Nálunk lakott a posta Székelyvaján

Festett, tulipános padon üldögéltek az emberek, amíg éppen várakozóban voltak

Gyakorlatilag felnőtté válásomig egy postahivatalban laktam. Nem kell félreérteni, nem mi költöztünk a postára, hanem az költözött hozzánk.

Az egész úgy kezdődött, hogy dédnagymamám, akit mi kizárólagosan máminak hívtunk, egy szép napon, a hatvanas évek vége felé, átlibbent a szomszédban lakó, nyugdíjazás előtt álló Ozsvátnéhoz, s addig dicsérgette ügyes, szorgalmas, talpraesett unokáját, amíg az azt nem mondta:

– Jól van, Lina néném, hozza el hozzám, majd megtanítom neki a postamesterség minden csínját-bínját.

Így is történt. Mire Ozsvátné a pályafutása végére érkezett, anyukám mindent betéve tudott. A posta átköltözött mámihoz, anyukám meg apukám, akik frissen házasodtak, úgyszintén. Csak Ozsvátné költözött el a faluból, sokáig emlegették. Mondták, hogy van egy fia, aki Bukarestben atomkutató, én meg mindig valami űrhajós öltözetben képzeltem el, mert nem volt semmi más atomfizikusképem. A házukat lebontották, jó kis rét keletkezett a helyén, fákkal, mocsarakkal, ahol gyerekként sokat játsztunk.

Egyébként a posta egy hatalmas, kopott íróasztalból, egy fekete vasládából meg egy mérlegből állt, amihez egy tekerőkarral ellátott telefon társult, majd később az atyhai dédnagymamám születése alkalmából készült festett, tulipános pad. Ezen üldögéltek az emberek, amíg éppen várakozóban voltak, ugyanis Laci bácsi, aki a küldeményeket szállította egy lovasszekérrel, általában délelőtt 10-kor érkezett. Ilyenkor megjöttek a levelek, újságok, csomagok, nyugdíjak, Laci bácsi pedig felszekerezett Göcsre majd  Szövérdre, s aztán visszatértekor elvitte a postazsákot.

De nemcsak ilyenkor ücsörögtek nálunk sokan, hanem ahányszor csak telefonálnia kellett valakinek, mert mondanom sem kell, hogy telefon nemigen volt akkortájt a faluban. Anyukám egy ideig tekergette a telefon karját, aztán végre belépett a telefonközpontos hölgy, akinek elmondta, hogy melyik városból milyen számmal szeretnénk beszélni.

– Várjanak, majd visszacsengetek! – volt mindig a válasz, aztán meg csak úgy teltek az órák. Egy budapesti vagy magyarországi beszélgetés legalább két óra kapcsolásba telt, az  országon belüliek valamivel kevesebbe. De mindenki türelmesen várt, csak éppen tudjon beszélni.

A központos nénik egyébként mindig nagyon aranyosak voltak, néha egyebekben is segítettek. Elsős voltam, amikor a szvetter szót kellett megtanulni románul, amiről még anyukámnak sem volt halvány fogalma, nemhogy nekem. Pedig a kép ott bigyeszkedett a tankönyvben, de bezzeg a szótárban bottal üthettük a nyomát. Viszont anyukám felhívta a telefonközpontost, aki felhívott egy másikat, az meg egy harmadikat, s hosszas nyomozás után kiderítették, hogy a szvetternek úgy mondjuk románul, hogy zsérszéu. Nagyon  jól megjegyeztem, pedig azóta csak kardigánként emlegetjük  irodalmi nyelven.

Mint jó gyerekhez illik, én is sokszor segítettem anyukámnak. Mikor egy kicsit felcseperedtem, egy-egy utcába én vittem ki a nyugdíjakat, amit azért szerettem, mert mindig egy kis hálapénzt is kaptam, meg sok érdekes öregemberrel ismerkedtem meg. Csupán egyszer történt meg, hogy megijedtem Mátyás bácsitól, akinek a szája fölött fura bugyolálások voltak, s én azt hittem, hogy valami baja esett. Nem mertem szólni, de eléggé megszeppenve számoltam ki a nyugdíját, az öreg meg csak mosolygott, és nem magyarázkodott. Aztán megtudtam, hogy csak a bajuszát szokta ily módon karikásra csavarni, s kutya baja sem volt.

Hát ilyen volt egy falusi postahivatal a kétezres évek előtt. Érdekes és különleges, mint annyi minden, ami azóta másképpen működik. De a hatalmas íróasztal még mindig megvan a jelenlegi postán, ami úgyszintén egy magánházban van berendezve.

Írta:
László-Fábián Júlia

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése