Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Zemlényi Judit
Mesterkozmetikus
Mátészalka
Legalább ilyenkor, szombat délután smink nélkül – adom a hozzáértőt, arcát fürkészve. Elmosolyodva várja kérdéseimet. “Ha nem látja, akkor jól sikerült”, igazítja a füle mögé dús szőke haját. Nem látom, és eldöntöm, a továbbiakban igyekszem kerülni a “szakértést”. Meghagyom annak, aki már kislány korában elhatározta, kozmetikus lesz.
– Édesapám, Zemlényi “Öcsi” nem csak Szalka, hanem a környék ismert és kedvelt szobafestője volt. Valószínűleg tőle örököltem a szépség iránti vonzalmat, és az igényességet. Ha befejezett egy munkát, utána nem kellett takarítani. A külsejére nagyon sokat adott, volt úgy, hogy egy nap többször inget váltott. Édesanyám is örült a pályaválasztásomnak. Sose felejtem el, hogy milyen gonddal és igyekezettel segített összeválogatni az első szalonom berendezését.
Zemlényi Judit az Esze Tamás Gimnáziumot befejezve Nyíregyházán tanult tovább, és álmai szakmáját a 107-esben szerezte meg. Az ezredfordulón tette le a mestervizsgát, és munkája révén Mátészalka ismert és kedvelt kozmetikusává vált.
Ma a Keleti Lakótelepen, a hangulatos Haj-Cihő nevet viselő fodrászszalon felső szintjén fogadja vendégeit.
– Akik hozzám járnak, azokat szinte barátnőmnek tekintem – avat be a szakmában uralkodó bensőséges viszonyokra. A férfiember, aki legtöbbször csak a haját hagyja a fodrásznál, talán nem is gondolja végig mit jelent a szebbik nemnek a bőrét odaadni, és feltárulkozni. Pontosabban tudja, amikor az eredményt látja…
Vagy fel se fedezi, mint én, vendéglátómra pillantva. Ő szakmája két lábon járó reklámja. Szerencsés ember, mert szüleitől a már említetteken kívül modell alkatot örökölt, és ezt divatos viseletével hangsúlyozza is. És nem csak azzal. Otthona, berendezési tárgyai harmonikusan állnak össze befogadó, világos melegséggé.
– Igyekszem formában tartani magam – mondja ezzel kapcsolatban. Jó kozmetikusa van, gondolom magamban, de azt is megtudom, mit tesz még hozzá. – Step-aerobik foglalkozásokra járok. Azt tapasztalom, hogy nagyon jól átmozgatja a testet, és karban tartja a lelket is.
Ismét a munkájára tereli a szót, és megtudom, milyen változásokon ment keresztül a mögöttünk hagyott években a divat, az ízlés, a szokás.
– Nézzen rá egy érettségi tablóra! Nincs kép műszempilla nélkül. Műköröm, smink, és csak utána indul ma szórakozni az ember lánya. Esküvő idején sorbaállás van. Ha végzek a menyasszonnyal, jönnek a násznép hölgytagjai…
Visszaemlékezve néhány mostani lagzira, utólag is igazolva látom szavait. A mesterkozmetikusnak szenvedélye a szakmája. Mátészalka hölgyei is megtapasztalhatták az “átváltoztatjuk” program áldásait. A Max Factor nevű cég szponzorálásában rendezték meg az akciót széles érdeklődés mellett. A frizurához smink is járt, és akit “átváltoztattak” annak aztán elkerekedett a szeme.
– Szeretem ezt a várost – foglalja össze vendégeihez fűződő viszonyát. – Itt tanultam, itt lettem mester, itt kaptam elismerést, nem vágyok máshová.
Pedig van mivel összehasonlítani az életét. Angliai rokonait említi, akik az ascot-i derbire járnak, a királynővel együtt nézik az aktuális lóversenyfutamot. De ő már “röghöz van kötve”.
Zemlényi Judit szakmájában megtalált életcélját máris van kivel megosztani. Hét éves kislánya, a kis Judus szavai muzsikálnak fülébe:
– Anya, én olyan szép szeretnék lenni, mint te vagy, én is azt szeretném csinálni, ha nagy leszek, amit te!
Az angol nyelvet tanító óvoda után az alapokra építő iskolában elsős a gyermek, és bizton mondható, minden támogatásra számíthat szándéka megvalósulásában.
– A kis Judit… – áll meg egy pillanatra. – Amikor terhes voltam vele, nagyon sokat olvastam. Imádom a könyveket, de sajnos nincs rájuk annyi idő, amennyit számomra érnek. A nap szerelmese, az Aranyecset… Munkácsi Mihály életéről. Le se tudtam tenni, amíg a végére nem értem.
Szemével együtt csillan a nyakában viselt medál, és a vele egy stílusú fülbevaló, amint kipillant az ablakon a váratlanul felmosolygó délutáni napsütésre. Mire visszafordítja a fejét, elkészül a portrékép. Elfelejtem az elején tett fogadalmamat, mert profilból annyira szembetűnő pilláinak íve. “A sminket nem lehet felfedezni, de ez a műszempilla nagyon jól egészíti ki” jegyzem meg a fényképezőgépet letéve.
– Pedig ez igazi – nevet felszabadultan. – Ezt teszi egy jó spirál. Az én drága szerelmem, Kósa Attila ajándékozott meg vele. Egerben sétálgattunk a közelmúltban, és ott akadt meg rajta a szemem egy kozmetikai bolt kirakatában.
Az illető úriember szenvedélyes fotós, és ki más volna kedvenc témája, mint a megajándékozott. Zemlényi Judit mesterkozmetikus.
(Északkeleti Almanach 29. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2013.)
Hasonló
Bálint Pál
Radványi Ildikó
Lőrincz Károly
Dr. Vékony Miklós
Dr. Bálint István
Dr. Cservenyák László PhD
Horváth Gábor
Láng Károly
Muskovszky János
Szováti Tibor
Szilágyi János
Dr. Szilágyi Dénes
Puskás Barnabás
Nagy Miklós
Kiss Ferenc
Dr. Kelemen Barnabás
Dr. Kárpáti József
Dr. Hauser Tibor
Farkas József
Dr. Cservenyák László
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése