Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Kakuk Mihály
Nyugdíjas kőműves mester,
Jánd–Florida
A korábbi évtizedekben többen hagyták el ilyen vagy olyan okból az országot. Legtöbbjük tisztességgel dolgozott új hazájában, s munkája révén boldogult. Egyikük Kakuk Mihály jándi születésű floridai magyar, akit a 2001-es tavaszi áradás ismét falujába szólított. Túl a nyolcvanon is szellemi frissességben, jó egészségben szorgoskodik:
– Akarok élni. A második világháborúban leestem a második emeletről a betonos területre, fejjel. Bevittek a kórházba. Azt mondta az orvos, csak három napig élek. Harmadik napra felkeltem, és kimentem a futballkapuba. A család azt hitte, meghaltam. Meglepődtek, amikor az ápolónő mutatta, hogy a pályán vagyok.
Kakuk Mihály a pályán volt. Kőművesként dolgozott, s alapított családot. Úgy vélte, a világ másik részében jobban boldogulhat.
1957-ben megkísérelte elhagyni családjával együtt Magyarországot, közben elfogták. Mexikó-puszta, majd Csorna jelentette a vallatási helyeket. Elvették okmányaikat, s közölték: ne próbálkozzanak újra. Két hét múlva Jugoszlávián át próbálkoztak, s átjutottak. Gyűjtőtáborba kerültek. A tizennégy éves Géza és a kétéves Guszti is ott volt a szülőkkel kilenc hónapon át. Ott már gyakorolta a szakmát. Ezután Belgrád, majd egy amerikai géppel az államok következtek, Kanadán át. Mindent elölről kellet kezdeni. Három évvel később tudott venni egy telket, s arra amerikai ház épült. Az angolt a gyerekek az utcán megtanulták.
– Nagyobbik fiam magánvállalkozó. Kazánok beszerelésével foglalkozik. A másik fiam az ács szakmában tevékenykedik. Két lányunk is családot alapított. Nyolc unokám van. Az unokák közül sajnos, csak kettő beszél magyarul. Kakuk Mihály az 1970-es nagy árvizet követően jött haza először. Akkor Bereg nem szenvedett jelentős kárt, nem úgy, mint 2001 tavaszán. A Floridában élő jándi elmondta, hogy az egy homokos vidék, sarat szinte látni sem lehet.
– Gondolataim mindig itthon jártak. Arra gondoltam, hogy 50. házassági évfordulónkon feleségemmel jövök haza Magyarországra. Mivel beteg volt, ezt nem vállalta. Három éve sajnos meghalt. Én tavaly júniusban hazajöttem Jándra. Megcsináltattam a fogamat. Meghúzattam a harangot feleségem emlékére. Adtam ajándékot a református egyházközségnek. A millenniumi emlékmű rajzát megmutatták, ennek befejezését kétmillió forinttal segítettem.
Kakuk Mihály alapította ötven évvel ezelőtt a futballcsapatot. Hazaérkeztekor megvette azt a területet, ahol a pálya van. Rendbe szedette a pályát, az öltözőt. Új felszerelést adott a játékosoknak, a mezeiken Kakuk Mihály Jánd–Florida felirattal, s minden játékos kapott egy futball-labdát. Sebestyén Sándor szobrász ekkorra készítette el Kakuk Mihály mellszobrát, amit az elmúlt nyáron avattak, a futballpályán, a kapu mögött. Ezt is elöntötte a 2001. márciusában érkezett Tisza-víz. Kakuk Mihály 2000 őszén úgy ment el, hogy 2001 nyarán ismét hazalátogat.
Sajnos erre már áprilisban sor került. Ennek magyarázata az áradásban van. Igyekezett haza szülőfalujába. Mint elmondta, az első mezítlábas csapatból már csak négyen élnek. Ketten Vásárosnaményban, egy társuk Borsodban. Rokonai közül többen ma is jándiak. Velük tartja a kapcsolatot. Kapott telefonos jelzést, illetve az ottani televízióadásokban is szóltak az áradásról. Így nem várt, jött, amint jöhetett. Nem volt zavartalan az utazás a repülőtársaságok gondjai miatt. Taxival utazott Beregbe. Először Vásárosnamény egyik szállodájában bérelt szobát. Nem tudta, milyen helyzetbe kerültek jándi rokonai. Május első hetében már ismét igazi jándi volt. Ott élt a falubeliek között, tájékozódott gondjaikról. Kissé türelmetlen. Nem él annyira benne a magyar valóságban, hogy érzékelné a szándék és a megvalósítási lehetőség közötti realitásokat. Segítőszándékához kétség nem fér. Nehezen tudja viszont beleképzelni magát az ezredforduló magyarországi viszonyaiba, jogrendjébe.
Kakuk Mihály úgy tervezi, hogy Vásárosnaményban lakást vásárol. Már komolyan tájékozódott, kinézte a számára megfelelő lakrészt. Nem az anyagiakon múlik az elképzelés megvalósítása. Az amerikai nyugdíj magyarországi értéke gondtalan életet biztosíthat számára Beregben. S mivel több mint egy évtizedet dolgozott a háború utáni Magyarországon, s ezt igazolni is sikerült, itthon is kap tizennyolcezer forint nyugdíjat havonta. Mivel gyermekei, unokái az államokban élnek, továbbra is megtartja floridai lakását. Itt lehet az év jelentős ideje alatt, de nem feledi az óceánon túli családot sem.
Az eltelt évtizedek alatt sokat kínlódott a jándi Kakuk Mihály, míg tengerentúli új hazájában talpra tudott állni. Feleségének az volt a dolga, hogy gondját viselje a családnak, nevelje a gyerekeket. Ő pedig dolgozott, hogy előteremtse a család számára fontos dolgokat. Ő egy kicsit amerikai módon gondolkodik, s türelmetlen, ha a teljesen logikusnak látszó ügyek sem haladnak gördülékenyen. Egy kicsit más lett fél évszázad alatt Magyarország, mások a beregi emberek. Ő azonban büszke, hogy innen indult, s tehetett, tehet valamit a falujáért.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése