Debrecen

Huszonhét évet töltött el a gyermekvédelem területén, túlnyomó részét vezetőként, igazgatóként. Pályája, mondhatni egész élete egybeforrt ezzel a tevékenységgel, hiszen – mint mondja – a gondoskodás, a segíteni akarás benne van az emberben. Körülbelül hetvenezer gyermek sorsát vállalta fel a megyében.

Balmazújváros szülötte. Négy testvérével együtt boldog gyermekkort élt meg annak ellenére, hogy borzasztó szegények voltak. Édesapja, bár kiváló szakember volt, évekig nem kapott munkát – lévén a háború előtt Semsey gróf ispánja. Később aztán Kónya, Borsós, Elep térségében alkalmazta az állami gazdaság, ahonnan végül annak vezetőjeként ment nyugdíjba. Gyerekei a munka becsületét, tisztességét tanulhatták meg tőle, míg édesanyjuktól a családi összetartást, a toleranciát, a természet, a zene szépségei iránti nyitottságot kapták útravalóul.

Az általános iskolás évek után – ahol Tallódi Sándorné osztályfőnök és az igazgató, Kalmár Zoli bácsi készítették fel a későbbi helytállásra is – a debreceni Csokonai-gimnázium bejáró diákja volt, majd képesítés nélküli nevelőként helyezkedett el Balmazújvároson. Két év után felvételizett a debreceni tanárképző főiskolára – az igazgató biztatására a nappali tagozatot választotta. A tanulással töltött évek szép időszakát jelentették életének. A jó csoportközösség mellett Balogh József csoportvezető tanár testesítette meg azt a mintát, ami egy igazi, önzetlen, a tananyag átadásánál jóval többet tevő pedagógust jellemzi. Megmutatta azt is, hogyan lehet a művészetekben megtalálni a mindennapi örömöt, hogyan lehet szépen szórakozni, csapatostul vitte őket családlátogatásokra. Ekkor kezdett el énekelni a Maróthi-kórusban, ahol Czövek Lajos bácsi vezetésével egy másfajta, összetartó közeget talált, s amelyben jól érezte magát. 18 évig énekelt ebben a kórusban, miközben világot is láttak.

Diplomáját kézhez véve a balmazújvárosi iskolában folytatta a tanítást: délelőtt az anyaiskolában, délután a nagyháti tanyaiskola összevont osztályában. Három év múltán Tóth Laci bácsi, az akkori gyermekvédelmi intézet igazgatója a megyei intézetbe hívta csoportvezetőnek. A hivatásos pártfogói és nevelőszülői hálózatot kellett továbbépítenie és irányítania. Jól felkészült, gyakorlott beosztottakkal dolgozott együtt, akiktől sok segítséget is kapott. Még alig melegedett meg ezen a helyen, amikor igazgatóhelyettesi megbízást kapott. Akkor óriási számban voltak állami gondozott gyerekek, átlagosan 2500-an. Az ő gyámságukkal összefüggő teendők tették ki feladatai zömét, de Tóth László egyre gyakrabban bevonta a gyermekvédelem más szegmenseibe is. Igazából tőle tanult meg mindent, amit erről a szép és ezernyi gonddal átszőtt területről tudni lehetett. Segítségével egyre több szakembert ismert meg nemcsak a megyében, hanem országosan is. Ennek aztán nagy hasznát vette, amikor 1989-ben átvette tőle az igazgatói beosztást, mert sok helyre fordulhatott tanácsért.

Nemcsak azért volt ez az időszak nehéz életében, mert a rendszerváltás bizonytalanságai és útkeresése is terhelte, hanem mert egybeesett azzal a forradalminak nevezhető változással is, ami akkor a gyermekvédelemben végbement. Már javában folyt az új gyermekvédelmi törvény előkészítése, aminek kapcsán már előre olyan programokat igyekeztek vezetésével végrehajtani, változtatásokat meglépni, amelyek előkészítették az új törvény utáni időszakot. Mindeközben székhelyet váltott az intézmény, struktúrát változtatott – ezek önmagukban is nagy erőfeszítéseket igényeltek. Létrehozták a nagykorúak utógondozó házát, beindították a krízisprogramot a megyében, teljesen átalakították a nevelőszülői hálózatot, a gyámság intézményrendszerét.

Közben tanított a Debreceni Egyetem Társadalomtudományi Tanszékén (előtte pedagógia- és mentálhigiéniaszakot végzett), számos egyesület vezetőségének, alapítvány kuratóriumának tagja volt, tanácskozások, kongresszusok előadója. Munkáját többször ismerték el formálisan is. Kitüntetései közül a Honthy Hanna-, a Batthyány Strattmann László-, a Maróthi- és a Ferenczi-díjra legbüszkébb. De a legtöbb erőt abból merítette fáradhatatlan munkavégzéséhez, hogy szerette azt, amit csinált.

2001 óta a Böszörményi úti gyermekvédelmi intézmény mentálhigiénikusa – nyugdíjasként végzi ezt a tevékenységet az ottani fiatalok körében. Emellett szaktanácsadói feladatokkal is foglakozik.

Szabad idejében a zene felfrissíti, most van már ideje olvasni, rejtvényt fejteni, kirándulni, színházba járni. Sok időt tölt népes és szeretetteljes családja körében – most két pici baba is örömteli perceket ad –, amely minden örömben és gondban mellette állt és áll. Élete során tartós és mély barátságai szövődtek, s számos kapcsolata maradt fenn volt kollégáival, neveltjeivel is. Az ezekből fakadó érzések táplálják, hogy ma is úgy érzi: hasznos életet élt és boldog ember.

 (Hajdú-Bihari Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)