Nyárádgálfalvi Kozma Mihály 350 éves kazettái
A Nyárád mente egyik gyöngyszeme a szentgericei unitárius templom
Gerice vagy Gelice? Mi csak Geliceként emlegetjük, de valójában Szentgerice. Egyik legenda szerint egy apácáról kapta a nevét, aki sok jót tett annak idején az itt lakó emberekkel. Szentgericén, a Backamadarastól alig egy kőhajításnyira elterülő faluban, két templom ékeskedik: egy református meg egy unitárius. A kettő közül az unitárius az idősebb. Fenségesen emelkedik a falu fölé, s ahogy beléptél az ajtaján, azonnal elvarázsol. Mennyezetét a Nyárádgálfalvi Kozma Mihály 350 éves kazettái díszítik, káprázatos összhatást keltve. Nem lehet betelni a bámulásával, annyira megragadó a virágoztatás, a színek diszkréciója és az egész mű együttessége. Mert hiába különbözőek a kazetták, és csupán a pikkelyesek tűnnek egyformának, mégis van összetartozásuk. Egyet-egyet kiragadva nem tudnak olyan hatást kelteni, mint mikor egyben szemléljük a mennyezetet. Elgondolkodtató, hogy több évszázaddal ezelőtt mennyire kifinomult ízlésük volt az egyszerű falusi embereknek, ha templomaikba egy-egy ilyen mesevilágot teremtettek.
– A bejárati ajtó is festett volt – meséli Barni, az unitárius lelkipásztor. Mint faragott régiséget próbálták restaurálni, amikor előbukkantak a festett motívumok, ezért azonnal abbahagyták. Most egy másik csoport az eredeti festést próbálja majd előhívni.
Kissé nehezen válok meg a templomtól, még órákig tudnám csodálni, pedig már a nyakam is megfájdult a sok tekergetéstől. Azonban kíváncsi vagyok a falu többi érdekességére is.
Már gyerekkoromban sokat hallottam a gericei üveges táncról. Mi is próbálkoztunk, de a táncunk lassú volt, s állandóan az üvegek után kellett kapkodjunk.
– Nincs ebben semmi nagy titok – mosolyodik el Andrea, aki néhány éve még táncolt a Gyöngyös Bokrétában (ők ropták az üveges táncot), – csak tele kell legyen az üveg. De azért elárulom, hogy nekünk rendelésre készítették ezeket, és eléggé széles talpúak voltak, így jól tapadtak a fejünkhöz. Az üvegre piros szalag vagy akár bokréta is került, s jó néhány népdal erejéig táncoltunk. Sajnos, a tánccsoport felbomlott, kevés a fiatal – jegyzi meg. – Aki teheti, külföldre megy dolgozni, legalább egy ideig.
– Én is verbunkoltam abban a tánccsoportban – mondja Kuti Jenő – de még a feleségem is! Hetente kétszer jártunk próbára, meg is volt az eredménye. Úgy táncoltunk, hogy csak na!
Olvastam valahol, hogy a szentgericei üveges tánc úgy alakult ki, hogy a fiúk szerették a jó bort, a lányok meg a szép táncot. Mivelhogy a legények inkább a bort választották, hát az okos lányok elvették tőlük a borosüvegeket, a fejükre helyezték, aztán illegették magukat, hogy táncba csalogassák kedveseiket, s így lassan megszokottá vált az üveges tánc. Mindenesetre egyedi a környéken, s ugyancsak sajnálatra méltó, hogy egy évszázados múlt után befejeződött. De az emberek bizakodóak: kisebb-nagyobb megszakítások mindig voltak az üveges tánc életében, hát remélik, hogy ismét újraalakul. És ez így lenne jó. Mert vannak értékeink. Mint a festett kazettás templomaink, a különleges táncaink, a műemlék épületeink. Melyeket meg kell becsülnünk. Hiszen ki teszi, ha nem mi?
László-Fábián Júlia
