Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Szabó Imréné
Vállalkozó,
Nyíregyháza
Minden ember élete tartalmaz olyan döntéseket, amelyek talán nehezen születnek meg, utólag azonban kiderül róluk, hogy érdemes volt vállalni a kockázatot. Szabó Imréné életében is voltak ilyenek. Kárpátalján született 1955-ben. 1973-ban Ungváron fejezte be a tízosztályos iskolát. Érettségi után postán dolgozott, majd 1976-ban munkaügyis lett egy vállalatnál.
Nem akart lemondani a továbbtanulásról, ezért felvételizett az ungvári Közgazdaságtudományi Egyetemre. 1978-ban férjhez ment, de öt év múlva el is váltak. Ebből a házasságból egy kislány született.
Az egyetemet 1983-ban fejezte be, utána egy mezőgazdasági üzemben dolgozott főkönyvelőként. 1985-ben ismerkedett meg mostani férjével Ungváron. Éppen primőráruért jött Magyarországról. Egyikük sem sejtette, hogy ebből a találkozásból házasság lesz, bár gyorsan peregtek az események. 1985-ben kötöttek házasságot jelenlegi férjével. Eleinte nem nagyon bízott a dologban, mert a sofőröknek akkoriban nem nagyon lehetett hinni. A férfi mindennap meglátogatta. Igaz, hogy ő is sokat tudott segíteni az átjutásban. Volt néhány barátja a határőrök és a vámosok között, így aztán könnyebben megoldódtak a dolgok.
Három hónap után átjött „felmérni” a terepet. Elmentek a Balaton partjára. Szép júniusi nyár volt. A leendő férj már elvált volt, az első házasságában született két gyerek, két kislány. Öten mentek le a Balaton partjára. Két hétig voltak ott, aztán visszajöttek, és július 26-án házasságot kötöttek. Jó volt ez a megismerkedés, a gyerekek nagyon hamar összebarátkoztak. Ez nagyon fontos volt, mert egyikük sem szerette volna, ha a gyerekek nem értik meg egymást.
Nyíregyházán, a Kelet-Szövker Vállalatnál dolgozott kereskedelmi ügyintézőként, az exportügyekkel foglalkozott. 1989-ben a Síp utcai bútoráruházban kapott munkát, boltvezető lett. 1994-ben a Gólya Kft.-nél ABC-vezetőként dolgozott.
A következő évben alakítottak egy kft.-t. Ez volt a Nyírbútor Kft. Családi vállalkozásként jött létre. Ma a sógorával együtt vezetik a céget.
A szülei Ungváron éltek. Édesanyja szakácsként dolgozott, édesapja bádogosmester volt. Van egy bátyja, ő még kint él és dolgozik. Nagyon jó volt a családi légkör. Sokat dolgoztak a szülei, hogy minden sikerüljön, megkapják a gyerekek mindazt, amire szükségük volt.
A férjjel egy munkahelyen dolgoznak. A gyermek Nagykállóban, a kéttannyelvű gimnázium nulladik évfolyamán tanul. Nagyon szereti a németet, a Külkereskedelmi Főiskolára készül, bár a mama jobban szeretné, ha jogász lenne.
A vállalkozást a sógorral alakították. Mindent összeszedtek, amit csak lehetett. Neki jó kapcsolatai voltak a magyarországi bútorgyárakkal. Szerették volna megvenni az üzlethelyiséget, de ez nem sikerült, mert nem kaptak hitelt. A bank százötven százalékot kért fedezetül. Ha ennyi lett volna, nem folyamodnak hitelért. Biztosan kell három-négy év ahhoz, hogy a vállalkozás egyenesbe jusson.
Nagyon nehéz volt a vállalkozás beindítása, de az a legnagyobb baj, hogy visszaesett a forgalom. Nem számítottak ilyen nehéz gazdasági helyzetre. Nem könnyű olyan bútort eladni, aminek az ára százezer forint felett van. Főképpen az olcsóbbat keresik, de abból kevés van.
Kereskedelmi igazgató. Szeretne jó vezető lenni. Sokat követel a beosztottaktól, de ő is nagyon hajt. Muszáj sokat dolgozni, mert rengeteg az adósság a vállalkozásban.
Miért éppen bútor? Ilyenek a kapcsolatai. A hazai gyárak is sokat segítenek. Hosszabb fizetési határidőt adnak. A cégnek exportengedélye is van. Ungvárra szállítanak az ottani bútorboltba. A partner régi kapcsolat, megbízható. Ahogy eladják, azonnal utalja a pénzt.
Egy év után, ha mérleget kellene csinálni, azt mondaná, érdemes volt belevágni.
Nyíregyházán nagy a konkurencia. Sok a kisbolt. Ezért csak akkor tudnak a piacon maradni, ha gazdag választékot tudnak kínálni. Az üzletben a szekrénysortól az ülőgarnitúráig minden megtalálható.
Három évvel ezelőtt kérte a magyar állampolgárságot, de még nem kapta meg. Úgy néz ki, hogy december végén megkapják. Így most még minden alkalommal vízumot kell kérnie, ha utazni akar.
Kettős állampolgár lesz, de ezt igazából még nem döntötték el.
A legfontosabb élménye az áttelepülés után az volt, hogy bármelyik boltban vásárolhatott. Odakint futottak, szaladtak, és nem tudták, hogy miért.
Nagyon szereti a sikert, mert akkor megnyugszik. Különösebb céljai nincsenek, legfeljebb azt szeretné, ha a gyermeküknek könnyebb lenne, mint nekik volt.
Minden évben még nem tudnak elmenni nyaralni, és nagyon gyakran hármasban sem. A nyáron a lányával elment Görögországba. Nagyon jól érezték magukat, de a harmadik nap után már vágyódtak haza. Mert érdekes a nagyvilág, de azért az otthon mégis csak más.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése