Pucsok Barnabás

Nyugdíjas igazgatóhelyettes, tűzoltóparancsnok,

Tiszadada

szszb_15-182_pucsok_barnabas.jpgA kitüntetései közül talán a legutóbbira, a Szepessy Béla által tervezett emlékplakettre a legbüszkébb a 76 éves Pucsok Barnabás, tiszadadai nyugdíjas igazgatóhelyettes, tűzoltóparancsnok, melyet 2002 decemberében, a Megyei Tűzoltószövetség jubileumi, tízéves évfordulójára rendezett ünnepségén vett át Pernyák Sándor elnöktől, tűzoltó ezredestől.

A szabolcsi tűzoltók doyenjének számító tiszadadai parancsnok méltán érezhette az őt övező tiszteletet a fiatalabb lánglovagok tekintetében. Kitüntetése átvételének pillanatát a Kelet-Magyarország is megörökítette.

– Szép volt, s nem tagadom, jólesett! – mondta az ünnepi események után otthonában Pucsok Barnabás. – A családunk tősgyökeres dadainak számít, magam pedig 1927. január 7-én születtem a jómódú parasztcsalád kisebbik fiaként. A bátyám is itt él a községben. Édesapánk kitanult húsvizsgáló volt, nem lévén állatorvos akkoriban a környéken. Az általános iskola hat osztálya után Polgáron jártam polgáriba, amelyet 1943-ban végeztem el. Ezt követően a nyíregyházi tanítóképzőbe kerültem. A megszépítő messzeségből visszaemlékezve sem voltak azok könnyű évek, akkor pedig pláne, hogy nem! Részben, mert igen sokba került a taníttatás, másrészt a világháború miatt, amely a legszebb éveinkben ért bennünket. Sokan, 56-an jártunk egy osztályba, de e zsúfoltság eltörpült azon valós veszélyek mellett, amelyeket akkoriban át kellett élnünk. Azt, hogy ma itt lehetek, a sokszori szerencsémnek, s a jó őrzőangyalomnak köszönhetem. Odamaradhattam volna, amikor 1944 szeptemberében az osztálytársaimmal elvittek bennünket Sárospatakra munkatáborba.

A két kemény hónap után csak hajszálon múlott, hogy az utolsó vagonnal hazajöhettünk Nyíregyházára, mert rögtön utána már szedték is fel a síneket. Ha ott maradunk, végünk van! Aztán, pár nap múlva, már itthon, Tiszadadán, egy orosz aknavető gyilkos lövedékei elöl sikerült az isteni hang sugallatára megmenekülnöm, beugranom a kertünkben lévő bunkerba. Majd időben később, 1950 januárjában, már tiszadadai tanítóskodásom alatt, a kálvinházatanyai szolgálati lakásban egy éjszaka a füsthaláltól, a biztos bennégéstől menekültem meg. Talán emiatt is lettem tűzoltó!

De, visszatérve az időben, a tanítóképző öt évét 1948-ban végeztem, 39 társammal együtt. Egy évvel korábban meghalt az édesanyám, megfázott, egy hét alatt elvitte az agyhártyagyulladás. A ballagásunkkor én voltam csak egy szál virággal, s mérhetetlenül egyedül! Ez az emlék még ma is megnedvesíti szemem, rossz volt együtt lépkedni társaimmal, akiknek ölnyi virág húzta le karjukat. A képző után a már említett Kálvinházatanyára kerültem tanítani. Választhattam volna más helyet is, de a szívem visszahúzott a szülőfalumba.

A Dadától hét kilométerre fekvő tanyán egyedül tanítottam az 1–6. osztályba járó negyven gyermeket. Az órák 15 percesek voltak, hogy jusson idő mindegyik osztályra. A mai szóval élve halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek mindegyikéből ember lett, van köztük orvos, katonatiszt, gazdasági vezető, stb. Később, amikor 1951 novemberében megnősültem, az oda kijárás gyalog, kerékpárral nem volt könnyű a sárban-hóban. Aztán bekerültem Tiszadadára, ahol – ahogy az évek peregtek – tanító, szaktanító, kántor, majd az egri tanárképzőt elvégezve tanár és igazgatóhelyettes lettem, s akként is mentem nyugdíjba 1987-ben.

A feleségem is nyugdíjas pedagógus, és bizony az akkori igen vékonyka fizetést sertéstartással, némi gazdálkodással próbáltuk megvastagítani. Most, 76 évesen is egyszerre több sertést nevelek, 30 hektáron gazdálkodom. A földtől nem sajnálom a tápanyagot, mert tudom, ahhoz nekem is adnom kell, ha valamit kapni akarok. Ez életem mottója is lehet, hiszen emiatt köszönnek máig is nagyot rég volt tanítványaim, s a tűzoltóegyesület generációs tagjai.

Két éve a németországi testvértelepülés polgármestere személyesen adta át Tiszadadán egyesületünknek a két darab 800-as kismotorfecskendőt és egy gépjárművet. Aminek nagyon örülök: a községünk szépen fejlődik, az első ciklusban magam is képviselő voltam. A Hazafias Népfront elnökeként összeírtam a II. világháború hősi halottait, nevüket márványtábla őrzi, amelyet megható ünnepség keretében avattunk fel. Hála Istennek, van mire emlékezni: 1998-ban, egykori képzősök, megtartottuk az ötvenéves találkozót, 2001-ben megélhettük párommal, gyermekeink körében az aranylakodalmunkat. A tűzoltóegyesület fennállásának félévszázados jubileumáról is megemlékeztünk. A református egyházunkban a mai napig kántorizálok.

Mindezeknek örülök, miként a gyermekeimnek és családjuknak. A fiam műszaki egyetemet végzett, Nyíregyházán vállalkozó. A felesége óvónő, két gyermekük van: Barnabás érettségi előtt áll, Tamás nyolcadikos, és kitűnő sakkozó. Katalin lányunk Tiszalökön él családjával, kozmetikai szalont vezet. A férje, Lajos, nagyon rátermett vállalkozó, több cikluson át tagja a dadai képviselő-testületnek. A lányuk, Zsuzsanna harmadéves egyetemista, Péter számítástechnikai szakközépiskolába jár. Hát, így együtt, ők a mindenem!

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 15. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése