Kiss Barnabásné

Körzeti ápolónő

Pátyod, Szamosangyalos

Megnyugtató és biztos pont a gyógyító munkában, ha hosszú éveken, mi több, évtizedeken át ugyanaz az arc, egy megszokott személy fogadja a beteget az orvos mellett. Ha változik az orvos személye, mert az élet úgy hozza, “Ica marad…”

Kiss Barnabásné immár két évtizede maga a bizonyosság Szamosangyalos és Pátyod egészségügyének szolgálatában. Az ő életének kétszer ennyi munkában töltött idejét pedig teljesen kitöltötte a hivatása. Az angyalosi polgármesteri hivatalban beszélgetünk. A faluban egy héten háromszor rendel Dr. Péter András Kiss Barnabásné asszisztenciájával.

– Pátyodon minden nap van rendelés, így reggelente ott kezdek – avat be munkája részleteibe. – Sok az adminisztráció, sok a beteg, nem ritka, hogy nem érünk ide pontosan, de megértik ezt, akik bennünket várnak.

Ha azzal a nyugalmat és gondoskodást sugárzó arccal tekint rájuk, amivel most rám néz, és életéről mesél, biztosan türelmesebbek, amíg sorra kerülnek. Magabiztosan túrja hajába ujjait, igazítja meg szőke fürtjeit és egy dátummal kezd.

– 1960. március 18-án születtem. – Elhallgat, várja a hatást, aztán segít. – A maga neve napján! – Hm… Ez nem ugrott be… Mint a tanító néni előtt a lámpalázas kisgyerek, úgy gondolkodok valamiféle válaszon, de ő nem vár, átsegít zavaromon, mosolyogva folytatja.

A csengeri kislány jó eredményekkel végezte el az általános iskolát, és titokban már kisgyermek korában nővér szeretett volna lenni. Sőt óvodás korában sorba leültette a többi gyereket, és rendelést tartott nekik. Nyolcadik után egy évig dolgozott a település ládakészítő üzemében. Kemény munka volt a deszkaszegezés egy tizennégy éves kamasznak. Még erősebbé vált benne az elhatározás, hogy közelebb kerüljön álmai munkájához.

– A fővárosban találtam meg azt a tanintézményt, ahová egy év múlva felvételiztem. A budapesti Varga Katalin Egészségügyi Szakiskolában kezdtem meg a tanulmányaimat. Végzés után nem jöttem haza, hanem a János Kórházban kezdtem dolgozni.

A fül-orr-gége osztály volt az a hely, ahol a maga valójában megtapasztalhatta, olyan munkát választott-e, mint amilyennek korábban gondolta. Nem csalódott. Olyannyira nem, hogy egy idő múlva már több kihívásra vágyott. A baleseti osztály következett, utána pedig műtős lett.

A budapesti évekre esik első házassága, amely rövid volt, egy évig tartott. Lánya, Boglárka, aki 36 esztendős, ekkor született.

Kiss Barnabásnénak összesen három munkahelye volt eddig. ‘83-ban találta meg új párját, az igazit, a porcsalmai Kiss Barnabás személyében. Fiúk, Dávid, 33 éves. A budapesti János kórházat Porcsalma követte. Úgy hozta a jó sorsa, hogy az ottani orvos mellett lehetősége nyílt elhelyezkedni. ‘87-ben hazajött a szatmári településre, és tizenegy évig dolgozott ezen a munkahelyén.

– A férjem mezőgazdasági vállalkozó – tesz rövid kitérőt családi életükre. – Termelünk almát, szilvát meggyet. Beleszokott a sok távollétembe. Megértő ember, tudja, hogy a beteg nem várhat, el kell látni.

Időközben felnőtt szakápolói, és körzeti szakápolói végzettséggel is gazdagította tudását.  Az otthoni ápoláshoz is megszerezte a szükséges ismereteket. Tizenegy év után váltott. A harmadik, máig tartó munkahelye a pátyodi rendelő, ahová annak idején, immár húsz éve Dr. Földi Imre “átcsalogatta.”

Szamosangyalosba örömmel jön minden alkalommal, amikor egy adott héten belül az itteni rendelés következik. Nem nagy távolság Pátyodtól, de a betegek inkább kivárják az idejét, hogy itt mehessenek el a rendelésre. Kiss Barnabásné úgy jellemzi az itteni állapotokat, hogy az otthoni gondozás, az idősek otthona jól egészíti ki az orvosi rendelést. Az önkormányzat részéről minden segítséget megkap, ami csak lehetséges. Konkrét esetet is említ. Első hallásra talán nem a legfontosabb egy nyomtató a gyógyítás helyszínén, a polgármester mégis egy hétre megígérte, és meg is hozta, amikor Kissné szóvá tette, hogy szükség volna rá. Gyorsabb, gördülékenyebb az amúgy megkerülhetetlen adminisztráció, rövidebb a várakozás. Kell-e több egy rendelőben?

A rendelőben, ahol a beteg nem az orvossal találkozik először, hanem “Icával”, és már mondja-mondja mi a baja, mije fáj.

– Sokszor úgy kell leállítanom az illetőt, hogy ne nekem, hanem a doktor úrnak sorolja el a panaszait – említ egy minden bizonnyal nem ritka “tünetet”. – Pedig én soha nem tudok nemet mondani semmire – mondja meggyőző mosollyal arcán. – Akkor sem, ha sokkal többet kell dolgoznom emiatt. Ez az életem, engem ez tart ébren, ez tart éberen.

Érdeklődöm, mikor jut ideje magánéletre, a családjára, pihenésre, kikapcsolódásra?

– A gyermekeink már felnőtt emberek. Egészen a közelmúltig mindketten Írországban dolgoztak. A fiam mostanában váltott, Barcelonában keresi a boldogulását. Úgy igyekszem mindig kivenni a szabadságomat, hogy valamilyen hosszú hétvége is beleessen, így a férjemmel mi is szétnéztünk a szigetországban, ahol élnek.

Szerző: 2018. 09. 30.

Hozzászólás zárolva.

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló