Dr. Rácz Antal

Házi-, üzem-, sportorvos – családterapeuta,

Mezőcsát

baz_07_128_dr_racz_antal.jpgCseppet sem túlzás az egyébként roppant kellemes színekkel kifestett és igen barátságos (ISO minősítéssel rendelkező és korszerű műszerekkel felszerelt) orvosi rendelő falán a felirat: „Szakértelem és gondoskodás”, hiszen Rácz Antal doktor úr három évtizedes orvosi tevékenysége mindezt teljes mértékben alátámasztja. Rácz Doktor rendelőjében azt érezheti a beteg, hogy itt valóban törődő és szakavatott kezek gondoskodnak gyógyulásáról.

Tanáremberek idősebbik gyermekeként született Budapesten 1952. január 8-án, édesanyja zenetanárnő volt, édesapja filozófiát tanított. Életének kezdeti korszakában az Élmunkás tér és a Nyugati pályaudvar környéke volt a meghatározó helyszín, majd egy természetközeli kis zempléni faluba, Baskóra kerültek, ahonnan később Dédestapolcsányba vezetett a család útja, itt végezte általános iskolai tanulmányait is.

Mint Borsodban oly sokan, ő is a híres Földes Ferenc Gimnázium tanulója lett, ahol a „mérsékelt szorgalom” mellett is sikeres volt, és ahol olyan kiválóságok oktatták, mint Csatári és Pápai tanár urak. Elsősorban a történelmet kedvelte, de közel állt hozzá a biológia is. A „katonás fegyelmű” selyemréti Petőfi Kollégiumban rengeteg élmény és kaland részese lehetett, szinte „minden kalamajkában” benne volt.

A tanulás mellett a természetjárás, a barlangászkodás jelentette a kikapcsolódást, de közben a sportra, elsősorban a vívásra is jutott ideje. 1970-ben a sikeres érettségi és egy intenzív nyári felkészülés után a Debreceni Orvostudományi Egyetem is „kitárta előtte kapuit”, a cívisvárosban egy új világ nyílt meg számára.

A tanulás mellett a zene jelentette a hasznos időtöltést: ekkor alapították meg a Gereben együttest, amellyel járták „az országot-világot”, citeratudása révén hamarosan a „Népművészet Ifjú Mestere” lett.

Bár a szülészettel és a sebészettel is  „kacérkodott”, viszonylag hamar eldöntötte, hogy körzeti orvos, mai szóhasználattal családorvos lesz, minden ehhez szükséges szakkollégiumot elvégzett, és már az egyetem befejezése előtt  „kinézte magának” Mezőcsátot.

Egyetemi évei alatt – zenetudása révén – bejárta szinte a fél világot, ami akkoriban nagy dolognak számított.

Egész szakmai életútját végigkísérte a közvetlen emberi kommunikáció, annak különböző csatornái, a betegségek „lelki összetevői” iránti érdeklődést és az ezzel kapcsolatos kiteljesedést a családterápiában találta meg, amelynek ma nemcsak művelője, hanem oktatója is. A Magyar Családterápiás Egyesület keretében különböző tanfolyamokon mára az ország számtalan részén megfordult.

Úgy érzi, hogy „tanítva tanul”, és ez a tevékenység pótolhatatlan segítséget nyújt abban, hogy a hagyományos orvoslást jobb hatásfokkal művelje, jó kapcsolatokat alakítson ki pácienseivel.

„Rengeteg ember jön hozzám, bizalommal, és gyógyítás közben olyan ismereteket közölnek velem, amelyekből én magam is mindig tanulhatok – vallja be Rácz doktor úr. – Aki a saját bajával már régóta foglalkozik, abban »szakértőnek« számít, így szerencsés esetben »egyenrangú felek« párbeszéde zajlik a rendelőmben. Számomra a legnagyobb elismerést pácienseim ezen bizalma jelenti. A velük való kommunikációban elengedhetetlen az empátia és az együttérzés képessége. Kell még türelem és következetesség, és nagyon fontos a kreativitás is. A jó helyzetfelismerés segít abban, hogy – sokszor a „dolgok fonák oldalát megmutatva”  – derűvel és humorral „oldjuk a feszültséget”. Bár a végére hagytam, de nélkülözhetetlen az alapos és naprakész szakmai felkészültség.”

Nevéhez fűződik a Mezőcsáti Pszichoterápiás Műhely (MPM) életre hívása.

Tagja a Magyar Általános Orvosok Egyesületének, a Magyar Hypertónia Társaságnak, a Magyar Hipnózis Egyesületnek, a Magyar Családterápiás Egyesületnek, a Magyar Pszichiátriai Társaságnak. Előadásaival rendszeres résztvevője a Lillafüredi Pszichiátriai Napoknak, előadóként többször szerepelt a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Magyar Családterápiás Egyesület rendezvényein. Szinte a kezdetektől fogva ellátta a környék sportorvosi teendőit is, tevékenységét 1993 óta vállalkozási formában végzi.

Szabad idejében a közelmúltig a legendás agártenyészetével foglalkozott: az agárversenyek rendszeres résztvevőjeként kutyái az európai középszintig jutottak. A kutyákkal való testedzés, a természetjárás kondíciója fenntartásához is elengedhetetlen, a versenyek semmihez nem hasonlítható izgalma pedig igazi élményt jelentett számára.

A Gereben együttes ma is életének meghatározó eleme, annál is inkább, mert a citera „pódiumhangszerré emelése” az ő nevéhez fűződik.

Eddigi életútjával, amelynek sikerét számtalan elem erősíti, elégedett. A jövőt illetően, mindenekelőtt annak a  „természetközeli” családi háznak a felépítése jelenti az elsődleges feladatot, amely békés és boldog nyugdíjas éveinek színtere lehet.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése