Péter István

Középiskolai tanár

Mátészalka

szszb 29 tj Péter István 300.jpgAkár hitvallása, pedagógusi ars poeticája is lehetne: „ van, ami mégis állandó: az értékek közvetítése és az, hogy fiatalokat szeretne útjára bocsátani, akik képesek az életben az érvényesülésre.”

A nagykállói tanyavilág iskolájában tanárai nem láttak benne an­nyi kitartást, ami egy gimnázium sikeres elvégzéséhez és eredményes felsőfokú tanulmányokhoz elég lett volna; hogy a Korányi Frigyes Gimnáziumban tanuljon tovább – egy tanyasi iskola tanulója nem bírná! Most, az akkor hőn áhított intézmény tanára az 1963. november 8-án, Nyíregyházán született Péter István.

Hosszú út után érkezett ide. Az általános iskola befejeztével Újfehértón a Bajcsy-Zsilinszky Endre Textilipari Szakközépiskola fonóipari tagozatán tanult tovább. Több éven keresztül viselhette az iskola kiváló tanulója-kiváló sportolója címet. Az ott tanító pedagógusok, köztük osztályfőnöke Aknay András és felesége Marisa felismerték a benne rejlő lehetőségeket, képességeket. A szakmája szerinti főiskolára készült, de kedves tanára, Molnár Károly biztatására nem „szakmai” vonalon folytatta tanulmányait. Tőle az induláshoz, Herczku János tanár úrtól, aki egy életre megszerettette vele a sportot, az abban rejlő örömöket, egész életére kihatóan kapott erőt, amit soha nem feledett:  „Pista fiam, ne add fel!”

1982-ben felvételt nyert a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem matematika – ábrázoló geometria szakára. Harmadévesen felvette harmadik szakként a számítástechnikát. Nemcsak az informatika iránti sze­retetből, hanem az elhelyezkedés szempontjából tartot­ta fontosnak ezt a döntést. Az élet őt igazolta. Végzősként óriási elismerésben részesítette az egyik egyetemi tanára, őt kérte meg, hogy házitanítója legyen a versenysport miatt magántanuló unokájának. A „pedagógust” látta meg benne, ez emelte ki a lexikai tudásban hasonlóan magas szinten lévő csoporttársai közül. Ez a bizalom nem csak büszkeség­gel töltötte el, de egészséges önbizalommal is. 1988-ban három, matematika – ábrázoló geometria és informatika szakos kö­zépiskolai tanári diplomával a zsebében kezdte pályafutását első munkahelyén – ahol 21 évet töltött el egyhuzamban – a mátészal­kai 138. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben.

A fiatal tanárnak kezdetben azért volt másra is ideje az oktatás mellett. Méhészkedésre adta a fejét. Két családdal kezdte, de hamarosan már 80 méhcsalád gyűjtötte szorgalmasan a finom édes mézet kaptárjaiba. A dömping éppen áprilisra esett a méhek munkájában, ahogyan az iskolai elfoglaltságok területén is. Nem lehetett egyszerre mindkettővel teljes erőbedobással foglalkozni, fél gőzzel pedig nem érdemes. A választás egyértelmű volt – a tanítás. Teljes erejével feszült neki hivatásának.

– A napi 20-22 óra tanítás meg se kottyan – állítja azóta is. 1990-től a Nyíregyházi Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központtal közösen átképző tanfolyamokat szerveztek szoftverüzemeltető és számítógép kezelő csoportoknak. 1998-ban a Schneider Oktatási Stúdióban az informatika képzéseket irányította. 2000-től, teljesítve az akkreditált követelményeket, érettségi vizsgaelnöki feladatokat is ellát. Ugyanezen évtől a Sziltop Oktatási Kht. Budakalász Gimnázium Nagyecsedi Tagintézményében (később az intézmény a Kölcsey Ferenc Gimnáziumhoz került) tanít. Felzárkóztató esti iskolában foglalkozik romákkal is. A következő esztendőben felsőfokú „munkaerőpiaci-instruktor” képesítést szerzett. Angol előadóktól az angol felnőttképzési módszerekkel ismerkedhetett meg. Bekapcsolódott a pedagógusok továbbképzésébe, mint oktató. Pedagógus szakvizsgát tett 2006-ban, négy év múlva felnőttképzési szakértő egyetemi oklevelet szerez. Közben 2006-tól egy évig igazgató-helyettese a Déri Miksa Szakközépiskolának. 2007-ben a mátészalkai szakképzést végző három középiskolát összevonták egy intézményegységgé. Ennek egy évig igazgatóhelyettese, majd úgy döntött, minőségi váltással kipróbálja magát egy szakmai kihívásban. 2009-ben elvállalja a nyírbátori Báthory István Gimnázium és Szakközépiskola általános igazgatóhelyettesi beosztását. 2012 őszén válság alakult ki a vezetésben. Kritikus helyzetben novembertől megbízott igazgatóként a tanév végéig a nehéz helyzetekben is helyt állt. Nyugalomra vágyott az iskola. De 2013 kora tavaszán a fenntartó kapcsán is bizonytalanságok láttak napvilágot. Végül az intézmény a római katolikus egyházhoz került. Az új fenntartó már nem számolt vele vezetőként semmilyen szinten. Emelt fővel, kiváló munkát végezve adta át posztját és az iskolát a katolikus egyháznak. Lehetőséget kapott, hogy Nagykállóban a Korányi Frigyes Gimnáziumban kezdje az új tanévet, élt vele.

De érez még magában tartalékot, hogyha az élet úgy hozza, újabb kihívások előtt se torpanjon meg.

(Északkeleti Almanach 29. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2013.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése