Tüttő József alkotása Szinte meggyötört arcok, holott egy életút harcosai a születéstől a végsőkig. Egyetlen ember akinek annyiszor változik az arca, ahány állomást tudhat maga mögött. Hogy sejthetnénk gyermekkorban, milyen ... Tartalom megtekintése
Fellocsoltuk a forró pályát pezsgővel
Kosár csapat nagyon sok van, olyan, mint a Tanárképző, csakis egy van
Talán még a büntetődobó versenyt vállalnánk, esetleg egy bemutató meccset, többet nem. Csak több, mint 30 éve jutottunk fel először a kosárlabda NB I-be, s bár azóta sokat „szépültünk”, de öregedtünk is, s ez nagyon meglátszott a „Sönyi” emlékére rendezett veterán tornán. Két meccset bírtunk, aztán szétestünk, mint a hetes túrós csusza.
Nekünk a nyolcvanas évek jelentették az aranykort. A Tanárképző csarnoka a szentélyünk volt, tudtuk, hogy a parketta mely szegletén hogy pattan fel a labda, s már automatikusan kerültük ki azokat a részeket, ahol a rossz aládolgozás vagy a természetese kopás miatt a megsüllyedt parkettán „megült” a labda. Télen meg lehetett fagyni, alig volt fűtés, mindenki huhogta a kezét bemelegítésnél. Nyáron az egyik oldalra odavágott a nap, bizonyos sávokban lehetetlen volt a kosárra dobás, annyira vakított a nap. Az alagsori folyosó számunkra kijelölt öltözője szerintem a második otthonunk volt, annyi időt töltöttünk ott. Vasszekrénye volt mindenkinek, Zozó (Zomborszky Gyuri) ott tárolta évtizedekig az elhasznált cipőket egymásra rakta, mígnem már nem tudott még egyet belepakolni. Azt a szekrényt egészben selejtezték ki. Ott beszéltük meg a napi eseményeket, a meccseket, a bulikat, ott kortyoltunk nagyokat győztes meccsek után a vörösboros kólába. S ott elemeztük, a női csapatnál, hogy alakul a felhozatal, ki, kivel kavar!
Számunkra az igazi buli hely a kiserdő volt, a mostani atlétikai pálya helyén. Csendes, senki nem zavart, ott lehetett megtartani a csapat összetartást, egy-egy szalonnasütés májcsapatással együtt. Persze Máté Jancsi edzőnk nem szakadt meg a röhögéstől, amikor a piros Skodájával egyszer a buli mellett parkolt, s jópofaságból a zsíros kezét mindenki a Skodába törölte, másnap vastagon állt rajta a zsírréteg. Szerettünk kosarazni, szerettük a sikereket, imádtuk a főiskola légkörét. Többségében tesi szakosok alkották a csapatot, Szűcs Laci (Szücsi) volt külsős, Gergely Tomi (Sönyörő) pedig akkor felvételizett a műegyetemre. Sajnos, egyikük sincs már közöttünk! Mindig ott volt a csapat a spiccen, de mivel a végzősök többsége visszatért szülővárosába, többnyire Debrecenbe, ezért nehezen lehetett az előre lépést, az NB I-be jutást megtervezni. A ’83-as szezont már a második helyen zártuk, s mivel az első feljutott, a legjobbkor jött a lehetőség, hogy a következő évben nyíregyházi sporttörténelmet írjunk. Végig az élen voltunk, de az utolsó meccsen nyerni kellett ahhoz, hogy az NB I-es álom megvalósuljon. Karcagon, szabadtéren, bitumenes pályán, 30 fokos hőségben játszottunk, izzadtunk, a naptól leégtünk, közben egymást locsoltuk a jéghideg vízzel a kerti csapból. Szerencsére egy húszassal nyertünk, úgyhogy utána fellocsoltuk a forró pályát pezsgővel, csak úgy gőzölgött!
Akkor a Nyíregyházi Tanárképző FSE férfi kosárlabda csapata a város életében először lett NB I-es! A nyári kis erdőben az NB II-es győzelmet megünneplő szalonnasütésen természetesen teli torokból, pár vödörnyi VBK után teli torokból ordítottuk: kosár csapat, kosár csapat nagyon sok van, olyan, mint a Tanárképző, csakis egy van, kosár dobás a tudománya, Máté János mesteredző dirigálja! Az első NB I-es évadunkban többet vártunk magunktól, főleg a hazai meccseket szerettük volna behúzni, de csak kevés sikerrel. Úgyhogy a végén osztályozót játszottunk a Sopronnal két győzelemig. Ott vesztettünk, majd idehaza nagy csatában nyertünk, de a mindent eldöntő csatát elbuktuk, úgyhogy visszakerültünk az NB II-be. Azért az az 1984-es feljutás meghatározta életünket, s ennek emlékére, csakúgy, mint a középiskolások, ötévente elkezdtük a nosztalgia parti szervezését. Eleinte örömkosárlabda volt, rengeteg sztorival, ki mennyi hármast, vagy büntetőt dobott be, majd egyre kevesebb lett a játék, s többi az asztal melletti nosztalgia. A 30 éves évfordulón az örök rivális debrecenieket hívtuk meg, az egykori csapatból már egyre kevesebben játszottak, sokan inkább civilben a cserepadon ültek, mondván, nekik már mindenük fáj. Öröm volt viszont nézni a fájóan korán elhunyt Vajda Sanyika kosaras fiát, aki beállt hozzánk pár percre játszani. Az utolsó közös meccsezésünk idén ősszel a nyíregyházi veterán tornán volt, amit a hirtelen elhunyt Gergely Tamás, Sönyi emlékére rendezték. Nekünk két meccsig tartott a mandátumunk, addig bírtuk, utána kifulladtunk és csak szenvedtünk a maradék két találkozón. Az egykoron NB I-be feljutott csapatból egyedül Fejes Jancsi bírja a tempót, aki még ötvenen túl is NB II-es gárdában játszik, fantasztikus, főleg, ha nála van a labda! Ő kölcsönözhetné Zomborszky Gyuri, Zozó mondását, aki bőven ötvenen túl hagyta abba az aktív kosárlabdázást, de negyvenévesen nemes egyszerűséggel mondta egy huszonéves csapattársának: Te hamarabb abbahagyod a kosárlabdázást, mint én! És így is lett!
Azért nem árt végig böngészni az NB I-be bejutott csapatot: Fejes János, Garai Zsolt, Hegedűs Ferenc, Kovács Tibor, Máthé Csaba, Menner Ákos, Németh László, Orosz Gábor, Palicz András, Papp László, Rocskó György, Sándorfi Gergely, Vajda Sándor, Zomborszky György. És itt az első NB I-es gárda: Buskó László, Cseh Zsolt, Fejes János, Garai Zsolt, Gergely Tamás, Hegedűs Ferenc, Kovács Tibor, Makrai László, Máthé Csaba, Menner Ákos, Palicz András, Rocskó György, Sándorfi Gergely, Szemerszki Zsolt, Szücs László, Vajda Sándor, Zomborszky György. A csapat mellől nem lehet kihagyni Molnár Béla technikai vezetőt és Máthéné Dobi Erika jegyzőkönyvvezetőt sem!
Hasonló
Tatos István
Ülőröplabdásaink a félkarú ...
A kézilabda legnagyobb Bará...
Apám és Anyám meccsei igazi...
Boros Sándor
Aranyért, ezüstért úsztak P...
Öreg veterán nem vén veterá...
Az élete volt a kosárlabda
Bálnából sellő lehetnél, le...
Tornádó (Óóó)! Szóljon a go...
Boldogsághormonokért tárcsá...
Nancyban Puszkásznak becézt...
Az út
Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam
Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése
Pomaranski Luca portréja
Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban szabad beszélni, én mégis a portrézást találom a legizgalmasabb alkotói munkának. Huszár Boglárka ragyogó képet festett Lucáról, aki csak éppen bekukkantott a vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése
Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia
Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér ragyogása, elegánsan hangolt épületei a ... Tartalom megtekintése
Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban
Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése
Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől
A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése
Pince bejárat, Tokaj
Bíró Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően szomorkás időben vágyódva nézhetünk erre a Bíró Ernő által megpingált képre. Kirobbanó fényekben pompázik a pince tetején dúsan hajtó ... Tartalom megtekintése
Emlék
Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése
Csend a sziklák tövében
Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető világunk tele van meglepetéssel, olyannyira, hogy belefér bármilyen szokatlan torz, pszicho, sci fi, csak rettentsen! Nehéz elhatárolódni, nehéz kimaradni, így azután egyszer... Tartalom megtekintése
Rekviem-féle egy pót-nagyapához, és az ő Erdélye egy évszázadához
Tata nyáron mindig a garázs tetején ült. Ült és nézett le az utcára, élvezte a nyarat, az árnyékos szőlőlugasban, ami teljesen befutotta a garázs lapos tetejét, árnyas kuckót formálva. Ha... Tartalom megtekintése