Ráment az operatőr nadrágja a forgatásra

Rákiáltottam a kutyára, az bebújt az ólba, de látom, hogy a vendégem jobb lába csupasz combközéptől

Minden évben kiülök én is este, meg reggel is az asszonyok közé. A tavaly hamarabb hazajöttem. Átöltöztem, délben jött egy tanár pár, Magyarországról voltak. Riportot akartak készíteni velem. Már a faluban több helyen filmeztek, fényképeztek. Nem akartam fogadni őket. Végül megegyeztünk, hogy más blúzt veszek.

A férfi kint akart a kertben filmezni. Mondtam, hogy ne menjen hátra az udvaron, mert a kutyánk veszélyes. Nem vette észre, hogy négy méter a lánc, indult a csűr fele amíg öltöztem. Hatalmas ordítás, a kutya csúnyán vonított. Ugrottam is a hölggyel ki, látom, hogy a férfi tápászkodik fel a földről. Én rákiáltottam a kutyára, az bebújt az ólba, de látom, hogy a vendégem jobb lába csupasz combközéptől. Ott „fityegett” a szövet le végig, mint egy kinyitott könyv oldala.

Falfehéren, csupasz lábbal állt előttem. Nagyon fura volt, nem álltam meg, hogy el ne mosolyogjam magam. A menyem, aki a kertben gyomlált, lóhalálában jött. Leültettük a férfit a lépcsőre. Szerencsére csak kis karcolása volt.  Fertőtlenítettük, majd ollóval levágtuk a nadrágcafatokat. Mondtam, hogy remélem kész vagyunk, nem lesz beszélgetés. Hát be kell fejezzék a riportot, mondta.

Kimentünk a patak mellé, a hölgy kérdezett, ő meg kamerázott. Nem mertem ránézni a lábára. Nagyon vicces volt, egyik lábán nadrág, a másik meg combközéptől lefele csupasz. Olyan mulatságosan nézett ki. Elmondtam, hogy a kutyánk be van oltva minden ellen, de e-mailen írják meg, hogyan végződött ez a sztori. Szerencsére nem lett semmi probléma. Csíkszeredában a szállodában volt ruhája, átöltözött.

Amióta néprajzos munkát végzek, megértem sok mindent, de ilyen nem volt. Rászenvedtem én is, mert miközben ugrottam ki az ajtón, beütöttem a bal kezemet a vascsőbe, eltörött a gyűrűs ujjam. Az egész kezem megdagadt, sokáig nagyon fájt. Most sem tudom lehúzni a gyűrűt.

Szerző: 2019. 06. 21.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése