Csíkmadarasi tündérmesék a Tündérpalotában

Könnyekkel a szememben, örömmel mentem ki átvenni a könyveket és a tizennégy diplomát, én, az újonnan felfedezett „veterán néprajzgyűjtő”

Mint minden kisgyermek, én is nagyon szerettem meséket hallgatni. A mi gyerekkorunk nem volt éppen mesébe illő. Volt benne „kicsi magyar világ”, háborús évek, a szegénység évei, amikor a mese „szűken” jutott nekünk. Viszont már akkor szerettem álmodozni, történeteket, meséket hallgatni. Álmodozni arról, hogy egyszer tanító néni leszek.

Az apai nagyapám mesélgetett nekünk. No, nem tündérmeséket, hanem a háborús élményeit. Később gyakran járt hozzánk egy lány. Vigyázott ránk, és mesélt. Mind a négyen leültünk. Kezdte:

– Na, elmondjam-e a Veres kókis meséjét? – Háromszor, vagy többször is megkérdezte.

– Igen, igen, válaszoltunk. – Aztán mesélt népmesét, tündérmesét. Szüleinknek nem nagyon jutott idejük mesélni. De édesanyám munka közben sok versikét, mondókát tanított meg. Édesapám székelyszabó volt, mindig sok a munkája, oda kellett figyelnie, édesanyám is besegített neki. Amikor este a petróleumlámpa fényénél varrt édesapám, énekeltünk közösen. Aztán a férfiak legtöbbször este jöttek ruhapróbára. Néha többen is. Beszélgettek, mesélték az eseményeket, mi hallgattuk.  Érdekes volt.

Hétévesen első osztályos lettem 1948-ban. Elég könnyen tanultam meg olvasni, írni.  Már betűztem a kalendáriumot, főleg a verseket, kis meséket. Év végére több kellett, nem volt elég, amit a padláson őrízgettek. A rokonoknál, szomszédoknál találtam kis könyveket. Sok versikére, kis mesére ma is emlékszem. Legjobban a tündérekről, manókról, óriásokról szerettem olvasni. A legkisebb fiú győzelme, a három kívánság teljesülése. Maradt az én egyetlen kívánságom is: legyek tanító néni.

Kitérőkkel teljesült az álmodozásom. Megszűnt a tanítóképző Csíkszeredában. Középiskolába mentem, érettségiztem, férjhez mentem, megszületett a lányom. Átmentem tanítani, álmot megvalósítani. Azonnal felvételiztem a Pedagógiai Főiskola Tanítóképző, a látogatásnélküli osztályába Székelyudvarhelyen. Tanítottam, családot rendeztem, vizsgáztam. Iskolán kívüli munkát is végeztem, vezettem a bábjátszó kört, bábokat készítettem együtt a gyerekekkel, és meséket írtam át bábdarabokká. Sok mesedarabot adtunk elő. Nyertünk is. Megkaptam a tanítói diplomát, kineveztek óvónőnek. 9 évig mesélgethettem lelkemre. Festettem, rajzoltam a meseképeket. Azután tanítottam 24 évet az elemiben. Kirándulni jártunk, sokszor Kézdivásárhelyre a Babamúzeumba.

Megszületett az új álom, megvarrni falum, Csíkmadaras népviseletét babaméretben, és leírni a hagyományokat. Az első hat rend babaruha még az utolsó tanítási években készült egy pályázat nyomán. Ott vannak Keszthelyen a Babamúzeumban.

Nyugdíjas lettem. Újabb álom, varrni, megörökíteni a régi viseleteket, a hagyományokat. Azonnal gyűjteni kezdtem régi fényképeket, régi ruhadarabokat, régi, egész viseleteket. Beszélgettem a nálamnál idősebbekkel, aztán is varrtam, gyűjtöttem, írtam. Elkészült 31 babaruha, megjelent négy könyv, kész az ötödik is. Sok kiállítás, előadás, cikkek, kisfilmek. Berendeztem a lakásomban, egy szobában a kis gyűjteményt. Valahogy nem tudtam leállni, folytattam a szülőfalum megismertetését az interneten. Szorgalmaztam a hagyományok megélését, felélesztését.

Eljött 2018 decembere. Kelemen Magditól tudtam meg, hogy be lehet benevezni a VII. Tradíció Néprajzi Gyűjtőpályázat 2019. kiírásába. Bizony lépéshátrányból indultam, bár már 24 éve dolgoztam. 77 éves korában az ember próbál behozni dolgokat. Nem feladni, írni, írni a dolgozatokat, küldeni, mert ki tudja, holnap lesz erre alkalma? Összesen 23 dolgozattal neveztem be. Már előre éreztem, hogy nem hiába. Amikor a kiértékelő előtt felkérést kaptam két dolgozat bemutatására a kiállítás keretén belül, hát hatalmas örömet éreztem. Az ünnepélyes eredményhirdető konferencia színhelye a Tündérpalota. Budapesten, május 11-én

Nos, egy remény, a tündérmeséktől eljutni a Tündérpalotába, beteljesülni látszott. Mit éreztem? Nagy, nagy megelégedettséget, örömet, a jól végzett munka örömét. Beszéltem a családommal, támogattak, az unokám intézett mindent. Régen én vittem őt, és a nagyobbik unokámat is versenyekre, díjkiosztókra, Nyíregyháza, Győr, Szolnok, most ő fogja elkísérni a nagymamát. Idősebb korban az ember, valóban visszajut a kisgyermeki izgalomba, lelkesedésbe.  Mesébe képzeled magad, de már alaposabban készülsz, izgulsz, lelkesedsz. A mesebeli legkisebb gyermek öröme ez. Eltervezni, mit kell, tegyek, Hány baba fér be egy bőröndbe? Nagy út Csíkmadaras – Budapest. Kiválasztottam hat babát. Levetkőztettem, kimostam a ruhájukat, keményítettem, vasaltam. 24 babát egyenként lefényképeztem. Átküldtem kidolgozásra Dobos Árpád fényképészhez.  A hat babáról alapos leírás, kinyomtatás. A Nagycsütörtöki Úrvacsora Csíkmadarason dolgozatot és az ide tartozó Báthori éneket is kinyomtattam. Előszedtem a sok-sok fényképet erről a szokásról. Válogatás, ezek kinyomtatása. Hatvannál is több kép. Legyen gombostű, gémkapocs, rajzszeg… A babákat, minden kiállítási anyagot beraktam a 75x45x25 cm méretű bőröndbe. Székely asszony vagyok, ráadásul gyűjtő is, van három rend saját viseletem, ezt is vinni kell.

Az unokám megvette a vonatjegyeket, foglalt szállodát. Izgalommal ültem a vonatra. Majdnem 14 órás utazás. Reggel gyalogosan mentünk az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumba, a Tündérpalotába. Áhítattal léptem be a kapun, székelyruhában, ahogy illik. A többi aztán gyorsan történt. Megtaláltuk a kiállításra fenntartott asztalt, a nagy táblát. Meglepetésemre érkeztek Neisz Péter és Lukrécia barátaim Siófokról. A bőröndből előkerült minden, Péter nagyon gyorsan, ötletesen intézte a dolgokat. Az unokám és én „besegítettünk”.

Az előtérben volt a kiállítás. Bementem a terembe. Ünnepi megnyitó, Bodó Sándor a Magyar Néprajzi Társaság elnöke köszöntött, majd Vasvári Zoltán, a Néprajzi Gyűjtő Szakosztály titkárának szakmai értékelője következett. Többször hallottam saját nevemet. Annyira jó volt. Négy pályázó előadása következett, majd a szünet után a díjkiosztás. Mindenki kapott Oklevelet, minősítéssel. Előttem 37 pályázót hívtak ki. Aztán következtem, 14 dolgozatom címét olvasták fel. Felállva vártam, ez alatt végig tapsoltak. Hát mit mondhatnék, könnyekkel a szememben örömmel mentem ki átvenni a könyveket és a 14 diplomát, én, az újonnan felfedezett „veterán néprajzgyűjtő”.

Kilépve a folyosóra, láttam, hogy milyen sokan jöttek a köszöntésemre, rokonok, régebbi és újabb barátok. Nagyon boldog voltam. Madarat lehetett volna fogatni velem. Miközben a barátok, rokonok csomagoltak össze, a szervezőkkel beszélgettem. Biztattak, hogy folytatni kell az értékmentést, leírni, ismertetni másokkal is. Hát ez is egy tündérmese számomra. Átélni a mesebeli szereplő érzéseit. Soha nem felejtem el azt a napot. Köszönöm Istennek, hogy beérett a sok munka gyümölcse. Délután indultunk is haza a Székelyföldre. Ezzel az írással is bizonyítani akarom, hogy ”A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt az életedben, hanem, hogy mennyi ÉLET volt az éveidben”. Az én éveimben, sok ÉLET is volt. És majd számítani fog, hogy mit hagysz hátra magad után.

Szerző: 2019. 05. 16.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése