Csíkmadarasi tündérmesék a Tündérpalotában

Könnyekkel a szememben, örömmel mentem ki átvenni a könyveket és a tizennégy diplomát, én, az újonnan felfedezett „veterán néprajzgyűjtő”

Mint minden kisgyermek, én is nagyon szerettem meséket hallgatni. A mi gyerekkorunk nem volt éppen mesébe illő. Volt benne „kicsi magyar világ”, háborús évek, a szegénység évei, amikor a mese „szűken” jutott nekünk. Viszont már akkor szerettem álmodozni, történeteket, meséket hallgatni. Álmodozni arról, hogy egyszer tanító néni leszek.

Az apai nagyapám mesélgetett nekünk. No, nem tündérmeséket, hanem a háborús élményeit. Később gyakran járt hozzánk egy lány. Vigyázott ránk, és mesélt. Mind a négyen leültünk. Kezdte:

– Na, elmondjam-e a Veres kókis meséjét? – Háromszor, vagy többször is megkérdezte.

– Igen, igen, válaszoltunk. – Aztán mesélt népmesét, tündérmesét. Szüleinknek nem nagyon jutott idejük mesélni. De édesanyám munka közben sok versikét, mondókát tanított meg. Édesapám székelyszabó volt, mindig sok a munkája, oda kellett figyelnie, édesanyám is besegített neki. Amikor este a petróleumlámpa fényénél varrt édesapám, énekeltünk közösen. Aztán a férfiak legtöbbször este jöttek ruhapróbára. Néha többen is. Beszélgettek, mesélték az eseményeket, mi hallgattuk.  Érdekes volt.

Hétévesen első osztályos lettem 1948-ban. Elég könnyen tanultam meg olvasni, írni.  Már betűztem a kalendáriumot, főleg a verseket, kis meséket. Év végére több kellett, nem volt elég, amit a padláson őrízgettek. A rokonoknál, szomszédoknál találtam kis könyveket. Sok versikére, kis mesére ma is emlékszem. Legjobban a tündérekről, manókról, óriásokról szerettem olvasni. A legkisebb fiú győzelme, a három kívánság teljesülése. Maradt az én egyetlen kívánságom is: legyek tanító néni.

Kitérőkkel teljesült az álmodozásom. Megszűnt a tanítóképző Csíkszeredában. Középiskolába mentem, érettségiztem, férjhez mentem, megszületett a lányom. Átmentem tanítani, álmot megvalósítani. Azonnal felvételiztem a Pedagógiai Főiskola Tanítóképző, a látogatásnélküli osztályába Székelyudvarhelyen. Tanítottam, családot rendeztem, vizsgáztam. Iskolán kívüli munkát is végeztem, vezettem a bábjátszó kört, bábokat készítettem együtt a gyerekekkel, és meséket írtam át bábdarabokká. Sok mesedarabot adtunk elő. Nyertünk is. Megkaptam a tanítói diplomát, kineveztek óvónőnek. 9 évig mesélgethettem lelkemre. Festettem, rajzoltam a meseképeket. Azután tanítottam 24 évet az elemiben. Kirándulni jártunk, sokszor Kézdivásárhelyre a Babamúzeumba.

Megszületett az új álom, megvarrni falum, Csíkmadaras népviseletét babaméretben, és leírni a hagyományokat. Az első hat rend babaruha még az utolsó tanítási években készült egy pályázat nyomán. Ott vannak Keszthelyen a Babamúzeumban.

Nyugdíjas lettem. Újabb álom, varrni, megörökíteni a régi viseleteket, a hagyományokat. Azonnal gyűjteni kezdtem régi fényképeket, régi ruhadarabokat, régi, egész viseleteket. Beszélgettem a nálamnál idősebbekkel, aztán is varrtam, gyűjtöttem, írtam. Elkészült 31 babaruha, megjelent négy könyv, kész az ötödik is. Sok kiállítás, előadás, cikkek, kisfilmek. Berendeztem a lakásomban, egy szobában a kis gyűjteményt. Valahogy nem tudtam leállni, folytattam a szülőfalum megismertetését az interneten. Szorgalmaztam a hagyományok megélését, felélesztését.

Eljött 2018 decembere. Kelemen Magditól tudtam meg, hogy be lehet benevezni a VII. Tradíció Néprajzi Gyűjtőpályázat 2019. kiírásába. Bizony lépéshátrányból indultam, bár már 24 éve dolgoztam. 77 éves korában az ember próbál behozni dolgokat. Nem feladni, írni, írni a dolgozatokat, küldeni, mert ki tudja, holnap lesz erre alkalma? Összesen 23 dolgozattal neveztem be. Már előre éreztem, hogy nem hiába. Amikor a kiértékelő előtt felkérést kaptam két dolgozat bemutatására a kiállítás keretén belül, hát hatalmas örömet éreztem. Az ünnepélyes eredményhirdető konferencia színhelye a Tündérpalota. Budapesten, május 11-én

Nos, egy remény, a tündérmeséktől eljutni a Tündérpalotába, beteljesülni látszott. Mit éreztem? Nagy, nagy megelégedettséget, örömet, a jól végzett munka örömét. Beszéltem a családommal, támogattak, az unokám intézett mindent. Régen én vittem őt, és a nagyobbik unokámat is versenyekre, díjkiosztókra, Nyíregyháza, Győr, Szolnok, most ő fogja elkísérni a nagymamát. Idősebb korban az ember, valóban visszajut a kisgyermeki izgalomba, lelkesedésbe.  Mesébe képzeled magad, de már alaposabban készülsz, izgulsz, lelkesedsz. A mesebeli legkisebb gyermek öröme ez. Eltervezni, mit kell, tegyek, Hány baba fér be egy bőröndbe? Nagy út Csíkmadaras – Budapest. Kiválasztottam hat babát. Levetkőztettem, kimostam a ruhájukat, keményítettem, vasaltam. 24 babát egyenként lefényképeztem. Átküldtem kidolgozásra Dobos Árpád fényképészhez.  A hat babáról alapos leírás, kinyomtatás. A Nagycsütörtöki Úrvacsora Csíkmadarason dolgozatot és az ide tartozó Báthori éneket is kinyomtattam. Előszedtem a sok-sok fényképet erről a szokásról. Válogatás, ezek kinyomtatása. Hatvannál is több kép. Legyen gombostű, gémkapocs, rajzszeg… A babákat, minden kiállítási anyagot beraktam a 75x45x25 cm méretű bőröndbe. Székely asszony vagyok, ráadásul gyűjtő is, van három rend saját viseletem, ezt is vinni kell.

Az unokám megvette a vonatjegyeket, foglalt szállodát. Izgalommal ültem a vonatra. Majdnem 14 órás utazás. Reggel gyalogosan mentünk az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumba, a Tündérpalotába. Áhítattal léptem be a kapun, székelyruhában, ahogy illik. A többi aztán gyorsan történt. Megtaláltuk a kiállításra fenntartott asztalt, a nagy táblát. Meglepetésemre érkeztek Neisz Péter és Lukrécia barátaim Siófokról. A bőröndből előkerült minden, Péter nagyon gyorsan, ötletesen intézte a dolgokat. Az unokám és én „besegítettünk”.

Az előtérben volt a kiállítás. Bementem a terembe. Ünnepi megnyitó, Bodó Sándor a Magyar Néprajzi Társaság elnöke köszöntött, majd Vasvári Zoltán, a Néprajzi Gyűjtő Szakosztály titkárának szakmai értékelője következett. Többször hallottam saját nevemet. Annyira jó volt. Négy pályázó előadása következett, majd a szünet után a díjkiosztás. Mindenki kapott Oklevelet, minősítéssel. Előttem 37 pályázót hívtak ki. Aztán következtem, 14 dolgozatom címét olvasták fel. Felállva vártam, ez alatt végig tapsoltak. Hát mit mondhatnék, könnyekkel a szememben örömmel mentem ki átvenni a könyveket és a 14 diplomát, én, az újonnan felfedezett „veterán néprajzgyűjtő”.

Kilépve a folyosóra, láttam, hogy milyen sokan jöttek a köszöntésemre, rokonok, régebbi és újabb barátok. Nagyon boldog voltam. Madarat lehetett volna fogatni velem. Miközben a barátok, rokonok csomagoltak össze, a szervezőkkel beszélgettem. Biztattak, hogy folytatni kell az értékmentést, leírni, ismertetni másokkal is. Hát ez is egy tündérmese számomra. Átélni a mesebeli szereplő érzéseit. Soha nem felejtem el azt a napot. Köszönöm Istennek, hogy beérett a sok munka gyümölcse. Délután indultunk is haza a Székelyföldre. Ezzel az írással is bizonyítani akarom, hogy ”A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt az életedben, hanem, hogy mennyi ÉLET volt az éveidben”. Az én éveimben, sok ÉLET is volt. És majd számítani fog, hogy mit hagysz hátra magad után.

Írta:
Tankó Molnár Mária

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése