Nálunk lakott a posta Székelyvaján

Festett, tulipános padon üldögéltek az emberek, amíg éppen várakozóban voltak

Gyakorlatilag felnőtté válásomig egy postahivatalban laktam. Nem kell félreérteni, nem mi költöztünk a postára, hanem az költözött hozzánk.

Az egész úgy kezdődött, hogy dédnagymamám, akit mi kizárólagosan máminak hívtunk, egy szép napon, a hatvanas évek vége felé, átlibbent a szomszédban lakó, nyugdíjazás előtt álló Ozsvátnéhoz, s addig dicsérgette ügyes, szorgalmas, talpraesett unokáját, amíg az azt nem mondta:

– Jól van, Lina néném, hozza el hozzám, majd megtanítom neki a postamesterség minden csínját-bínját.

Így is történt. Mire Ozsvátné a pályafutása végére érkezett, anyukám mindent betéve tudott. A posta átköltözött mámihoz, anyukám meg apukám, akik frissen házasodtak, úgyszintén. Csak Ozsvátné költözött el a faluból, sokáig emlegették. Mondták, hogy van egy fia, aki Bukarestben atomkutató, én meg mindig valami űrhajós öltözetben képzeltem el, mert nem volt semmi más atomfizikusképem. A házukat lebontották, jó kis rét keletkezett a helyén, fákkal, mocsarakkal, ahol gyerekként sokat játsztunk.

Egyébként a posta egy hatalmas, kopott íróasztalból, egy fekete vasládából meg egy mérlegből állt, amihez egy tekerőkarral ellátott telefon társult, majd később az atyhai dédnagymamám születése alkalmából készült festett, tulipános pad. Ezen üldögéltek az emberek, amíg éppen várakozóban voltak, ugyanis Laci bácsi, aki a küldeményeket szállította egy lovasszekérrel, általában délelőtt 10-kor érkezett. Ilyenkor megjöttek a levelek, újságok, csomagok, nyugdíjak, Laci bácsi pedig felszekerezett Göcsre majd  Szövérdre, s aztán visszatértekor elvitte a postazsákot.

De nemcsak ilyenkor ücsörögtek nálunk sokan, hanem ahányszor csak telefonálnia kellett valakinek, mert mondanom sem kell, hogy telefon nemigen volt akkortájt a faluban. Anyukám egy ideig tekergette a telefon karját, aztán végre belépett a telefonközpontos hölgy, akinek elmondta, hogy melyik városból milyen számmal szeretnénk beszélni.

– Várjanak, majd visszacsengetek! – volt mindig a válasz, aztán meg csak úgy teltek az órák. Egy budapesti vagy magyarországi beszélgetés legalább két óra kapcsolásba telt, az  országon belüliek valamivel kevesebbe. De mindenki türelmesen várt, csak éppen tudjon beszélni.

A központos nénik egyébként mindig nagyon aranyosak voltak, néha egyebekben is segítettek. Elsős voltam, amikor a szvetter szót kellett megtanulni románul, amiről még anyukámnak sem volt halvány fogalma, nemhogy nekem. Pedig a kép ott bigyeszkedett a tankönyvben, de bezzeg a szótárban bottal üthettük a nyomát. Viszont anyukám felhívta a telefonközpontost, aki felhívott egy másikat, az meg egy harmadikat, s hosszas nyomozás után kiderítették, hogy a szvetternek úgy mondjuk románul, hogy zsérszéu. Nagyon  jól megjegyeztem, pedig azóta csak kardigánként emlegetjük  irodalmi nyelven.

Mint jó gyerekhez illik, én is sokszor segítettem anyukámnak. Mikor egy kicsit felcseperedtem, egy-egy utcába én vittem ki a nyugdíjakat, amit azért szerettem, mert mindig egy kis hálapénzt is kaptam, meg sok érdekes öregemberrel ismerkedtem meg. Csupán egyszer történt meg, hogy megijedtem Mátyás bácsitól, akinek a szája fölött fura bugyolálások voltak, s én azt hittem, hogy valami baja esett. Nem mertem szólni, de eléggé megszeppenve számoltam ki a nyugdíját, az öreg meg csak mosolygott, és nem magyarázkodott. Aztán megtudtam, hogy csak a bajuszát szokta ily módon karikásra csavarni, s kutya baja sem volt.

Hát ilyen volt egy falusi postahivatal a kétezres évek előtt. Érdekes és különleges, mint annyi minden, ami azóta másképpen működik. De a hatalmas íróasztal még mindig megvan a jelenlegi postán, ami úgyszintén egy magánházban van berendezve.

Írta:
László-Fábián Júlia

Hasonló

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése