Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Részese születésnek, tanúja átlényegülésnek
Szemelvények Bán Béla készülő EMLÉK(fény)KÉPEK című könyvéből

Faültetés Kabán
Itt az osztály fele. Nem mindenkinek fűlt a foga a fizikai munkához, de mi, a jelenlévők erősek voltunk. Fát ültettünk a kis kabai termelőszövetkezet földjén. Azon, ahol nyári melegben felülre kéredzkedett a szík só, s fehéren csillogott a különben fekete föld. A kezdeti szövetkezetben pedig 1951-ben kevesen voltak ahhoz, hogy egy erdőt telepítsenek. Nyárfaerdőt, gyorsan növő csemetékkel. Jöjjenek hát a „deákok”!
Mi pedig, a debreceni református gimnázium tanulói készek voltunk ásót, lapátot fogni, annál is inkább, mert az osztály fele (ahogy később elegánsan mondták) elsőgenerációs parasztgyerek volt. Megtiszteltetés, hogy meghívtak bennünket, mivel mi nem mehettünk akárhova.
Gimnáziumunk ugyanis – mint az egyetlen középiskola, amelyik a református egyház tulajdonában maradt –, büntetésben volt. Mi emiatt nem tehettük be a lábunkat Sztálinvárosba, illetve akkor még Dunapentelére, és nem építhettük első szocialista városunkat. Nagy volt ám akkor mindenhol az éberség. Hogy is mehettek volna a klerikális reakció képviselői maltert keverni, téglát hordani, homokot lapátolni leendő büszkeségünkbe. Terjesztettük volna a mételyt, Istent emlegettük volna Sztálin vagy Rákosi elvtárs helyett (igaz, őket emlegették ott a máshitűek eleget, csak más értelemben). Igazuk is volt. Bizony később hárman is magas egyházi méltóságba emelkedtek, egyikük püspök volt 12 évig, a másik püspökjelölt és országos főtanácsnok, a harmadik „csak” igazgatója a református kollégium nagykönyvtárának. Különben lelkészek mind a hárman. Tudták ezt, hogyne tudták volna akkori nagyjaink, hiszen ők előre láttak. Így, mikor valami jó kis társadalmi munkára nyílt lehetőség állami vállalatnál, s a mi iskolánk szóba került, gyorsan kimondták az ítéletet: Nyet!
Ó, de rosszul esett ez nekünk. Mi a társadalmi munka helyett csak tanulhattunk, ülhettünk az iskolapadban elgémberedett végtagokkal, miközben mindenki más mehetett a szocializmust építeni, a „Sződd a selymet elvtárs” hangjai mellett ütemre emelve a lapátot.
De most, most két nap mi is építünk. Igaz, nem felfelé rakjuk a rakandót, hanem megindulunk ásóinkkal lefelé, s még arra sincs reményünk, hogy kiérjünk a másik oldalon. De büszkék voltunk, és ástunk gödröket, raktuk bele talicskáról alulra két lapát trágyát, rá földet, azt kicsit megtapostuk, megint laza föld került a gödörbe, így állítottuk a husángokat, álljon egyenesen, mint a jegenye (hiszen majdnem az is volt, csak lombosabb formában); mellé a karót, baltával leverve, hogy a fiatal csemetének legyen kire támaszkodni, ha támad a pusztai szél. Jó kedvünk volt, ebédeltük, amit magunkkal vittünk (a menza gondoskodott rólunk), mert szegény volt az a termelőszövetkezet, épp olyan, mint akkor a többi. A fénykép pedig megőrizte hangulatunkat az utókornak. Még két vendégünk is volt, az osztályfőnökünk, Géza bácsi és egyik osztálytársunk húga, Deák Jutka, akibe mindjárt szerelmes lett az ott lévők fele.
Úgy harminc év múlva, már a Falurádiót képviselve meglátogattam a Kabai Vörös Csillag termelőszövetkezet fatelepét. (Ugye nem lesz bajom a Vörös Csillag miatt?) Fűrészeltek, szabtak, szegeltek, s tornyot építettek a gyümölcsös ládákból.
– Vágjátok holnap a nyárfaerdőnek ezt és ezt a szelvényét! – adta ki az utasítást a telepvezető. Akkor derítettem ki: igen, azt az erdőt vágják, amit 1951-ben mi (is) ültettünk. Kicsit ugyan szégyelltem, hogy a mi erőfeszítésünkből csak könnyű, alig-érő ládák lettek, pedig lehetett volna, amit ültettünk, nemes fa is, amiből gyönyörű bútor születik. Aztán rájöttem: azok a fák nem vágtattak volna fejlődésükkel olyan sebességgel, hogy részese legyek születésüknek és tanúja átlényegülésüknek. Büszkén mondhattam hát, hogy mi, kivetett egyházi iskolások is leraktunk akkor, 1951-ben egy-egy téglát a leendő szocializmus nagy-nagy épületébe.
Hasonló
Az utolsó utazás
Kocsmai játékok
Márpedig itt söröző lesz!
Az álcázott könyvesbolt
Emberi sorsok
Életem új barátai
„...Szeressétek egymást…”...
Ön pedig itt tanú nem lesz!
Országúton
Gratulálok, fia született!
Hapci, a kocsma macskája
Az a gyilkos bagó
Akik a házasságig táncolták...
Élettörténet, halk, elcsukl...
Munkáshétvége
Az esküvő
A megtalált testvér
Béke után vihar
„Ha még hallásod is lenne…”...
Álomtestvérke
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése