Kecskés Mihály, a földön járó talajbiológus

Kecskes Mihaly.jpg“Örök adósa maradok ennek a gyengén savanyú, laza, barna erdőtalajnak, ami énnekem a Nyírséget jelenti…” Azon sem kellene csodálkozni, ha kapásból elsorolná az egyszerű halandó által pusztán homoknak ismert, de ilyen szakszerűen körülírt talajtípusnak a jellemző szemcseméreteit, a benne lakozó Pseudomonas és Azotobacter baktériumok fontosabb törzseit. Kecskés Mihály mikrobiológustól, Vasmegyer szülöttétől, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tanszékvezető tanárától ez egyáltalán nem volna meglepő. Aki a mikrovilág titkaiból védte meg az akadémián doktori értekezését, az már gyógyíthatatlanul ezen a szemüvegen keresztül szemléli a világot.

Az említett “adósság” részleteiről itthon, a Nyírségben beszélgettünk a professzorral, mert bármennyire is törleszthetetlennek érzi teljes mennyiségét, mégis minél több szemcséjét szeretné itthon hagyni. A műszaki egyesületek székházában tartott előadást megyénk erdészeinek a talajbiotechnikáról, amely kedvenc kutatási témája. Az egyébként is izgalmas „tanórát” diapozitívekkel színesítette, amelyeket a világ szinte minden táján járva magával hozott. A csendes kis zugban, ahová a sűrű embertömeg elöl elbújunk, égzengésként .rivall a hangja, még az előbbi előadói ritmus van a szavaiban, mozdulataiban. Nem tud elszakadni tudományos területétől sem.  – A talajbiotechnikában hatalmas feltáratlan tartalékok vannak, higgye el nekem! – vág bele azonnal a közepébe és szélesen gesztikulál. – A környezetvédők nagyon hamar felfedezték, hogy mekkora károkat okozhatunk kenyerünk bölcsőjének. A talaj nagyon érzékeny közeg és a legkisebb beavatkozás is hatalmas változásokat okoz benne. Néha visszafordíthatatlant, jóvátehetetlent. Erre az ipari országokban sajnos egyre inkább szaporodnak a példák, de nálunk is akad már belőlük. Az érzékenység azonban mást is jelent. A növény és lakóközege szoros kölcsönhatásban van egymással, különösen a táplálkozás szempontjából. Erre irányulnak az én kutatásaim. Vagyis: a talajélet befolyásolásával kedvezőbb feltételeket teremteni kultúrnövényeinknek, és ezen keresztül elérni magasabb terméseket. Szavaimat tartsák különösen tanulságosnak azok, akik a rnikrobiológiát ma is önszórakoztató, haszontalan alapkutatásnak tekintik. A mi tudományunk igenis hatalmas termelőerő lesz. Eddig csak a pillangós takarmányok gyűjtötték a levegő nitrogéntartalmát, megtakarítva a műtrágyát, de a mikrobiológia sikere lesz, amikor majd a búza is azt teszi. Vagy a „megoperált” génszerkezetű egysejtűek ritka fémeket, akár aranyat oldanak ki eddig értéktelennek tartott meddő kőzetekből, megint más parányok inzulint termelnek nekünk, embereknek… , de minek soroljam a távlatokat? Ma már közöttünk élnek ezek az eredmények. Egy biztos: ha ez a század a fizikáé, akkor a következő a biológiáé lesz!

Még ennél a századnál maradva: Kecskés professzor két kerek évtizedet töltött belőle Sopronban, az Erdészeti Egyetemen. Mielőtt megkezdte volna ottani működését, volt egy „rövid” kis vargabetű életében. 1964-ben megnyert egy pályázatot és az ausztráliai Sydneyben dolgozhatott ösztöndíjasként. A világ minden tájáról pályázták ezt a helyet és bármilyen tudományágból várták a jelentkezőket. Az egyetlen ösztöndíjas státus a földinké lett. Egy év múltán visszatért ugyan hazájába és az erdészeti tudomány fellegvárában tovább folytatta, amit korábban elkezdett, de nem zárta be maga mögött az ajtót. A következő években még tizenhat országot keresett fel, ahol kongresszusokon és más szakmai jellegű tanácskozásokon vett részt. Cikkei pedig sorra jelentek meg a világ legrangosabb természettudományos folyóirataiban.

– Higgye el fiatalember, a nyelvtudás hiánya a mi rákfenénk! Hiába vannak nagyon képzett tudósaink és szenzációs eredményeink, a sötétben matatunk, ha egy sort sem értünk meg abból, ami egy tudományos közleményben áll, mihelyst nem magyarul van. Vagy nem tudunk felállni egy idegen országban megrendezett tanácskozáson, hogy kifejtsük véleményünket. Az lenne a minimum, hogy az első vonalbéli tudósgárda tagjait akármikor meghívhassák vendégprofesszornak olyan egyetemekre, ahol világnyelveken ért a hallgatóság.

A Minisztertanács 1984. július elsején kelt rendelete Kecskés Mihályt a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tanszékvezető tanárának nevezte ki. Korábban sem voltak előtte ismeretlenek más felsőfokú tanintézetek, de ezt az eseményt áttörésként értékeli a tudományág közvéleménye.

– Nem volt eddig egyetem az országban, ahol önálló tanszéke lett volna ennek a stúdiumnak. Valamelyik társtudománnyal élt társbérletben, ennek az állapotnak valamennyi hátrányával. Azt is mondhatnám, hogy annak az állapotnak a fenntartása a tudományosság mai szédületes fejlődése mellett egyszerűen lehetetlen volt már. A késésnek sajnos már pregnáns jelei kezdtek mutatkozni. A legtöbb tudományágban egy-egy jeles tudós, tudományszervező egyéniség köré iskola alakult. Aki abban a körben szerzett diplomát, az büszkén vallja az illető tanítványának magát. A mester pedig a maga sikerének tudja tanítványa sikerét, még akkor is, ha az többre vitte nála. Ez a kor a mikrobiológiában – sajnos – mind ez ideig váratott magára. Én felvállalom ezt a feladatot. Gödöllőn sem mulasztottam el programom egyik legfontosabb részeként felemlíteni, mielőtt a katedrát elfoglaltam volna. Mikrobiológiai szemléletet akarok a végzős mérnökökbe plántálni, hogy korunk tudományos-technikai forradalmában megállják a helyüket. Nagyon erős lesz oktatásunkban a molekuláris genetika, a már említett biotechnológia, az ökológián belül a környezetvédelem, és természetesen a biokémia. Ez az ország már ma is a mezőgazdaság élvonalában van világviszonylatban, és mindenki tudja, hogy itt megállni senki sem akar. A továbblépésben a mi tudományunk még nagyon sok lehetőséggel kecsegtet.

A nagyra törő tervek tulajdonosa nagyon energikus ember. Legényes lendülete mögött azonban ott van, és minduntalan előtűnik a betonszilárd háttér. Jellemző történet következik.

– A nyíregyházi Kossuth gimnáziumban, ahol végeztem, a közelmúltban ünnepeltük a 175 éves jubileumot. A baráti kört egy ideje már komputeren tartom nyilván, és higgye el, nem rongyrázásból, mert 25 kandidátus, három akadémiai doktor, és egy akadémikus fémjelezte az itt végzett emberfők kiműveltségének színvonalát, amikor legutóbb összegyűltünk. A hazai tudományos életben is kimagaslónak számított ez az esemény, sőt megkockáztatom, hogy az Akadémián sem mindennapos a szellemi kapacitás ilyen fokú koncentrációja. Hozzáteszem, hogy a már említett adósságom újabb törlesztésének tekintem e körnek a szervezését, istápolását.

Hogyan is halmozódott ez az adósság, amire Kecskés Mihály minduntalan visszakanyarodik? Az apa, a vasmegyeri jegyző korán, már 1948-ban eltávozott az élők sarából. Az indíttatás, a világra irányuló bimbózó érdeklődés az ő adománya, amit visszaadni már sohasem tud a megajándékozott. Egyetlen támasza özvegy édesanyja maradt, és nincs az a komputer, amelyik a végére járna, miként lehetett 268 forint nyugdíjból legényfiát úgy egyetemre járatni, hogy még jó cipőre is jusson. A Kossuth gimnázium tehetség-kibontakoztató erejéről már esett szó, a tájban maradt gyökereket pedig le nem tudja tagadni senki. A tanszék élére ismét Ausztráliából, Melbourne-ből érkezett vissza a professzor, ahol egy évig megint vendégelőadó volt. Hazajár a távoli földrészre, hiszen feleséget is onnan hozott.

– Ő, és anyám a “back-ground” – mondja szándékosan angolul a hátországot a szép szőke asszony felé fordulva, aki körünkben ül. – Nélkülük sem tudományos, sem tudományszervezői, sem közéleti tevékenységem nem bontakozhatott volna ki. Így nem éreztem magam idegenben Ausztráliában, és amíg ott voltam, nem volt távol a Nyírség. Oda is jött a levél Vasmegyerről Fazekas Menyus barátomtól, gyakran eszembe jutottak a Tolnai fiúk, Szunyoghék, és otthon nagyon jó volt ismét meghallani, miként surrog a cipő alatt ez a gyengén savanyú, laza, barna erdőtalaj. Elhozom a három nagyfiamat, kiviszem őket a Kápolna-tanyai iskolához, hadd lássák, hol töltöttem én a gyermekkoromat, nézzék meg a szülőföldemet, igyák magukba ők is a természettel való közvetlen kapcsolatot. Mert mondanom sem kell, hogy mindegyikükből mikrobiológus lesz. Ha öt lenne, akkor mind az ötből. Ha itt járnak, csak akkor érthetik meg, miért van bennem a szülőföld utáni kitörölhetetlen vágyódás, a kötöttség, az egész életre szóló ragaszkodás.

Ésik Sándor

(1984)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Alföldi alkony

Bíró Ernő alkotása 32×50 cm. pasztell. 2011. Izzik a kép,  perzsel,  azonnal  lángra  lobban,  talán  már  szikra  sem  kell  pláne gyufaszál!!  Nagy erejű,  sodró kép,  a  látvány  fogva tart.  A... Tartalom megtekintése

Hiszi, hogy jó utat választott

A  Banu-Szer Kft. a vevők igényeit szem előtt tartva újul meg időről-időre  Nyíregyháza – Balázs László épületgépész mesternek bizonyára emlékezetes marad a Nyíregyházi Építőipari Ipartestület évzáró ülése. A megalapitásának 30... Tartalom megtekintése

A jószág volt az aranya a népnek

Ez a kijelentés egy megkérdőjelezhetetlen tételmondat volt a közelmúltig Szatmárban mindenképpen. Aztán a szarvasmarhák Eldorádójából sivatag lett, a legelőkből meg Terra Incognita. Arrafelé így mondják. Nem akarok szociológiai fejtegetésekbe bocsátkozni... Tartalom megtekintése

Ablakok a csendesség falain

Tüttő József alkotása 60x90cm Olaj, HDF. Ahogy  mentek az  évek  úgy szaporodtak a  házak,  kicsik, nagyok  ilyen olyat tetővel kéménnyel, és persze  ablakokkal,  nehogy  csak  az ember  lásson, hanem  az ... Tartalom megtekintése

Máglya a hajnali sötétben

Így emlékszem az etédi disznóvágásra, így mondom el az utókornak Az önellátó, önfenntartó, a rendtartó székely falvak életéhez hozzá tartozott a disznótartás, disznóhizlalás és következésképpen a téli disznóvágás is Székelyföldön. ... Tartalom megtekintése