Nyíregyháza

Ladányi Jánosné életében a család mindig nagy szerepet játszott. 1938-ban született Budapesten. Édesapja orvosként dolgozott, édesanyja a 7 gyermeket nevelte. Több-generációs családban nevelkedett a kis Évike, így aztán olyan életszemléletet kapott ő is, mint az idősek tisztelete, a megértés. Helyt kell állni a munkában, és mindig jó teljesítményt kell produkálni.

Valószínűleg ennek a szemléletnek volt köszönhető, hogy minden testvér a saját erejéből érte el  az eredményeket. Ma is nagyon összetartó a család: tudnak egymásról, részesednek egymás örömeiből és gondjaiból egyaránt.

Nagyapja köztisztviselő volt Nyíregyházán, ezért a háború befejezése után a család leköltözött a nyírségi városba. Éva Nyíregyházán járt általános iskolába és gimnáziumba is. A Zrínyiben érettségizett 1957-ben. Rögtön ezután az SZTK-ba ment dolgozni, először a számviteli osztályon tevékenykedett, majd a járulékügyi osztályra került. A társadalombiztosításhoz azóta is hűséges, pedig a munkába állásnak már éppen negyven éve. Közben változott a név, egymást követték a különféle beosztások.

1958-ban férjhez ment. A férje kertészmérnök lett, az Ilona-tanyai tangazdaságban dolgozott. Szép és gazdag házasságban éltek harminc esztendeig, férje haláláig. Nagy hatással volt rá a férje, rendkívülien logikusan gondolkodó ember volt, ő igazán benne élt a mindennapokban. Ugyanez róla nem volt elmondható, hiszen a jogi munka beszűkíti az ember gondolkodását, kevesebb lehetőség adódik a gyakorlattal való eleven kapcsolatra.

Mivel gyermekük nem volt, egymásnak éltek. Sokat utaztak, igyekeztek minden megtakarításukat utazásra költeni. Bejárták Európát, mindig társaságban voltak, a barátaikkal, akiket mindmáig megőrzött. 1967-től szabadabb lett az utazás, ezért úgyszólván minden évben elmentek valahová.

Az lett a vagyonuk, amit ezeken az utakon szereztek élményben, világlátásban, tapasztalatban. Fejlődött a kritikai érzékük, nyitottabbak lettek. Ha csak lehetett, elmentek színházba, múzeumba, vagy megnéztek egy-egy olyan filmet, amit akkoriban még nem lehetett látni nálunk. Így nézték meg akkoriban Londonban a Jézus Krisztus szupersztár című musicalt, azokkal a szereplőkkel, akik később majd a filmben is játszották a szerepeket. Amit odakint tapasztaltak, s lehetett, azt megvalósították itthon a maguk életében.

1967-ben befejezte tanulmányait az Állam- és Jogtudományi Egyetemen. Ezután főképpen jogi ügyekkel foglalkozott. 1993-ban igazgatóhelyettes lett, a társadalombiztosítás szakmai része és a jogi munka tartozott hozzá. 1997 februárjában megbízott igazgató lett.

Valószínű a nagycsaládból hozott érzékenységének köszönheti, de úgy gondolja, hogy az embereken − ha csak lehetséges − segíteni kell. Vannak esetek természetesen, amikor nemet kell mondani. Ez nem könnyű, de ha az ember kimeríti a törvények adta lehetőségeket, ha nemcsak a törvények betűjét, hanem a szellemét is követi, akkor igazából ritkán marad benne elégedetlenség.

Fontos, hogy mindig megőrizze pártatlanságát, hogy ne engedje magát befolyásolni. A szubjektív megítélés is fontos lehet, de az objektív tényeket sohasem szabad figyelmen kívül hagyni. A munkában mindig bizonyos érdekeket kell képviselni, a jogszabályok sem mindig tökéletesek, de azért − szerencsére − még sohasem fordult elő, hogy egy-egy rendelkezés végrehajtása összeütközött volna az ő személyes meggyőződésével.

Nagyon szeret olvasni, bár erre mostanában egyre kevesebb az idő. Fiatalon valahogy több szabad idővel rendelkezett. Mostanában azt tapasztalja, hogy egy kicsit befeléforduló ember lett belőle, nem szívesen mozdul ki otthonról. Korábban gyakrabban járt színházba, most inkább hangversenyekre jár. Szívesen hallgat zenét, de nincs határozott zenei ízlése. Szereti, ha a hangulata befolyásolja a választást. A beatzenével nem tudott igazán megbarátkozni, de a jó dzsesszt szívesen meghallgatja.

Egész életében sok minden érdekelte. Nagyon közel állt hozzá a filozófia, izgatta az elvont gondolkodás. A filozófia rendkívül alkalmas arra, hogy szélesítse a látókört és a gondolkodást. Saját akaratából elvégezte a filozófia szakosító tanfolyamot, de párttag sohasem volt.

Hétvégeken − ha csak lehetséges − magánember, távol tartja magától a munkát, elmegy a Zemplénbe megmártózni a hegyvidék fenséges nyugalmában, vagy a családdal tölti az időt. Ezek az alkalmak adják meg a lehetőséget, hogy feltöltődjön energiával, ne legyen fáradt, mert bizony, a hétköznapok szerteágazó gondjai, problémái adnak munkát bőven.

Bízik benne, hogy a mostani nehéz gazdasági élet egyszer mégiscsak fellendül, s akkor a társadalombiztosítás lehetőségei is jobbak lesznek. Talán még ebben az évszázadban.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1997.)