Burainé Hajdu Éva

Óvodavezető,

Tiszatarján

baz_06_204_buraine_hajdu_eva.jpgRitkaságszámba megy, ha valakit – mint Burainé Hajdu Évát – alig 22 évesen neveznek ki intézményvezetőnek, ráadásul munkáját máig közmegelégedésre végzi, úgy, hogy lakóhelye közéletén túl komoly és aktív szerepet tölt be megyei szakmai szervezetekben is.

1969. január 13-án született Miskolcon. Bár életének első négy évét Tiszatarjánban töltötte, gyermekkora valójában a borsodi nagyvároshoz kötődik. Szülei az ÉPFU-nál dolgoztak, édesanyja adminisztrátor, édesapja forgalmi ellenőr volt. Öccse, Péter Miskolcon él, üzletkötő a Danone-nál. Gyermekkorának első meghatározó élményeit a diósgyőri vár szomszédságában meghúzódó, ám két-három éve bezárt Vár úti óvoda jelentette. Kertvárosi jellegű lakóhelyén fontos szerepet töltött be a játék a környékbeli gyerekekkel. A ma már református iskolaként működő egykori 24. Számú Általános Iskolában nagyon gyermekcentrikus tanárok gondoskodtak tanítványaik felkészültségéről. Szinte minden tárgyat kedvelt, de a történelem és a magyar számított a legkedvesebbnek. Az akkori szokásoknak megfelelően tevékeny részt vállalt az ifjúsági mozgalomban is.

A Kossuth Gimnáziumban töltött négy év meghatározónak bizonyult, nemcsak azért, mert az emberközeli intézménynek hangulata volt, hanem azért is, mert máig élő barátságok szövődtek.

Rendszeresen részt vett a különböző tanulmányi versenyeken, orosz fakultációra járt, tornaversenyeken szerepelt. Már ekkor kiderült, hogy szervező, irányító típus, tevékenységét iskolai szinten számtalanszor elismerték. 1987-ben a sikeres érettségi után a Hajdúböszörményi Óvóképző Intézet hallgatója lett, ahol három sikeres évet töltött, úgy, hogy közben tapasztalatok gazdag tárházára tett szert.

Első munkahelye a miskolci Stadion úti óvoda volt, ahol sokat tanult egyik példaképétől –, Patócs Béláné óvodavezetőtől. Itt sajátította el a szakmai gyakorlat alapjait. Majd Tiszatarjánba való költözése után a tiszatarjáni óvodában óvodapedagógusként kezdett, ám egy év múltával megbízták az intézmény vezetésével, mivel elődje Budapestre távozott. Egy évvel később kinevezték öt évre, majd 1997-ben  – szakmai tevékenységét elismerendő  – tíz évre szóló kinevezést kapott. Időközben folyamatosan képezte magát: előbb óvodai menedzser diplomát szerzett Miskolcon 1996-ban, majd elvégzett egy számítástechnikai tanfolyamot. 1997-ben beiratkozott az Államigazgatási Főiskolára, ahol 2000-ben igazgatásszervezői szakképesítést kapott.

2003 és 2005 között a Partners Hungary Alapítvány és a MONA által szervezett „Nők a közéletben” képzésen vett részt. Jelenleg is tanul: a Szegedi Egyetemen a „Kistérségi tanügy igazgatási szakértői” képzésben vesz részt.

Intézménye, amely meghatározó szerepet tölt be az 1500 fős településen, hiszen folyamatosan értéket közvetít a szülők felé, 2005-től működik háromcsoportos óvodaként, jelenleg 79 gyerekkel. Róluk hat óvodapedagógus, három dajka és négy fő technikai személyzet gondoskodik. Részt vettek a Comenius 2000 minőségbiztosítási modell kiépítésében és a Regionális Operatív Program keretében EU-s pályázat eredményeként – 50 milliós beruházással – 2005-ben megvalósították az óvoda teljes felújítását, bővítését, akadálymentesítését és infrastrukturális fejlesztését.

Burainé Hajdu Éva úgy véli, ma elsősorban menedzser típusú szemléletre van szükség az intézmények irányításában. Fontos az, hogy a vezető jó kapcsolatokat tudjon kiépíteni a szülőkkel és a fenntartóval. Olyan közösséget kell kovácsolnia munkatársaiból, hogy fél szavakból is megértsék egymást, és egységes nevelési szemlélet alapján tevékenykedjenek. Szükség van a folyamatos megújulás képességére, és egy jó vezetőnél elengedhetetlen feltétel a jó szervezőkészség és a problémamegoldó képesség.

1998 óta a Tiszaújvárosi Ellátási Körzet Óvodavezetők Munkaközösségének vezetője, ami 23 település óvodavezetői számára szakmai programok szervezését jelenti. 2001-től a Megyei Óvodavezetők Munkaközösségének vezetője, 2002-től a helyi önkormányzat képviselője. 1990-ben kötött házasságot Burai Bertalannal, aki az AES Tisza II. Erőmű műszerésze. Dávid fiuk 1993-ban született, és eddig leginkább a természetismeret- és matematikaversenyeken tűnt ki.

Szeret olvasni és utazni. Megfordult már Rómában, Párizsban, Londonban és Velencében is. Hobbija leginkább a közösségi tevékenység, olyan falunap még nem volt Tiszatarjánban, amelyben ne játszott volna meghatározó szerepet, hiszen szereti a társaságot és az embereket. Szerencsés embernek érzi magát, mivel amit eddig elkezdett, azt be is tudta fejezni, ebben segítette a családi háttér is. Egyik nagy vágya – az óvoda felújítása – az idén teljesült. A jövőben elsősorban azon munkálkodik, hogy képviselőként hozzájáruljon azon tervek megvalósításához, amelyeket a képviselő-testület elhatározott.

(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése