Négy napig folyt a főzés
Ahogy egyik adag elkészült, máris készítették oda a másikat. Szerencsére egyik sem kapott oda
Ágnes asszony csípőre tett kézzel állt meg Péter előtt.
Péter megszeppenve egyenesedett fel a favágásból, miközben azon töprengett, hogy mikor tehetett már megint rossz fát a tűzre.
Fiam, holnap szilvaíz főzés. Hagyd abba minden dolgodat, s ásd meg a katlant.
– Na ne, újra én? Mért nem szól Pistának?
– Mert te már jól érted magad. Elég sokat gyakoroltad.
– Éppen ez az, más is megtanulhatná.
– Pistáék nekem segítenek szilvát szedni, este pedig pattogtatni. A szomszédokkal együtt.
– Jól van, megásom. De a kavarót nem lesz időm összetákolni.
– Én megcsinálom! – kiáltott át a szomszédból a mindig szemfüles Viktor. Csak egy véka szilvát kérek érte.
Ágnes asszony a kerítés felé fordult.
– Aztán tudod hogyan kell?
– Persze, már legalább tizenötöt készítettem. Csak előbb megnézném az üstöt.
– Öt vedres rézüst.
– A formáját nézném meg, Ágnes asszony! Mert ha nem tudná, minden üsthöz másféle kavaró dukál, hacsak nem ikertestvérek.
– Gyere át! Ha jól dolgozol, megkapod a szilvát.
Viktor, serény fiatalember lévén, általában nem úgy közlekedett, mint a normális emberek, hát egy pillanat alatt ott is termett, mert simán átugrotta a kerítést.
– Már itt is vagyok! – vigyorodott el.
Péter kissé morcosan fogott a katlan megásásához. Nagy munka, s minden évben rásózzák. Először egy mély lyukat kell ásni, amibe az üst, s alája a tűz is elfér, meg egy kürtő a füst kivezetéséhez. Aztán kell még egy lépcsős levezető árok, hogy a tüzet meg lehessen rakni. Rámegy a délutánja.
Viktor megméricskélte az üstöt, majd fütyörészve visszaszökkent a saját portájára. Nyomban nekilátott a munkának.
– Mit fabrikálsz, báttya? – szaladt oda a kis Vince.
– Én bizony szilvaízkavarót. Tudod, ezt nagyon pontosan kell megbütykölni, mert másképp odaég az íz, s aztán hat asszony sem tudja majd levakarni az üstről. De ha jól dolgozom, akkor egy öregasszony is könnyedén kezelheti.
– Miért vannak rajta bevágások?
– Ebbe félkör alakú fadarabok kerülnek, amelyek az üst fenekét követik.
– Nem lesz túl nehéz?
– Nem, mert cövekekre lesz erősítve.
Vince nem értette. Csak csóválta a fejét, de este, amikor ő is átment a szilvapattogtatásra, megnézhette az egész szerkezetet.
Akkorra már Péter végzett a katlannal, s mind a szilvával dolgoztak, Rebi mama meséit hallgatva. Éjfél felé bomlott fel a társaság.
Másnap elkezdődött a szilvaíz főzés. Hol Rebi mama, hol Ágnes asszony kavargatta, a kis lócán üldögélve a katlan mellett, hol pedig a fiatalabb asszonyok váltották fel őket. Este a gyerekek a katlan lépcsőin játsztak, miközben Rebi mama kotyót osztogatott egy-egy tányérkában. A mesék meg, persze, ismét előkerültek.
Négy napig folyt a főzés. Ahogy egyik adag elkészült, máris készítették oda a másikat. Szerencsére egyik sem kapott oda. Ötödik nap Ágnes asszony átkiáltott a szomszédba:
– Viktor!
Viktor vidáman közeledett.
– Na, meg van elégedve, Ágnes?
– Annyira meg, hogy nem egy, hanem két véka szilvát adok. S csak szólok, hogy lenne egy kis javítanivaló a pálinkafőzőn is.
– Még egy véka szilva? – kacagta el magát Viktor.
– Áll az alku! S aztán lehet, hogy azt is megduplázom.
László-Fábián Júlia
