Lajos és Márton a rengetegben

Sorjában érkeztek a szarvasok, mintha iskolában tanították volna rendre őket

Parajd, 1895

A deszkából készült kerítés megnyikordult, pedig Márton alig érintette meg, miközben nagy lendülettel átugrott rajta. Egy bokorban ért földet, és megelégedéssel nyugtázta, hogy éppen jó helyen van.

– Lajos úrfi! – kiáltotta halkan.

Lajos úrfi mosolygó arca  azonnal megjelent az ablakban.

– Mindjárt jövök! – válaszolta, de ezt inkább a szájáról lehetett leolvasni.

Mártonnak nem sokáig kellett várakoznia, Lajos pillanatokon belül  mellette termett.

– Megyünk? – kérdezte, szemében vidámsággal keveredett sóvárgással.

– Osztán azétt gyüttem.

– Akkor siessünk, alig várom, hogy odaérjünk!

Elindultak. Az ösvény folyamatosan felfelé vezetett, de egyikük sem érzett fáradtságot. Pajkosan lökdösték egymást, meg-megbotlottak egy-egy nagyobb kőben, ugrándoztak, ahol csak a keskeny út megengedte. Közben beértek az erdőbe.

– Pszt! Itt mán csöndesebben! – tette az ujját ajkaira Márton. Lajos bólintott, mint aki tökéletesen érti.

Szinte osonva mentek tovább, s hamarosan a csörgedező patakhoz értek.

– Bújjunk bé a bokorba –  javasolta Márton. Behúzódtak.

A parton patanyomok látszodtak, Lajos azonnal felfedezte őket.

– Ez tőlük származik? –  suttogta.

– Bizony. De ne nagyon legénykedjünk, mert ehelyt medvenyomot is látok!

Lajos rácsodálkozott a hatalmas lenyomatra, és egy kicsit megszeppent. Mi lesz, ha a medve is megjelenik? De nem volt ő egy ijedős gyerek, egyébként tudta, hogy a medve csak akkor támad, ha bocsokkal van, sebesült, vagy  őt is megtámadják.

Csöndben várakoztak tovább, a száraz avarban kotorászva. Márton egy megtermett szarvasbogarat húzott elő a levelek alól.  Egy letört faágra helyezte, s a két gyerek úgy figyelte, mintha színházi előadást néznének. A bogár tapogatózva mászott az ágon, aztán visszapottyant a levelek közé.

– Itt vannak! –  jelezte hirtelen Márton.

Csörtetés hallatszott. Sorjában érkeztek a szarvasok, mintha iskolában tanították volna rendre őket. A patak mellett megálltak, s lassan kortyolgatták a hűsítő vizet.

Lajos kikerekedett szemekkel bámult. Még sosem látott szarvast. Megbabonázták a gyönyörű állatok, le sem tudta venni a szemét róluk.

– Ez csodálatos! –  motyogta, csak úgy, magának.

A legnagyobb agancsú szarvas azonnal felkapta a fejét. Furcsa hangot hallatott, s futásnak eredt. A többiek szófogadóan követték.

Lajos mintha most tért volna magához. Megszorította barátja kezét.

– Köszönöm! Köszönöm, hogy megmutattad ezt nekem! Te vagy a legjobb barátom!

 

Parajd, 1941

Hátizsákkal, úri benyomást keltve érkezett meg a frissen söpört térre. Fiatal legények és leányok táncoltak a zsidó kocsmája előtt, bajuszos, ünneplőbe öltözött férfiak, takaros asszonyok ültek, tereferéltek a zsindelyfedeles házak előtt. Mindenki a vasárnapot élvezte.

– Aggyonisten! – köszöntek rá, ő meg jólesően fogadta. A kis hídhoz sétált, ahol annyiszor karikázott a székely fiúcskákkal. Felpillantott a hegyoldalra, az erdőre, amely a temetőre is ráterjeszkedett, s felsóhajtott. Valami megmagyarázhatatlan érzés kerítette hatalmába, mintha a szíve egy darabját kapta volna vissza.

– Márton! – kiáltott fel.

Megfordult, s szapora léptekkel ment újra a térre.

– Fábián Mártont keresem.

Hosszas eligazítás után egy kisablakos házikó előtt találta magát.  Látta, hogy ott van a favágócsutaknál,  megszokott mozdulatokkal fát aprít. Haja már őszülő, homloka becsületes. Bizonytalanul közelített az úr felé, összehúzott szemmel nézett végig rajta. S akkor felragyogott.

– Lajos úrfi!!

– Nem úrfi, csak Lajos. Neked, kedves barátom, Lajos. Áprily Lajos.

Kezet ráztak, majd megölelték egymást. Percekig álltak így,  miközben mindkettőnek könny patakzott a szeméből.  Több, mint negyven éve nem látták egymást.

Márton feltette kopott kalapját, botot vett a kezébe.

– Mennyünk-é? – kérdezte somolyogva.

– Sze azért jöttem, tisztelt természetoktatóm, az erdő nagymestere!

És elindultak a megszokott ösvényen, a medvék, szarvasbogarak és szarvasok nyomába.

Boldogan, mint két gyerek.

Írta:
László-Fábián Júlia
Written by
Szerző: 2019. 01. 25.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése