Repka Attila

Olimpiai bajnok,

Miskolc

baz_01_50_repka_attila.jpgAz utánpótlás toborozásának szándékával két ismert birkózó járta végig a vasgyári általános iskola osztálytermeit. Ahogy ma Repka Attila emlékezik, Görcsös József és Rusznyák József rövid bemutatkozása a tízéves fiuk előtt olyan jól sikerült, hogy a hallottak alapján úgy döntöttek, holnaptól mindenki birkózó edzésre jár. Amilyen nagy volt a kisdiákok kezdeti lelkesedése, ugyanolyan hamar elszállt a kitartásuk az egyre keményedő edzések hatására. Repka azonban maradt, jól teljesítette az edzők elvárásait, és mivel kiderült, kiváló egyéni adottságokkal rendelkezik, egykettőre jöttek az eredmények is.

– Számomra nem volt teher a sok edzés, hamar megéreztem, hogy ezt a sportágat nekem találták ki. Kivált, amikor országos diákversenyeken helyezett lehettem. Tizenegy évesen Egerben egy ilyen bajnokságon a dobogó harmadik fokára állhattam – emlékezik a kezdés éveire Borsod-Abaúj-Zemplén megye mindmáig egyetlen olimpiai bajnoka. (A beszélgetés időpontja 2000. március 25.)

– Mondana még valamit a gyermekkoráról?

– Miskolcon születtem ezerkilencszázhatvannyolcban, a szüleim a Borsodi Állami Erdőgazdaságban dolgoztak, egy nővérem van, környezetemet a vasgyári lakókörzet jelentette, az ott nevelkedő gyerekek. Így számomra az edzőtermek élete egy színes, mozgalmas világot jelentett, ahol a hozzám hasonló lelkes fiatalok küzdöttek a feljutásért, hogy eredményeikkel felzárkózhassanak a legjobbak közé.

– Hamar eljutott oda, hogy erejére, a megszerzett képességeire felfigyelhettek az iskolában?

– Ha arra gondol, hogy fitogtattam-e az erőmet, hadd mondjam el, nyolcadikos koromban negyven kiló voltam, így senki sem félt tőlem, de ami a legfontosabb, ez nem is volt és ma sem fontos a számomra, soha sem jutott eszembe, hogy ezzel visszaéljek. A sport egészen másról szól. Visszatérve a diákévekhez, az általános iskola után a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakiskolába iratkoztam be, el is végeztem, de a szakma annyira nem került közel hozzám, hogy el tudnám képzelni: valaha is vendéglátós, vagy kereskedő legyek. Az életem az edzésekkel telt, ha lehetőségem volt rá, az iskola mellett, helyett, délelőtt, délután birkóztam, dolgoztam.

– Nyilván ennek köszönhette, hogy ezerkilencszáznyolcvanötben már nemzetközi eredményeket is jegyeztek a neve mellé.

– A már említett edzőim, a két József mellé ezerkilencszáznyolcvanhattól ezerkilencszázkilencvenhatig egy harmadikat is adott a jó sorsom Guttman József személyében.

– Amit eddig elmondott, az úgy hangzik, mint egy akadályoktól, nehézségektől, kudarcoktól mentes sikersztori, márpedig az élet általában nem ilyen.

– Az enyém sem, jóllehet eredményeimet a jól teljesítő, a gyakorlás fontosságát átérző alkatomnak köszönhetem, akiben azért van fogékonyság az újítások iránt is, hiszen a rutinból itt sem lehet megélni. Amit összeszedtem – tűri fel trikója ujját, mutatja a karját, vállát, lábait – egy sereg sérülés, köztük gerincsérv, vagy tíz törés (borda, lábszár, sípcsont, szárkapocs), szalagszakadások. Edzéseken, versenyeken, de egy részük szabadidőben, pingpong csatákon, focizás, lábtengó közben ért utol.

– Ami fontosabb, ezerkilencszáznyolcvannyolcban Európa-bajnokságot nyert, ugyanabban az évben Szöulban nyolcadik lett az olimpiai játékokon. Egy év múlva ismét Európa-bajnok.

– Ezt követte az ezerkilencszázkilencvenes vb, ahol harmadik lettem, ezerkilencszázkilencvenegyben pedig harmadik az EB-n. S ekkor jött a barcelonai olimpia, az olimpiai első helyezés. Kétségtelen, ez volt a több évtizedes munka megkoronázása. Abban az évben az EB-n a második hely megszerzése sikerült, de két év múlva az első hely lett az enyém. Mondták akkoriban nekem többen is, hogy a siker elviselése legalább olyan nehéz, mint annak elérése, és igazuk volt… Megváltozik az ember élete, sokfelé felismerik, tetteit számon tartják, más mércével mérik… Az ezerkilencszázkilencvenötös vb-n a második hely lett az enyém, az ezerkilencszázkilencvenhatos olimpián sérülés miatt nem indulhattam. Egy év múlva orvosi tanácsra abba kellett hagynom a versenyzést. A Testnevelési Főiskola Miskolci Egyetemi Tagozatán edzői végzettséget szereztem. Közben rám bízták a serdülő- és diákválogatott edzői munkáját, amit eredményesen sikerült ellátnom. Most edzéseken veszek részt, és edzősködöm. Miután ezerkilencszázkilencvenkilenctől a gerincsérv panaszaim szüneteltek, folyamatosan készülök a 2000-es olimpiára. Az ezerkilencszázkilencvenhatos olimpiai ellenfelek szinte kivétel nélkül még állva maradtak, ami reménykeltő és elgondolkodtató egyszerre, hiszen ők sem adták fel, ők is változatlanul erős ambíciókat táplálnak a győzelem, az első hely megszerzésére – mondta Repka Attila.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése