Tiszadada

Kérdező a szemével, de simogató a kezével. Ilyen ember benyomását kelti a szemlélőben az 1940. január 24-én, Tiszalökön, Erdei Ilona és Csáki József első gyermekeként született Csáki József, Tiszadada község jegyzője. A már köreinkből eltávozott szülők nyugodtan szemlélhetik fiuk munkáját, mert ő, amit vállalt, azt becsülettel teljesítette. János nevű öccse és családja Tiszalökön él és dolgozik. Felesége, Horváth Ágnes, tanítónő, a közismert hegyaljai faluban, Tolcsván született. Férje mellett, Tiszalökön dolgozva, 12 évig az általános iskola igazgatóhelyettese. Gyermekük, Attila, 22 éves és a nyíregyházi főiskolán tanul.

Csáki József az 1960-ban Tiszalökön letett érettségi vizsgáit követően sorkatonai szolgálatát a kiskunhalasi laktanyában töltötte le. 1962-ben a Tiszalöki Községi Tanácson kezdett el dolgozni előbb adminisztrátorként, majd anyakönyvi és gyámügyi előadóként. Munkája egyfajta elismeréseként 1972-ben kezdte meg az államigazgatási képzés felsőfokát jelentő tanácsakadémiai tanulmányait, Veszprémben. A kétéves, bentlakásos képzést a tiszanagyfalui vb-titkári állás követte, egészen 1976-ig. Ekkor a tiszadadai tanácsi vezetők megkeresték, lenne-e kedve náluk dolgozni. Az akkor elhangzott „igen” után majd egy évtizedig a községi tanács vb-titkára. Újabb felkérésre a szomszéd település, Tiszalök tanácsának vb-titkára lett, 1990-ig.

A rendszerváltáskor már ismert szakember, így nem volt számára meglepő, hogy újfent megkeresték a tiszadadai önkormányzat vezetői. Így néhány évi kihagyás után ismét a községben dolgozik, immár 1990 óta folyamatosan mint jegyző. Munkaköre megkövetelte tőle az államigazgatási különbözeti és szakvizsgát is, amit 1989-ben, illetve 2002-ben tett le.

Csáki József hitvallása szerint egy felelős vezetőnek mindig példát kell mutatnia. A munkatársaiban hinnie és bíznia kell. Jegyzői feladatai végzése során ezt szem előtt tartva igyekezett ennek megfelelően élni és dolgozni. Törvényesen járó szabadságát a legritkább esetben vette ki, és addig nem nyugodott, amíg a rábízott munkát el nem végezte. Ahogyan ő maga mondta el, itt nem aktákkal, hanem hús-vér emberek ügyes-bajos dolgaival kell foglalkozni, ami nem engedi meg a lazsálást, a nemtörődömséget, a hanyagságot. Ugyanakkor a munkavégzés során elkövetett hibákat el is kell ismerni a felelősségvállalás mellett. A felmerülő problémákat nem szabad a szőnyeg alá söpörni. Az ügyintézésnek minden szinten embercentrikusnak kell lennie. A törvény szelleme és nem a betűje legyen a döntő. De ezt következetesen be kell tartani, akár engedélyezésről, akár büntetésről legyen is szó az adott esetben. Csáki úr büszkén említi, hogy a „szomszédból” is gyakran megkeresik ügyes-bajos dolgaikkal, mert ismerik és bíznak emberségében és a szaktudásában. A hozzá fordulók, főleg a magukra maradt, idős szülők, akik már nehezen igazodnak el a hivatalos ügyekben, és sokszor fizikailag sem képesek órákat sorban állni a hivatalban azért, hogy egy-egy gondjuk megoldódjon.

Embersége és szakmai hozzáértése nem kerülte el vezetőinek a figyelmét sem, így a jegyző úr joggal mondhatja el magáról, hogy a munkáját mindig megbecsülték. Többszörös „Kiváló dolgozó”. Birtokosa magas állami kitüntetéseknek, köztük a „Honvédelemért” és a „Tűzoltóságért” érdemérmeknek. A Magyar Köztársaság Elnöke 1998-ban a Köztársasági Érdemrend „Ezüst” fokozatával tüntette ki. Csáki József csak halkan jegyzi meg, hogy harminc éve elnöke a tiszadadai és a tiszalöki önkéntes tűzoltószervezetnek.

Beszélgetésünk során nosztalgiával említi, a faluba kerülése idején mindenki dolgozott, az állampolgári fegyelem a mainál erősebb volt. Régebben, évente 30–40 párt adott össze évenként. Ez a szám mára 10–15-re csökkent. Zárkózottabbak, magukba fordulók lettek az emberek. Ritka a közös kirándulás, a sportolás, a kalákában történő építkezés.

Csáki József jegyző ezek ellenére büszke arra, hogy a község dinamikusan fejlődik. A vezetők hitelesek és szavahihetők. Ennek következtében a lakosság bízik bennük. A pályázati lehetőségeket a legmesszebbmenőkig kihasználva – azokat saját maguk írva – arra törekszenek, hogy fejlődjön a falu. A közmunkákkal – segélyezés helyett – a rászorulókon igyekeznek erejükhöz mérten segíteni. A közpénzek felhasználásában önmagukkal szemben is szigorúak a képviselő-testület tagjai. A szerény, havi 5 ezer forintos tiszteletdíjukat inkább a közösben hagyják.

A jegyző úr tervei szerint, egészségétől függően, a törvény engedte korhatárig szeretne hivatalában dolgozni. Utódját a lehetőségekhez mérten szeretné kinevelni.

Szabad idejében szívesen kertészkedik, olvas, sportol, kirándul.

Tiszadada lakossága méltán hívhatja Csáki Józsefet a falu jegyzőjének, mert munkájával, emberségével azt kiérdemelte.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)