Haraszin Gyula

Polgármester,

Tiszadada

A tiszadadai táj szerelmeseként is aposztrofálták egykoron az európai mércével mért Kossuth-díjas festőművész, Holló László itteni munkásságát. Az utókor azzal hálálta meg a neves művész kötődését, hogy 2003-tól a helyi általános iskola az ő nevét viseli. A tiszadadai táj kiapadhatatlan témául szolgál a ma festőművészeinek is. Ami az idelátogató művészeknek a megfestendő témát jelenti, a helybelieknek, így a község első emberének, az immár harmadik ciklusát töltő Haraszin Gyula polgármesternek a mindennapok életterét.

– Testületi tagként 1995-ben az akkori polgármester, néhai Gedeon Árpád a polgármesteri hivatal egy megüresedett álláshelyére invitált – kezdte a bő évtized taglalását Haraszin Gyula.

– A műszaki terület irányítása volt a feladatom, és ezzel az állásajánlattal éltem is. Részben amiatt, mert az addigi munkahelyem akkoriban már több bizonytalanságot tartogatott, mint biztosat, de a döntésemben az sem volt utolsó szempont, hogy ezáltal több időt tölthetek majd el családi körben. Azt megelőzően 27 évet dolgoztam az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság Tiszalöki Vízlépcső és Hajójavító Üzeménél. Az önkormányzati ciklus végén, 1998-ban a polgármester úgy döntött, nem indul a választáson. Ő maga is, és a falubeliek számottevő része arra inspirált, hogy polgármesterjelöltként induljak. Tősgyökeres tiszadadaiként, s a hivatalban töltött három évvel a hátam mögött fel tudtam mérni a vállalkozás súlyát. Az igenben ott volt az egészséges lokálpatrióta és a feladatokkal szembenéző, bizonyítani akaró ember is.

Úgy gondolom, hogy a mindenkori képviselő-testülettel, a polgármesteri hivatal apparátusával és a lakosság maximális támogatásával eredményként értékelhetem ezt az időszakot, amely során sikerült továbbvinni a település ön­állóságra törekvését, amely mindig is sajátja volt Tiszadadának. Az önkormányzati intézmények zavartalan működési feltételeinek biztosításán túl jelentős fejlesztések történtek a község életében.

Befejeztük az előző ciklusban elkezdett iskolabővítést, amely révén a hat tanterem további hattal bővült. Kialakításra került egy orvosi rendelő, s egy négyfoglalkoztatós, szemre is tetszetős óvoda. Felújítottuk a polgármesteri hivatalt, átépült a ravatalozó, vizesblokk készült a Tisza-parti strandra, továbbá megvalósulhatott az idősek bentlakásos otthona a hozzátartozó szociális rendszerrel együtt s a művelődési ház felújítása is. Sikerült a község központját is szebbé tenni, de jó szolgálatot tett a településnek a piactér rekonstrukciója is. Ezt, miként a mérlegház felújítását, a Leader-program segítette. A helyi funkciót jól betöltő feladatán túl, országszerte ismertté vált a Tájházunk a két szenzációs őskori lelettel, a Tiszából hálóba akadt tekintélyes nagyságú mamutcsontokkal.

A mostani, súlyos gazdasági válsággal terhelt önkormányzati ciklus kiemelt, mintegy 160 millió forintos beruházásaként valósulhat meg a 450 adagos szociális konyha az iskola területén.

Ezzel párhuzamosan tervezzük az iskolaépület régi szárnyának teljes felújítását, kistérségi társulásban foglalkozunk a szennyvízhálózat kiépítésének lehetőségével. A beruházások mindegyike a településen élők mindennapjainak jobbítása érdekében történik. A 2500 lelket számláló településen a képviselő-testület kiemelt célkitűzése az oktatás és a szociális ellátás javítása, vagyis a gyerekekkel és az idős emberekkel való fokozottabb törődés. Az ország településeinek egészére jellemző elöregedési folyamat Tiszadadára is igaz, ám itt jelentős gyermeklétszámmal is büszkélkedhetünk. Az önkormányzat segíti a fiatalok továbbtanulását, 145 középiskolást és 25 egyetemistát, főiskolást részesítünk támogatásban.

Az eredményeink mellett a mi legnagyobb gondunkat is a foglalkoztatás jelenti. Több sikeres év után a varro­dát üzemeltető francia vállalkozó is továbbállt a kedvezőbb feltételeket nyújtó Romániába. Az önkormányzat igyekszik minden pályázatba bekapcsolódni, a vállalkozók számára ingatlan biztosításával rendelkezünk. Példaértékű a képviselő-testületnek a település érdekében kifejtett munkája, hozzáállása: minimális tiszteletdíjat szavaztak meg, s többnyire azt is a köz szolgálatára fordítják. A hivatali munkám mellett, gyakran azon túl időm-energiám java részét a hozzám fordulók személyes problémái s azok lehetőség szerinti megoldása kötik le. Sok család élete nyitott könyv előttem  – mondta Haraszin Gyula.

A feleségével, Bóta Terézzel 1967-ben kötött házasságukból két fiuk született, János és Gyula, mindketten családjukkal a szomszédos Tiszalökön élnek, egyikük vállalkozó, a másik az erőműnél dolgozik. A három unoka: a 4. osztályos Nikolett s a még óvodás Zsombor és Gyula gyakori vendég Tiszadadán, a már nyugdíjas nagymama és a polgármesterből hamar nagypapává avanzsálni tudó Haraszin Gyula nagy örömére.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 25. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése