mint a nyolcvanas években, legfeljebb az a hatalmas göndör hajzat kopott meg egy kicsit!
*** 
Írta: Máthé Csaba
Hasonló
Tatos István
Ülőröplabdásaink a félkarú ...
A kézilabda legnagyobb Bará...
Apám és Anyám meccsei igazi...
Boros Sándor
Aranyért, ezüstért úsztak P...
Öreg veterán nem vén veterá...
Fellocsoltuk a forró pályát...
Az élete volt a kosárlabda
Bálnából sellő lehetnél, le...
Tornádó (Óóó)! Szóljon a go...
Nancyban Puszkásznak becézt...
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése