Debrecen

Felmenői zipszer kereskedők voltak, dédnagyapját a Tátra legnagyobb kereskedőjének tartották, Poprádon övé volt a sörgyár és már a múlt század húszas éveiben autószalont működtetett. Nagyapja, aki egész életében nagyon kötődött a Tátrához, a 1930-as években telepedett át Magyarországra, Nánáson tanított, afféle „partra vetett halként” élte le az életét az Alföldön. Édesapja, Tárczy Gyula református esperes, főleg Nyíregyházán szolgált, de megfordult a család Geszteréden, Tiszadobon, Dombrádon és Debrecenben is. Tornatanárnő édesanyja igazából kevés ideig tanított, idejét inkább a gyereknevelés töltötte ki, négy gyermeke közül egy a háború idején, másfél évesen, meghalt. Tárczy István nővére Budapesten a baleseti intézetben vezető diétás nővér, öccse, útmérnöki feladatokkal foglalkozik. Édesapja „jóvoltából” legalább öt helyen járt általános iskolába, a reáltárgyakat, és a rajzot szerette legjobban, kitűnő tanuló volt. A Kossuth-gimnáziumban Tóth Karcsival, a későbbi neves tv-riporterrel ült egy padban. Mivel mindig is meglehetősen önálló volt, egy év múltával néhány barátja unszolására „átjelentkezett” Debrecenbe a Varga utcai építőipari technikumba. Ezt nagyon jó iskolának tartotta, 1966-ban érettségizett.

Egyik tanára rábeszélésére Moszkvába jelentkezett, maximális pontszámot ért el, ám mint papgyereket mégsem vették fel. Így került az akkor induló felsőfokú technikumba, ahol három év múlva üzemmérnöki diplomát szerzett. Közben behívták katonának, Szentesen a műszakiaknál eltöltött két év – utakat, hidakat építettek – nem is volt olyan rossz, tulajdonképpen a szakmájában dolgozott. Még a katonaságnál jelentkezett a műegyetemre és máig sajnálja, hogy az öt év nappali egyetem kimaradt az életéből, ugyanis csak levelező hallgatóként végezhetett.

Közben volt tanára buzdítására hamarosan tanársegéd lett a főiskolán, tanított, tudományos munkatársként dolgozott az Építésgazdasági és Szervezési Intézetben, az ÉVM akkori kutatóintézetében. Az egyetem elvégzése után régi vágyát valósította meg, az ország akkor egyik legjobb cégénél, a Hajdú megyei ÁÉV-nél a tervezőirodához került, statikus tervező lett.

– Itt végre azt csinálhattam, amit szeretek, meg amit akartam – emlékezik vissza. – Soha nem dolgoztunk a fiókba, amit terveztünk az másnap már épült. A tervezés komoly szellemi tevékenység. Amikor egy fehér papíron megjelenik valami, amit te kitaláltál, és azt meg lehet építeni, az csodálatos dolog. Igaz ezt a szellemi tevékenységet soha sem fizették meg rendesen.

Hamar teljesen önálló feladatokat kapott, többek között ő tervezte a debreceni sportcsarnok acélszerkezetű, negyvenméteres fesztávú csarnokát. 1992-ig dolgozott tervezőként, a nyolcvanas évek közepén a közel félszáz dolgozót foglalkoztató iroda vezetője lett. Ekkor zajlott a panelkorszak, saját házgyáruk három műszakban ontotta a panelt, e körül forgott az életük. Nevéhez fűződik továbbá a Hajdúváz építési rendszer statikai kidolgozása, a paneles szerkezetű lakóépületek előre gyártott magastetőinek szerkezettervezése, tornatermek nagyfesztávú feszített elemekkel történő lefedése és számtalan debreceni, nyíregyházi, szolnoki, budapesti lakóépület statikai tervezése.

1992-ben a nagy váltást a Magyar Aszfalt Kft. (később Strabag Kft.) jelentette, eddig a „papírral viaskodott”, most az útépítést irányította. Itt is megtalálta a munka szépségét, a sikerélményét.

– Ha valami elkészül, az ugyanolyan siker, mintha felépül az általam megálmodott ház, jó érzés, hogy nekem is részem van benne. Ötvenöt évesen csak annyit mondhatok, hogy vetődjön bárhová az ember, ha igazán elkötelezett, akkor megtalálja a munkát és a munka is őt!

E korszakban is szép munkák részese lehetett: a homokkerti felüljáró építése, az ártándi határátkelőhely teljes átépítése, és ami a szívéhez legközelebb áll, Debrecen főterének átvarázsolása szökőkúttal, városcímerrel, villamos pályával, úgy ahogy azt Debrecen polgárai is azonnal megszerették.

Ezen a változatos életúton immár 28 éve társa dr. Mányi Sarolta bölcsészdoktor, a megyei könyvtár helytörténeti referense. Egy gyermekük egyévesen meghalt, két fiúk közül az 1976-ban született Tamásnak nagyon jó kézügyessége van, ő a The Budapest Sun c. lap grafikusa. A rettentően precíz Péter 1980-ban született, ő az Erste Banknál bróker.

Tárczy István világéletében sportolt, a középiskolában kézilabdakapus volt, aztán focizott. Minden héten, kedd esténként ma is „kispályás derbin” vesz részt, emellett olykor egy kis tenisz, úszás, asztalitenisz is szóba jöhet. Mindig szívesen kirándult a családdal, eljutottak már Kanadába is és a Kanári-szigetek is nagy élményt jelentett, de az igazi mégiscsak a Magas-Tátra, ahol ma is élnek rokonai. Nem múlik el év, hogy ne forduljanak meg ott többször is, úgy ismeri a hegyet-völgyet, mint a tenyerét.

 (Hajdú-Bihari Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)