Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Bélbász-Szücs Andrea
Református lelkész
Csengersima
A fiatalokon keresztül szeretném szüleiket, az idősebbeket visszavezetni hitük megéléséhez, vallásuk gyakorlásához. Szatmár egyik legszebb, történelmi kort megért templomának hűvösében hangzanak el ezek a szavak. Divatosan, jó ízléssel összeválogatott ruházatú, rekkenő nyárhoz öltözködött fiatalasszony szavai ezek. Megállhatom-e, hogy szóvá ne tegyem: nem az a hagyományos értelemben vett papi alkat. Könnyed kézmozdulat kiséri válaszát.
− Nem az öles termet, és nem a mély hang a lényeg. − Önérzetes mosollyal néz rám.
…hanem a sugárzó magabiztosság, összegzem magamban az első benyomásokat.
− Elvesztek, ellaposodtak az ünnepeink − mutat rá azokra a jelenségekre, amelyeket ittléte óta nyomasztó jelenségként tapasztal. − Húsvétkor nagyon sokan menekülnek a locsolkodók elől, pedig már maga a locsolkodás is kiment a divatból. A karácsony az, ami a legkevesebbet vesztett a jelentőségéből. A vasárnapi istentiszteleteinkre 30-40 testvérünk látogat el rendszeresen − említ számokat. − Sajnos napjainkig ér el annak a múltnak az árnya, amelyben nem volt tanácsos templomba járni és a hívő ember az otthonában kereszteltette meg a gyermekét.
Az ifjabb nemzedékkel legcélszerűbb az érdeklődési körükbe tartozó dolgokon keresztül megteremteni a kapcsolatot. Ezek között is előkelő helyen szerepel a zene. Nagyon jó partner ebből a szempontból a tiszteletes asszony férje. A gyülekezet zenei vezetőjeként ifjúsági zenekart szervezett. Más programok összeállításában és megszervezésében is számíthat rá a felesége. Nyár lévén kirándulások, hittantáborok, távoli, közeli kulturális programok közös felkeresése van napirenden.
− Igyekszünk külön-külön megszólítani egy-egy programmal az asszonyokat és férfiakat − avat be munkája műhelytitkaiba. − Népszerű a női körünk, aminek lehetne az a mottója, hogy az “élet receptje, étel receptje”. Itt ki-ki előrukkolhat az általa legszívesebben főzött sütött ételének elkészítési módjával, miközben megbeszéljük a hitünk, életünk dolgait is az Isten Igéje körül. A férfiakat nyilván jobban vonzza az íjászprogram. A férjem éppen most készíti elő a hétvégi foglalkozást.
Bélbász-Szűcs Andrea útja a csengersimai gyülekezetig egy majdnem önmagába visszatérő kör. Tyukodon született 1986-ban. Nyíregyházán a Kölcsey gimnáziumban érettségizett.
− Nagyon jó hittan tanárom volt − említ fontos pályára orientáló személyt az életéből. Debrecen következett, a Református Hittudományi Egyetem. A legjobb tanulók egyikeként szerzett diplomát, és a Nagytemplomban kezdte a lelkészi pályát.
− Nagy tisztesség volt ott szolgálni, de én haza vágytam − idézi az ott töltött időt. − Kevés volt kertnek a balkonláda, és idegen érzés, hogy nem ismerem a szomszédaimat a panelban − foglalja össze, honnan a honvágy.
A nyugdíjazás miatt megüresedett lelkészi helyen tartott bemutatkozó istentisztelet után hívta meg a csengersimai gyülekezet .
A Debrecenben egykor évfolyamelső, köztársasági ösztöndíjas, eminens diák hazahívása beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Érezte, hogy nagyon megnézte a gondnok, miért is “költöztek idefelé” a városból, ő se nagyon tudta mibe csöppen. A nagy kör nem Tyukodon talált vissza önmagába, de hangsúlyosan mondja: HAZAköltöztem. Élete párja ugyancsak tyukodi. A műemlék templom melletti lelkészlakban otthonra találtak.
− Enyém a föld, ami valójában a kertet jelenti, a férjemé a jószág, a házunk körüli állatok. Ez nálunk a munkamegosztás.
A balkonláda után saját konyha- és virágoskert…
− A templomban és kertemben szeretek egyedül maradni a gondolataimmal − tudom meg, hol és hogyan él egy pap lelki életet.
Felnézünk a kazettás mennyezetre. A 18. századból ránk maradt templom festményeiről hallok rövid kiselőadást. A témáját illetően nem kétséges, hogy estig is eltartana. A szavakat kísérő lelkes gesztusokból pedig az, hogy az előadó is mindig hatása alá kerül, ha róla beszélhet. Következtetésként nem kevesebbet állít, mint hogy az ábrázolások egészen a magyarok ősvallásáig visszavezetnek.
− Gyülekezetünk céljainak megvalósításához minden pályázati lehetőséget megragadunk − fordítja vissza a tekintetét a mennyezet rajzairól. − Egy ilyennek a keretében készülhet kedvező elbírálás esetén könyv a festett táblákról. Szerzője Pap Gábor művészettörténész lenne. Azt gondolom, méltó eszköz lesz arra, hogy szélesebb körben és alaposabban megismerjék falunk kincsét. Így is sokan és messze földről eljönnek pusztán azért, hogy megnézzék. Gyakran válok idegenvezetővé, és örömmel.
Az évszázadok hangulata, a szűk ablakok, az egyenetlenségükben szép falak, az itt-ott előbukkanó régi téglák között léleksimogató kontraszt a kevés fényben is megcsillanó hímzés a bársony kelméken. A nyár virága, a hortenzia vidámabb színe ellenpontozza a sötétebb tónusokat. Közöttük egy mosoly, maga az elhivatott optimizmus.
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése