Zambó János professzorról beszél Kovács Ferenc egyetemi tanár

Tudós rektor bencés regulával

A képen a mikrofonnál Zámbó János, mellette Kovács Ferenc

Zambó János – az egyetemi éveit is beszámítva hogy a bányaművelés-tani tanszék oktatói, kutatói kivétel nélkül tudományos fokozattal rendelkeznek. Azt – összesen hatvanöt esztendőt töltött el a magyar bányászat szolgálatában: volt bányaüzemi főmérnök, nagyvállalati és kutatóintézeti igazgató, egyetemi dékán és – tizenegy éven át – rektor is. A hajdani hegykői születésű parasztfiú neve így szerepel a lexikonokban, tudományos könyvekben: Dr. h. c., Dr. h. c. Dr. Zambó János. A jelzett tudományos címeken túl számos egyéb rang és magas hivatali beosztás birtokosa volt, de Zambó Jánosnak mindezeknél találóbb megnevezése a professzori titulus. 

Hajdan volt tanítványai, munkatársai szerte az országban, ha találkoztak, azt kérdezték egymástól: hogy van a professzor úr, mit tudsz róla? A nevet ki sem kell mondani, mindannyian a miskolci nehézipari egyetem bányamérnöki karának hajdani dékánjára, az egyetem nagy hírű rektorára gondolnak. A professzorról egykori tanítványával, későbbi munkatársával, Kovács Ferenc egyetemi tanárral beszélgettem, aki követte mesterét a bányaművelés-tani tanszékvezetői, majd az egyetem rektori székében.

– Professzor úr, mikor ismerkedett meg Zambó Jánossal?

– Ennek lassan ötven éve. Három éven át hallgatója voltam a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen, s miután 1962-ben diplomát szereztem, a tanszéken közvetlen munkatársa lettem. Közvetlen emberi és munkakapcsolatunk a professzor úr 2000. december 3-án bekövetkezett haláláig tartott.

– Mit tanult tőle a tananyagon kívül?

– Szakmailag és emberileg nagyon sokat tanultam tőle. De ezzel nem vagyok egyedül. Mindenki hálás lehet neki, aki mellette dolgozott. A professzor úr mellett megtanultuk a szakma szeretetét, és az ő példája nyomán váltunk ízig-vérig bányásszá. Megtapasztalhattuk, hogy milyen az alkotás öröme, és általa megtanultuk tisztelni a föld mélyének bátor harcosait. Zambó János támogatásával és bátorításával haladtunk előre a tudományokban az egyetemi doktori, a kandidátusi és az akadémiai doktori cím megszerzéséig. Nem véletlen, hiszem, egész szellemiségét, munkásságát a bencés regula, az „ora et labora” – „imádkozzál és dolgozzál” – intelme határozta meg, s ezt a szemléletmódot igyekezett átplántálni tanítványaiba, munkatársaiba is. Ez sokunktól nem volt idegen, én is bencés diák vagyok, Pannonhalmán végeztem.

– Vagyis ő bencés diák volt?

– Igen, 1928–1936 között a Soproni Szentbenedek-rendi Szent Asztrik Katolikus Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. Egyébként Sopron megyei volt: egy kis faluban, Hegykőn született 1916-ban.

– Milyen családból származott?

– Egy nyolcgyermekes földműves családban látta meg a napvilágot, az édesapjának mindössze nyolc hold földje volt. Szegények voltak, de a körülmények meg- sokszorozták Zambó János akaraterejét: a gimnáziumot kitűnő eredménnyel végezte el, s hogy előteremtse az egyetemi tanulmányaihoz az anyagiakat, az érettségit követő esztendőben tanítványokat vállalt. A bencés gimnáziummal kapcsolatban még elmondanám, hogy Zambó professzor úr nagyon sokat magába szívott az iskola nyújtotta klasszikus műveltségből. Szerette a latint, a görögöt, a retorikát, nem véletlenül tudott gyönyörű beszédeket mondani. Ennek a klasszikus műveltségnek a szeretete akkortájt annyira megragadta, hogy egy időben pap szeretett volna lenni. De szerette a matematikát, fizikát is, s minden valószínűség szerint a habitusában eredendően meglevő racionalitás iránti vonzalom, a „kristálytiszta logika” utáni erős vágy hatására döntötte el, hogy végül is a természettudományok felé fordult.

– Így került a bányamérnöki szakra?

– Igen, 1937-ben a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó-, és Erdőmérnöki Karának a bányászati szakára iratkozott be, ahol 1942-ben szerzett diplomát.

– Milyen diák volt?

– Az egyetemi évei alatt mindvégig kiváló előmenetelt tanúsított, s kiemelkedő természettudományi, matematikai készségekről tett bizonyságot. Már negyedéves hallgató korában díjas gyakornok lett a Tárczy-Hornoch Antal vezette geodéta és bányaméréstani tanszéken. Mondanom sem kell, hogy az oklevelet kitüntetéssel szerezte meg.

– Friss diplomával a zsebében hol helyezkedett el?

– Tanársegéd maradt az egyetemen, de alig négy hónap múlva – 1942. július 11-én – kikérték a Magyar Királyi Állami Ércbányászat recski üzemébe. Ott egy fél évet dolgozott, majd átkerült az állami ércbányászat csucsomi, később pedig az aranyidai üzemébe. Utóbbi helyen az érckutató kirendeltséghez magyar királyi mérnöknek nevezték ki.

– Mi történt Zambó Jánossal a második világháború folyamán?

– Ő sem úszta meg a háborút, a katonaságot, 1944. december 20-án a Halászi III/1-es utászzászlóaljhoz kellett bevonulnia. Katonaként 1945. május 5-én amerikai fogságba került, ahonnan 1946. március 30-án szabadult. Miután a Nyugatról visszatérők II. számú igazolóbizottsága igazoltnak minősítette, azonnal munkába állt a Soproni Egyetem Geodéziai- és Bányaméréstani tanszékén. 1946–47-ben adjunktusként tanított, több geodéziai-bányamérési témájú tanulmányt írt, és summa cum laude, vagyis a legkiválóbb minősítéssel védte meg a vetőmegoldásokkal foglalkozó doktori értekezését.

– A negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején a magyar népgazdaságban kiemelt szerepet kapott a bányászat. A szén-, és érccsatákat, a bányászat fejlesztését reflektorfénybe állította az akkori politika, amely a szakma legkiválóbb elméleti szakembereit is a „termelés frontjára” vezényelte. Zambó Jánosra milyen feladat várt?

– Azokban az években ő is a „termelés frontjára” került: 1947–1953 között a szénbányászatban dolgozott a Dunántúlon. 1947–48-ban a padragi bányaüzem főmérnöke volt, majd az Ajkai Szénbányák Nemzeti Vállalat igazgatóhelyettes-főmérnöke, 1952–1953 között pedig a Közép-dunántúli Szénbányászati Tröszt főmérnöke, megbízott igazgatója lett. Főmérnöki tevékenysége elis me réseként 1949-ben a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki.

– A főmérnöki és igazgatói munka mellett jutott ideje tudományos tevékenységre is?

– Az említett években – igen nehéz politikai, társadalmi, gazdasági körülmények között – jelentős szakmai, tudományos tevékenységet is folytatott. A termelésirányítási és bányafejlesztési feladatok mellett foglalkozott a vastag telepek fejtési technológiáinak korszerűsítésével, a természeti és bányászati veszélyek, a víz- és tűzveszély elleni védekezések módszereinek fejlesztésével.

– Azokban az években elismerték Zambó János munkásságát? 

– Tudományos munkássága elismeréseként 1950-ben Kiváló Mérnök címmel tüntették ki, 1952-ben pedig a műszaki tudományok kandidátusává minősítették. Mindezek betetézéséül 1953-ban megkapta a Kossuth-
díj II. fokozatát.

– Hogyan került vissza az oktatás területére?

– Erdey-Grúz Tibor felsőoktatási miniszter 1953. július 15-ei hatállyal kinevezte a miskolci Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem Bányamérnöki Kara bányaműveléstan II. tanszékére egyetemi tanárrá. Ez úgynevezett második állás volt, ugyanis Zambó professzor úr 1953–1954 között a Bányászati Kutató Intézet igazgatói posztját töltötte be. 1955-től lett főállású egyetemi tanár, s ugyanabban az évben őt nevezték ki a soproni bányamérnöki kar dékánjának is. Ezt a tisztet a kar Miskolcra költözéséig, vagyis 1959-ig töltötte be. Magát az átköltözést – mint dékán – ő maga irányította.

– Gondolom, nem volt könnyű döntés „hazát cserélnie”…

– Valóban, hiszen minden – a gyermekkora, az iskolái, a barátai, rokonai – a soproni régióhoz kötötte. Emberi nagyságát mutatta, hogy az érzelmeit háttérbe szorítva – és az eszére hallgatva – támogatta az átköltözés ügyét, mert azt látta, hogy az alma mater érdeke ezt kívánja meg. A miskolci térség ipari háttere, a jelentős állami támogatás lehetősége előnyt jelentett a bányamérnöki kar további fejlődése szempontjából. Azt is tudta, hogy emberfeletti munka vár rá, hiszen – az egyetemen belüli összhang megteremtésén túl – ki kellett alakítani a harmonikus együttműködést a korábban felsőoktatással alig rendelkező nagyváros társadalmával és vezetésével is. Ebben a munkában személyes emberi, szakmai és tudományos tekintélyével ő maga járt elöl. Rá is érvényes Tamási Áron gondolata: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Zambó János végül is a dudujkai egyetemvárosban találta meg otthonát.

– Milyen tisztségeket, megbízatásokat látott el az egyetemen?

– Miskolcon 1959. szeptember 1-jei hatállyal az akkori művelődési miniszter első helyettese, Aczél György felmentette őt a korábbi dékáni tisztségből, és  egyidejűleg a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem rektorhelyettesévé nevezte ki. Ez alapján Sályi István rektor Zambó Jánost a tudományos rektorhelyettesi teendők ellátásával bízta meg, de két évre rá, 1961-ben már Zambó János az egyetem rektora. Ugyanabban az évben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választja. Zambó professzor tizenegy éven át töltötte be a miskolci egyetem rektori tisztét.

– Milyen fejlődésen ment keresztül az egyetem azokban az években?

– A hatvanas évek döntő fontosságúak voltak az egyetem – és személy szerint Zambó János – életében. Rektorként meg tudta teremteni a kétszáz éves múlttal rendelkező bánya- és kohómérnöki kar, valamint az akkor tíz éve indult gépészmérnöki kar összehangolt, harmonikus együttműködését. Az új környezetben kialakult műszaki egyetem országos – és rövid időn belül európai – elismertségre tett szert. Az 1963-ban végrehajtott tantervi reform a miskolci hallgatóknak lehetőséget biztosított olyan erős és integrált természettudományi alapok megszerzésére, amelyek a mai technikai-tudományos szint elsajátítását is lehetővé teszik. A dunaújvárosi kohó- és fémipari főiskolai kar, valamint a kazincbarcikai vegyipari automatizálási főiskolai kar fejlesztésével egy ötkarú nagy intézmény jött létre.

– Gondolom, hogy ez a megfeszített munka nagy beruházások egész sorát is igényelte…

– Igen, a szellemi építkezés mellett Zambó János intézményvezetői munkásságának eredménye többek között az új központi főépület, a műhely és labormunkák végzését biztosító műhelycsarnok, a hallgatók fizikai ellátását javító központi menza és az E/7-es kollégium, valamint a tanulmányi és kutatómunkát segítő – a Selmeci Műemlék Könyvtárat is befogadó – Központi Könyvtár megteremtése. A professzor rektori tevékenysége a szó eredeti és átvitt értelmében is egyetemépítő tevékenység volt, amit két alkalommal is a Munka Érdemrend arany fokozatával ismertek el, az egyetem pedig tiszteletbeli doktori címmel (Dr. honoris causa) tüntette ki.

– Miskolc városa is elismerte a professzor úr munkáját: 1994-ben a város díszpolgára kitüntető címet adományozták neki…

– Nos, Zambó professzor valamennyi kitüntetését felsorolni is nehéz, mert nagyon sok elismerésben részesült. A Bányászati telepítések analitikája című könyvében összefoglalt tudományos munkásságáért 1965-ben az Állami Díj I. fokozatával tüntették ki, ugyancsak tudományos munkásságáért kapta meg az Eötvös Loránd-díjat, a Borbála-emlékérmet, a Moszkvai Bányászati Egyetem 1971-ben tiszteletbeli doktorrá avatta, 1973-ban pedig a Magyar Tudományos Akadémia választotta rendes tagjává. Az egyetemünk 1979-ben neki ítélte oda a Pro Universitate kitüntetés első példányát, s ugyancsak elsőként ő kapta meg a Professor Emeritus címet 1995-ben. Munkásságával kapcsolatosan még egy dologról feltétlenül kell szólnom. Ő volt az alapító elnöke az 1979-ben létrehozott Miskolci Akadémiai Bizottságnak, amely tisztet 1990-ig, megbízatásának lejártáig töltötte be.

– Talán túl kényes a felvetés, de Zambó professzor az egypártrendszerben vállalt egyetemi vezetői szerepet, az elismerései zömét akkor kapta, és az emberben óhatatlanul is fölmerül az a kérdés, hogy…

– Ne is folytassa! Tudom, hogy mire gondol! Nos, Zambó professzor úrnak nincs politikai múltja, mert az élete döntő részében a politikával nem foglalkozott. Az ön kérdése ugyanakkor indokolt, hiszen az egypártrendszerben nagyon sokan azzal csináltak karriert, hogy beléptek a Magyar Szocialista Munkáspártba. Ezek között voltak olyanok, akik értékelhető teljesítményt nyújtottak, s csupán a ranglétrán való feljebb jutáshoz volt szükségük a párttagkönyvre. S persze olyanok is akadtak, akik a pártagságukon kívül nemigen tudtak mást felmutatni. Nos, Zambó professzor egyik csoportba sem tartozott. Amit ő elért, azt a munkásságával, a tudásával, a szakmai tekintélyével érte el. Az önéletrajzából tudom, hogy 1946-tól a szociáldemokrata párt tagja volt. A kommunista és a szociáldemokrata párt egyesülésekor Zambó János is az akkor alakult Magyar Dolgozók Pártja tagja lett, de 1956 után már nem lépett be a pártba. Amikor 1948-ban a padragi MDP-szervezet elnöknek akarta megválasztani, a felkérést udvarias módon visszautasította. 1956 után, amikor már hírneves tudós volt, nem is kísérleteztek azzal, hogy megpróbálják a pártba beléptetni. Jól emlékszem, hogy amikor munkatársai közül egyesek azzal mentek oda hozzá, hogy agitálják őket a pártba való belépésre, a professzor azt mondta nekik: „Ha úgy gondoljátok, nyugodtan lépjetek be, legalább lesznek ott is rendes emberek”.

– Arról van-e információja, hogy milyen ember volt Zambó János a magánéletben?

Dr. h.c. Zambó János (Hargitai Beáta akvarellje)

– A személyisége jellemzéséül két, tőle származó idézetet említek. Egy levélben, amelyet 1987. novemberében írt Pera Ferencnek, a Veszprémi Szénbányák vezérigazgatójának, a következőket írta: „Azt tapasztaltam, hogy az értelmesebb emberek már rettenetesen unják azt a szóáradatot, ami elárasztotta az egész országot. Különösen méla undorral olvassák a semmitmondó, íróasztalszerű, általánosságokat szajkózó közgazdasági írásokat. Egy ilyen kicsi országban elég lenne háromezer helyett három nagy ívű, igazi közgazdász is. Tudod, hogy nem szoktam véka alá rejteni a véleményemet: félek, hogy egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy a kapitalisták cselédjei lettünk. Az sem vigasztal, hogy én ezt már nem fogom megérni.” A másik idézetet egy vele készített interjúból citálom ide. A nyugállományban levő professzor urat általános közérzetéről faggatta a riporter, mire ő a következőt válaszolta: „Meglehetősen racionális vagyok, s az ilyen típusú ember számára elég nehéz az élet, nem könnyű elviselni a butaságot és az esztelenséget. Sajnos, még mindig érvényes a régi latin szólás igazsága: parva sapientia regitur mundus! Vagyis – kissé szabadon fordítva –: milyen kevés bölcsességgel kormányozzák a világot!”. Sokszor nehéz szétválasztani egy emberben a magánéletet és a közéletet, Zambó professzor esetében pedig lehetetlen is, mert a magánéletében sem volt más, mint bent az egyetemen.

– Ez a viselkedésében, a megjelenésében is megnyilvánult?

– Igen, amit vele kapcsolatban feltétlenül el kell mondani, hogy számára a belső tartalommal azonos szinten fontos volt a megjelenés, a külső forma is. Ha ő valahol megjelent, mindenkinek észre kellett vennie, hogy a terembe belépett Valaki. A rend és a fegyelem a lényéből adódott. Számára a forma betartása is tartalmi súlyú volt. Hogy az ajkai egyedi támos fejtésekben a támok katonás sorban álljanak, az éppúgy fontos volt, mint hogy a keze ügyében az asztalon ott sorakozzanak a kihegyezett ceruzák. A diákjai tudták, hogy hozzá csak kihegyezett 4H-s és 7H-s ceruzákkal volt szabad menni vizsgázni. A professzor úr precízen ügyelt arra, hogy például a táblára rajzolt ábrák szerkesztése a geometria szabályai szerint történjen, az árnyékolás és a sraffozás vonalai párhuzamosak legyenek. Nem nagyon járt társaságba, mindig azzal mentette ki magát, hogy rossz a gyomra. Ez nem volt egészen igaz, mert ahol mégis megfordultunk, ott bármit elénk tettek, jóízűen fogyasztott. Sokkal inkább azért kerülte a társaságot, mert ő inkább magányos, afféle tudósalkat volt, akinek lételeme a csend, az egyedüllét. Azért a születésnapi bulikra – leginkább Egerszögön tartottuk – mindig eljött, sőt öltönynadrágban még focizni is beállt közénk. Előttem van, ahogyan a Symphonia cigarettát precíz pontossággal a vékony füstszűrős szipkába helyezi, ahogyan a délelőtti egy pohár tejhez fogyasztott két kiflit hogyan töri darabokra. S arról is feltétlenül kell szólnom, hogy mindene volt a családja! Egyszem fiát – aki szintén mérnök lett – a rajongásig szerette, a szabadideje nagy részét vele töltötte. De a vér szerinti fián kívül nagyon sok gyermeke volt Zambó professzor úrnak: a tanítványai, a munkatársai. Kicsit ő valamennyiünknek az apja volt. Amikor végső nyughelyére, a miskolci Mindszenti temetőbe kísértük, az akkor végzős évfolyam valéta szalagjával, s rajta az utolsó Jó szerencsét!-tel búcsúztunk el tőle. Azt akartuk, hogy vigye magával a szalagunkat a professzor úr, s ha majd megszólalnak az égi harsonák, és meghasad a templom kárpitja, tűzze fel azt magára, hogy ott is, akkor is megtaláljuk egymást.

Hajdu Imre

***

A hegykői szülőház (Hargitai Beáta akvarellje)

ZAMBÓ JÁNOS (született 1916. május 2-án Hegykőn. Elhunyt 2000. december 3-án Miskolcon) bányamérnök, egyetemi tanár. 1942-ben a Magyar Királyi József Nádori Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett bányamérnöki diplomát. Tanársegéd maradt az egyetemen, de alig négy hónap múlva – 1942. július 11-én – kikérték a Magyar Királyi Állami Ércbányászat recski üzemébe. Ott egy fél évet dolgozott, majd átkerült az állami ércbányászat csucsomi, később pedig az aranyidai üzemébe. 1942–1953 között bányamérnök Recsken, Padragkúton, Ajkán. 1953-tól a miskolci Nehézipari Egyetem Bányamérnöki Karán a Bányaműveléstani Tanszék egyetemi tanára. 1955–1961 között dékán, 1961-től 1972-ig rektor. 1961-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1973-tól pedig rendes tagja. Nyolc szakkönyve és mintegy százötven publikációja jelent meg. Kitüntetései: Kossuth-díj (1953), Állami Díj (1965), a Moszkvai Bányászati Egyetem tiszteletbeli doktora (1971), Pro Universitate (1979), Miskolc város díszpolgára (1994), Professor Emeritus (1995).

KOVÁCS FERENC (született 1938. december 14-én, Győrött). Bányamérnök, egyetemi tanár. 1962-ben szerzett diplomát a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Bányamérnöki Karán. 1962-től az egyetem bányaműveléstani tanszék oktatója. 1977-től egyetemi tanár, 1984-től bányászati és geotechnológiai tanszékvezető. 1977–1978-ban dékán, 1986-tól 1994-ig rektor a miskolci egyetemen. A műszaki tudományok kandidátusa (1968), doktora 1977, 1987-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1993-tól rendes tagja. A harkovi a nagaokai műszaki egyetem tiszteletbeli doktora. Több mint százötven tudományos közleménye jelent meg. Kitüntetései: Állami Díj (1988), Péch Antal-emlékérem (1992), Eötvös Loránd-díj (1994). 

(Bakó Endre, Hajdu Imre, Marik Sándor: Általuk híres e föld  In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003. Szerk. Ésik Sándor)

Hasonló

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése