Fülöp Bálint

Vállalkozó,

Mátészalka  

szszb_11-126_fulop_balint.jpgA krónikás zavarban van, amikor a nagyhódosi születésű (1957. február 23.) Fülöp Bálint „hovatartozását” kell megjelölnie. Harmadik gyereknek született a megye hetedik legkisebb falujába. (Gyöngyi nővére családjával Budapesten él, István bátyja 35 évesen meghalt, családja Tunyogmatolcson. Húga, Erzsébet – Apáthy Károlyné – és családja Fehérgyarmaton lakik.)

Akkor még Nagyhódosnak nyolcosztályos iskolája volt, s a hatvanas évek közepén tizennégyen ballagtak. Odajártak a kishódosiak is. Szerepe az 1970-es árvizet követően csökkent. Egy ilyen „vizes” tájról egyenesen vezetett az út Nyíregyházára, a Vásárhelyi Pál Vízügyi Szakközépiskolába. Az árvíz elől az utolsó pillanatban menekült a két gyerek és édesanyjuk Kispaládra. A ma is élő szülők akkor a szövetkezetben dolgoztak, de a háztájiban jószágot tartottak, s a négy gyerek aktívan részt vett a mezőgazdasági munkákban, az állatok etetésében, gondozásában. Értendő ez a középiskolai tanítási szünetekre is. Különösebb gondot nem okozott a megyeszékhelyi iskola, persze akkor a 100 kilométeres távolság „leküzdése” is növelte a feladatot. A Bessenyei-kollégium lett az otthon. Hetvenketten voltak egy szobában. A Derkovits utcai gyakorlati helyen majd a Vízügyi Igazgatóság különböző telephelyein, illetve a Vízgazdálkodási Társulatoknál Fehérgyarmaton, Mátészalkán szerzett gyakorlati ismereteket. Innen Bajára, a Vízgazdálkodási Főiskolára, a műegyetem hetedik karára vezetett útja. Általános és mezőgazdasági vízgazdálkodási üzemmérnökként diplomázott.

A mátészalkai Kraszna-balparti Vízgazdálkodási Társulattal kötött szerződés révén azonnal munkahelyhez jutott. Már a gyakornoki időben kapott az építésvezetőségen feladatot. Később csatornafelügyelő lett. A közcélú csatornák karbantartásának irányítása lett a munkája 1977-ben. Kapott egy égre nyíló szobát Mátészalkán olajkályhával. Értékelték munkáját, építésvezetői beosztásba került.

Újabb település tűnt fel életében: Szamosszeg. ’82-ben ugyanis Kovács Ilonával házasságot kötött. A szamosszegi leány adminisztrátorként dolgozott a társulatnál. A mátészalkai albérletből indultak. Megszületett Tamás 1983. június 27-én, s kiköltöztek felesége szüleihez. Szolgálati gépkocsival jártak be dolgozni a városba, de közben befizettek egy 54 négyzetméteres kétszobás OTP-s lakásra. A ráckerti „beutalót” rövidesen meg is kapták a mátészalkai városi tanácstól. Itt még olajkályha volt. Ekkor elhatározták, hogy saját lakást építenek az Északi körút 43-ban, hiszen közben gyarapodott a család: lányuk született, Anett, 1986. május 2-án.

A „gazdász vér” nem hagyta nyugodni Fülöpéket. A szamosszegi földön próbálkoztak sárgarépával, zöldbabbal, zellerrel, paradicsommal, krumplival, de nem volt sikerélmény a nyolcvanas évek eleje-közepén, úgy tűnt, hiába dolgoztak feleségestől, családostól. Váltani kellett. Ekkorra realitássá váltak a vállalkozások. Fülöp Bálint mérnök a szakmában jelentkező vizes munkák elvégzésére vállalkozást indított két-három korábbi munkatársával. Egy Trabanttal, utánfutóval, betonkeverővel fel-feltűntek a szatmári térség különböző településein. Természetesen a hétvégeken „megjelentek” Nagyhódoson is, hiszen ott is volt tennivaló a kertben, a jószágállománynál.

1995-ben egy kicsit paposiak „is” lettek. A mélyépítési vállalkozásban végzett tisztességes munka folyamatosan eredményre vezetett. Az ezredfordulón már tucatnyi munkatárssal dolgoznak. A gépek telephelye a Paposon megvásárolt tanyán van. S ha már van egy tanya… Innen kezdve a gépek mellett egyre többször került szóba, hogy jószággal is kellene foglalkozni. Persze a szarvasmarhának, lónak ennie is kell, s az az igazi, ha a gazda maga termeli meg a szemest, a szénát. Az elhatározást tett követte, s az új évezredben már a tervekben szerepel a tanya turisztikai hasznosítása is, gondolva a lovas turizmusra. Természetesen ebben, s a vállalkozás bonyolításában, a család ügyeinek intézésében meghatározó szerepe van a feleségnek. Szerencsére a nyolcadikat 2001-ben végző Anett, s a gimnáziumban 2002-ben „érő” Tamás is szereti a tanyát, a jószágokat, szeretnek lovagolni.

– Lovagolni az lovagol, aki pucol!  – fogalmazza meg az édesapa.

Ez valahol egy életfilozófia is. Fülöpék megtanulták, hogy csak munkából születhet eredmény. A gyerekek példát vehetnek abból is, miként illik törődni az idősebbekkel, a gondokkal küzdőkkel. Az elhunyt Fülöp István fia nagybátyja vállalkozásában dolgozik. Ő, az édesanyja, a tunyogmatolcsi rokonság ugyanolyan részei a nagy családnak, mint a hódosiak, szamosszegiek, fehérgyarmatiak.

– A szorgalmas munkának mindig megvolt a gyümölcse. Bizonyára ezután is meglesz. Persze tisztában kell lenni képességeinkkel, lehetőségeinkkel. Lehetetlent ne várjunk el saját magunktól sem. Nekem egy vágyam van: dolgozhassak, és ennek eredményeként boldoguljunk! – fogalmaz a búcsúzásnál Fülöp Bálint.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 11. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése