Hajdu Péter

Ügyvezető igazgató,

Debrecen

hb_02-42_hajdu_peter.jpgVajon mi kell a sikerhez? Ha ehhez elixír készül, akkor abba feltétlenül csöpögtetni kell a múlt (az előélet) kristálykivonatából, a biztos mesterségbeli tudás eszenciájából és a társadalmi-gazdasági környezethez történő rugalmas alkalmazkodás aromájából. Nem árt keverni bele olyan összetevőket sem, mint az új folytonos kipróbálására predesztináló hajlam, a kockázatvállaló képesség és a lehetséges keretek közötti kitartás. Ilyenek jutnak eszembe, amikor Hajdu Péterrel, a Hajdu Irodatechnikai Kft. ügyvezető igazgatójával (és még néhány más üzleti érdekeltség társtulajdonosával) befejeztük a beszélgetést. Még néhány oroszul és angolul folytatott sürgős telefon után bocsát utamra, mondván, lenne még miről mesélni, de a sürgető teendők nem tűrnek halasztást.

A Hajdu család egyetlen fia ezerkilencszázötvenhét karácsonya előtt adott először életjelt magáról. Az Új Élet parki, majd a Füvészkert utcai iskolák után a Fazekas Mihály Gimnázium következett, ahol az orosz tagozat után természetesen e nyelvből is érettségizett. Édesapja agrármérnök volt, édesanyja pedagógus – végül is mindketten nebulók sorát nevelték Ohat-Telekházán, illetve Fancsikán. Péter a mezőgazdasági munkába is belekóstolt már gyerekként az ottani illetményföldeken. Mivel akkor már lényegében kinyílt a világ, a család Wartburgjával bejárta a környező szocialista országokat, de hatvan vagy száz dollárral a zsebében a nyugatiakat is.

Egy sikertelen egyetemi felvételi után (később még kétszer próbálkozott – igaz, hogy ezeken már sikerrel, de az élet mindkétszer másfelé sodorta) szakmát tanult. Beiratkozáskor az akkor divatos autószerelői helyett az intézet igazgatója az elektrotechnikai műszerészi szakmát javasolta. Hajdu Péter ma már nagyon örül, hogy megfogadta annak idején ezt a tanácsot: e szakterület – különösen pedig az irodatechnika – felkeltette érdeklődését. Ebből az érdeklődésből később a folytonosan modernizálódó technikában nap mint nap az újabb kihívásoknak történő megfelelés izgalma, később jó kereseti lehetőség, azt követően pedig saját cég alapításának és működtetésének öröme következett.

Jó iskolának bizonyult a Medicorban folytatott szakmai gyakorlat, majd a finommechanikai vállalatnál eltöltött egy év. Utána a huszonhárom hónap katonaidő következett a Bocskai-, majd a Kossuth-laktanyákban, ahol géptávírász, telefonközpontos és századírnok volt. Leszerelés után néhány más próbálkozás után az ITV Számítástechnikai Vállalatnál kötött ki, ahol az asztali, majd a zsebszámológépek javítása irgalmatlan mennyiségű feladatot adott. Ezeknek másodállásos megoldással, illetve a mellékfoglalkozásban űzhető ipar gyakorlásával lehetett megfelelni. Ez az időszak az újabb és újabb márkák megjelenése mellett a sok munka és az ennek nyomán kiérdemelt jólét volt Hajdu Péter számára, aki mindeközben szakmai külföldi utakon is gyarapította gyakorta tudását.

Közben 1983-ban megházasodott, s 1984 az ifjabb Péterrel, 1990-ben pedig Ildikóval gyarapodott a család. Amikor már nem lehetett a vállalati és a magánérdekeket összeegyeztetni, végleg önállósodott: előbb kisiparosként folytatta, amit 1990-ben a kft.-alakítás követett.

Ma már történelem a fekete dobozos pénztárgépek értékesítése és szervizkörének ellátása, a margaréta tárcsás írógépek piacra dobása, a másolástechnika bevezetésében vállalt szerep, a különböző márkák elterjesztése a cég életében. Ezek a tevékenységek ma is magas fokon, az üzleti partnerek megelégedésére folynak a Vár u. 8. szám alatti üzletben és szervizben, amelyek közben egyre hangsúlyosabb szerepet kap az innováció csatasorba állítása is (ilyen például az interface panel beépítése a japán pénztárgépekbe, amely összeköttetést biztosít a számítógépes rendszerrel és más engedélyeztetés alatt levő eljárások alkalmazása). Hatókörük is egyre messzebb nyúlik: helyi, keleti országrészben történő rendelések teljesítése mellett előkészítés alatt állnak fővárosi, sőt afrikai érdekeltségeik kialakítása, de hozzá fog járulni a közelgő debreceni tornász világbajnokság kommunikációs hátterének megteremtéséhez is. Üzlettársként másolószalon működtetésével, vendéglátó-ipari gépek értékesítésével, mint rokon szakmákkal is foglalkozik, de olykor olyan – látszólag teljesen idegen – dolgokkal is foglakozik, mint az Eurojodis egészségőrző víz hazai elterjesztése és mások. Gyakran segít ismerőseinek nemzetközi kereskedelmi tranzakciók lebonyolításában is.

Amikor konditerembe kezdett járni, azt gondolta, veszteséget okoz majd vállalkozási tevékenységében a heti háromszor másfél óra – ma már látja, hogy egyenesen nyereség volt: fittség nélkül egészséges gondolkodás sincs. Ennek már egyenes folytatása a thai-box, amit nemrég kezdett el. Magánéletében ismert társasági emberként tartják számon barátai, aki gyakorta kirándul és utazik.

 (Hajdú-Bihari Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése