Ülőröplabdásaink a félkarú rablók városában

 

uloroplabda_valogatott166.jpg1989-ben Las Vegasban a magyar ülőröplabda válogatott világbajnoki ezüstérmet szerzett Szekér László vezetőedző irányításával. A 25. évforduló megünneplését elmulasztottuk, talán a 30.-ra összejön a gárda, végül is, még van három évünk! A csapatban a nyíregyházi Piremonból Kekecs, Lőcsei, Domokos, Szécsényi és Gál játszott. A rendszerváltás hajnalán, Amerika, Las Vegas, Hotel Hilton, na!

Gál Jani a nyolcvanas években összeszervezte a nyíregyházi ülőröplabda csapatot, Szekér Lacit megfűzték, legyen az edzőjük, mindezt olyan sikerrel tették, hogy azóta örökös bajnokok! A válogatott gerincét is nyíregyháziak alkották, sőt Laci lett a gárda vezetőedzője. ’89 elején jött a felkérés, mehetünk Las Vegasba a világbajnokságra, ha összegyűjtjük a pénzt, mert a szövetségnek csak a nevezésre, meg esetleg a formaruhára telik. Egy hónapos szívós munka után tízezrenként sikerült összeszednem a szponzori támogatást, Rádi Gyula, aki szintén nyíregyházi, a nemzetközi szövetség bíróbizottságának tagja volt, elintézte a gyorsított amerikai vízumot, úgyhogy 10 játékos, Laci és én, mint csapatvezető indulhattunk Zürichen keresztül az álomvárosba. A formaruhát villámsebességgel intézték, a szponzor a megmaradt szövetvégekből intézte, fekete zakó, világos nadrág, fehér ing, világos nyakkendő. Pompás, végül is Las Vegasban 55 fok meleg volt!

Kicsit nyűgös volt az oda út, mert Laci a budapesti repülőtéren vette észre, hogy a szállodában a párnája alatt felejtette az útlevelét, vigyázott, el ne lopják, úgyhogy nélküle szálltunk fel Zürichbe. Volt egy kis aggódás, de szerencsére a szállodás megtalálta az útlevelét, s egy másik géppel utánunk jött, úgyhogy csatlakozott a küldöttséghez. New Yorkban két óránk volt az átszállásra, a mozgássérült fiúkkal, nagy csomagokkal nem volt könnyű, ráadásul a vízumnál egyik ablaktól a másikig rohangálnom kellett, mert egyikük sem tudott angolul, mindig el kellett magyarázni, miért és hova jövünk, közben velem ordítozott az amerikai vámos, hogy ne rohangáljak. Las Vegasban elegáns öltönyben szálltunk ki a gépről, Rádi Gyula pukkadozott a nevetéstől, hiszen úgy néztünk ki a fekete zakóban, mint az ázott varjúk, izzadtunk rendesen. Mindenki rövidnadrágban, pólóban fogadott, de mi megadtuk a módját, öltönyben! Mivel egy nappal hamarabb érkeztünk a versenyre a kelleténél, beköltöztünk a Hotel Hiltonba, de nem volt vacsoránk, reggelink. Irány a közeli kis bolt, ahol egy hátizsáknyi szendvicsre valót vásároltam. Visszafele majdnem rohantam, mert a nap égetett, az aszfalt néhol megolvadt, ahogy beértem a szállodába, az izzadtság szinte rám dermedt a 22 fokos légkondis helyiségekben. Szabadban egyre kellett vigyázni: ne fogjál meg bármilyen fém részt, mert odaég a kezed, ez érvényes volt a gépkocsi kilincsre is, amit csak ruhával, vagy pólóvéggel lehetett kinyitni.

A Hotel Hilton báltermében alakították ki a pályát, a fullos étkezésre egy közeli szállodába vittek el. Természetesen az első két nap sem múlt el kisebb fajta balhé nélkül. Mivel a 12 fős csapatból 8-an erős dohányosok voltak, nem értették meg, hogy a szobákban nem lehet dohányozni, mert füstérzékelők vannak bevezetve. Amikor beindult a füstérzékelő, riasztották a szálloda illetve a város tűzoltóit, akik nagy erőkkel elindultak tüzet oltani, közben beöltözött emberkék hatalmas fejszével rohangáltak a folyosón. Az a helyzet melegebb volt, mint a kinti 55 fok, csak nagy nehezen sikerült leállítani őket, megmagyarázni, hogy a dohányzás okozta, nincs tűz és rendeljék vissza a tűzoltókat. Akkor tényleg azt kérték: következő dobásunk már csak a pályán legyen, a szállodában nem!

Szerencsére a fiúk meghallgatták az intelmeket, dohányozni inkább lementek a kaszinóterembe. Ezt csak egy program miatt hagyták abba, a harmadik emeleti medencézésre bármikor hajlandóak voltak. Az a kánaán volt, az igazi pihenés időszaka. 55 fokban napozni, ahhoz kellett a napozókrém!

Nekünk Szekér Lacival szerencsére volt két külön programunk is, egy bizonyos George Ziros, vagyis Zsíros György révén, aki a hatalmas komplexum magyar származású konyhafőnöke volt. Mikor meghallotta a magyar szavakat, a nyakunkba borult és kettőnket végig vezetett a konyhai birodalmán, megmutogatta a jéghűtőben pihenő jégszobrocskákat, a készülő ételcsodákat, úgyhogy mesés gasztronómiai túrán vettünk részt. Este elvitt minket egy mexikói kocsmába, ahol az összes sört végigkóstoltuk, Laci amúgy is imádta a keserű nedűt. Mivel akkoriban alig voltunk eleresztve pár dollárral, a másnap esti sört egy kis leleményességgel pótoltuk. Este szétnéztünk a bálteremben, ahol a VIP részlegen egy embermagasságú kör alakú tartóból jégbe hűtött söröket ittak a különleges meghívottak. Bár majdnem lefagyott a kezem, de a megolvadt jégtömeg alján csak találtam két jófajta dobozos sört. Micsoda kincs volt!

A fiúknak jót tett a kaszinózás, a fürdőzés, mert szépen meneteltek előre a világbajnokságon. A döntőbe jutásért a norvégokkal játszottak, akik vígan fürdőztek a medencében, a mieinket viszont Laci nem engedte, hogy a meccs napján szétégessék magukat. Meg is lett az eredmény, hiszen simán nyertek, bejutottak a fináléba, ahol a hollandokkal játszottak. A hírek szerint ezt a sportágat a hollandok alakították ki. Először kiöregedett röplabdások ültek le játszani, lejjebb engedték a hálót, ez könnyebb volt, mint 40-50 évesen ugrálni. Aztán fokozatosan vették át a sportágat a mozgássérültek, meghozták a szabályokat, de klubszinten egészségesek is játszhatnak velük. A mieink a hollandoktól végül vereséget szenvedtek, de világbajnoki ezüstérmesként igazán maradandót alakítottak. Akkoriban még a szabályok sem voltak egyértelműek, nem volt mindegy, hogy egy sáncnál mekkorát „emelkedtél”, vagy ugyanez igaz volt egy hátsó soros ütésnél. Tényleg elégedettek lehettünk, hiszen a magyar csapat bekerült a világ elitbe, s a csapat gerincét alkotó nyíregyháziak nagyszerűen szerepeltek.

Ha ennek az ezüstnek a birtokában Szekér Laci veszi a fáradtságot és a gagyi orosz nyelvtudása mellé megszerzi a profi angolt, akkor bármelyik komoly válogatottnak, vagy klubcsapatnak az edzője lehetett volna. Végül is, mi sem bántuk, hogy maradt, hiszen nagyszerű sikereket ért el a válogatott és a Piremon élén.

Sajnos Laci már nincs köztünk, öt éve búcsúztunk tőle!

***  mcs1.jpg
                                                                                                                                                                                   

  Írta: Máthé Csaba

 

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése