Részese születésnek, tanúja átlényegülésnek

Szemelvények Bán Béla készülő  EMLÉK(fény)KÉPEK című könyvéből

Faültetés Kabán

Itt az osztály fele. Nem mindenkinek fűlt a foga a fizikai munkához, de mi, a jelenlévők erősek voltunk. Fát ültettünk a kis kabai termelőszövetkezet földjén. Azon, ahol nyári melegben felülre kéredzkedett a szík só, s fehéren csillogott a különben fekete föld. A kezdeti szövetkezetben pedig 1951-ben kevesen voltak ahhoz, hogy egy erdőt telepítsenek. Nyárfaerdőt, gyorsan növő csemetékkel. Jöjjenek hát a „deákok”!

Mi pedig, a debreceni református gimnázium tanulói készek voltunk ásót, lapátot fogni, annál is inkább, mert az osztály fele (ahogy később elegánsan mondták) elsőgenerációs parasztgyerek volt. Megtiszteltetés, hogy meghívtak bennünket, mivel mi nem mehettünk akárhova.

Gimnáziumunk ugyanis – mint az egyetlen középiskola, amelyik a református egyház tulajdonában maradt –, büntetésben volt. Mi emiatt nem tehettük be a lábunkat Sztálinvárosba, illetve akkor még Dunapentelére, és nem építhettük első szocialista városunkat. Nagy volt ám akkor mindenhol az éberség. Hogy is mehettek volna a klerikális reakció képviselői maltert keverni, téglát hordani, homokot lapátolni leendő büszkeségünkbe. Terjesztettük volna a mételyt, Istent emlegettük volna Sztálin vagy Rákosi elvtárs helyett (igaz, őket emlegették ott a máshitűek eleget, csak más értelemben). Igazuk is volt. Bizony később hárman is magas egyházi méltóságba emelkedtek, egyikük püspök volt 12 évig, a másik püspökjelölt és országos főtanácsnok, a harmadik „csak” igazgatója a református kollégium nagykönyvtárának. Különben lelkészek mind a hárman. Tudták ezt, hogyne tudták volna akkori nagyjaink, hiszen ők előre láttak. Így, mikor valami jó kis társadalmi munkára nyílt lehetőség állami vállalatnál, s a mi iskolánk szóba került, gyorsan kimondták az ítéletet: Nyet!

Ó, de rosszul esett ez nekünk. Mi a társadalmi munka helyett csak tanulhattunk, ülhettünk az iskolapadban elgémberedett végtagokkal, miközben mindenki más mehetett a szocializmust építeni, a „Sződd a selymet elvtárs” hangjai mellett ütemre emelve a lapátot.

De most, most két nap mi is építünk. Igaz, nem felfelé rakjuk a rakandót, hanem megindulunk ásóinkkal lefelé, s még arra sincs reményünk, hogy kiérjünk a másik oldalon. De büszkék voltunk, és ástunk gödröket, raktuk bele talicskáról alulra két lapát trágyát, rá földet, azt kicsit megtapostuk, megint laza föld került a gödörbe, így állítottuk a husángokat, álljon egyenesen, mint a jegenye (hiszen majdnem az is volt, csak lombosabb formában); mellé a karót, baltával leverve, hogy a fiatal csemetének legyen kire támaszkodni, ha támad a pusztai szél. Jó kedvünk volt, ebédeltük, amit magunkkal vittünk (a menza gondoskodott rólunk), mert szegény volt az a termelőszövetkezet, épp olyan, mint akkor a többi. A fénykép pedig megőrizte hangulatunkat az utókornak. Még két vendégünk is volt, az osztályfőnökünk, Géza bácsi és egyik osztálytársunk húga, Deák Jutka, akibe mindjárt szerelmes lett az ott lévők fele.

Úgy harminc év múlva, már a Falurádiót képviselve meglátogattam a Kabai Vörös Csillag termelőszövetkezet fatelepét. (Ugye nem lesz bajom a Vörös Csillag miatt?) Fűrészeltek, szabtak, szegeltek, s tornyot építettek a gyümölcsös ládákból.

– Vágjátok holnap a nyárfaerdőnek ezt és ezt a szelvényét! – adta ki az utasítást a telepvezető. Akkor derítettem ki: igen, azt az erdőt vágják, amit 1951-ben mi (is) ültettünk. Kicsit ugyan szégyelltem, hogy a mi erőfeszítésünkből csak könnyű, alig-érő ládák lettek, pedig lehetett volna, amit ültettünk, nemes fa is, amiből gyönyörű bútor születik. Aztán rájöttem: azok a fák nem vágtattak volna fejlődésükkel olyan sebességgel, hogy részese legyek születésüknek és tanúja átlényegülésüknek. Büszkén mondhattam hát, hogy mi, kivetett egyházi iskolások is leraktunk akkor, 1951-ben egy-egy téglát a leendő szocializmus nagy-nagy épületébe.

Szerző: 2018. 06. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése