Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Siposné Horváth Anita
Polgármester
Mezőcsát
A Hortobágy kapujaként ismert mezőváros irigylésre méltó fejlesztésen ment át az elmúlt két évben. Megszépült a központ, utak újultak meg, de talán a legfontosabb, hogy visszavásárolták a termálfürdőt. A közeljövőben tanuszoda és új művelődési központ épül, ami a sport és kultúra területére lesz kedvező hatással.
A 2014-ban megválasztott polgármester asszony órákon át tudná sorolni az elmúlt két év történéseit, olyan hosszú a lista. Amikor a politikai pálya felé kacsingatott, voltak elképzelései, amihez győzelme után támogatói háttérre talált. Tállai András államtitkár, országgyűlési képviselő a lehetőségekhez képest minden jó ötletet felkarol, és ez érezteti hatását Mezőcsáton is.
Siposné Horváth Anita Miskolcon született 1971-ben és három éves korában költöztek Mezőcsátra, mivel édesanyja onnan származott. A szülők megbecsült tagjai voltak a helyi kereskedelmi életnek, ma már nyugdíjasok. Anita öt éven át népművészeti boltot üzemeltetett Balatonfüreden, ám nem tudta megszokni az ott élő emberek mentalitását és visszavágyott. Előtte érettségizett a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában, majd elvégezte az Eszterházy Károly Főiskola andragógia szakát. Polgármesterré választása előtt vezette az ÁMK Kiss József Közösségi Ház és Könyvtárat, szervező munkája révén felpezsdült a városban a kulturális élet. Az 6200 fős településen megtöbbszörözte a programokba bevontak számát és így komoly ismertségre, népszerűségre tett szert. Ennek tudatában vállalta a megmérettetést a polgármesteri posztért. Felkészült a feladatra, tucatszám szállította a fejlesztési elképzeléseket a képviselő-testületnek, amelyek pályázat formájában köszönnek vissza. Megújult 150 millió forintból a városháza, valamint két óvoda és az orvosi rendelő, a Mezőcsáti Kistérség Egészségfejlesztő Központ számára napelem pályázatot is nyertek. Mivel nem vettek részt az önkormányzati konszolidációban, jutalmul 181 milliót kaptak, amiből a városi galéria és házasságkötő terem, valamint a városi vendéglátóhely konyhája újult meg, de a Gyóni, Kolozsvári és Kölcsey utat is aszfaltozták. Kormányzati támogatásból 150 millió forintért visszavásárolták a termálfürdőt, – mellette épül meg hamarosan a tanuszoda, – de a fedett medence bővítését is elvégzik, ahova vendéglátó egység kerül. A turizmus fellendítésére a kulturális programok további bővítését tervezi akár térségi összefogással. A nyolc települést tömörítő régióban három társulás működik és a polgármesterek jó kapcsolatot ápolnak. A város múltjának megismertetésére régi parasztházat vásároltak, amit közmunkában felújítanak és interaktív tájházként fog működni. A 42 kilométer hosszú ivóvízhálózat 10 kilométeres szakasza még azbeszttartalmú volt, azt a Borsodvízzel közösen kicserélték.
Jelenleg az elhanyagolt zsidó temető felújítása zajlik. Az előző ciklusban felújították a zsinagógát, ami Művészetek Házaként funkcionál. Sikeres a Start közmunkaprogram, öt hektáron termelnek zöldségféléket és készül egy üvegház a palántáknak. A tyúkfarmról a mézeskalács üzembe kerül a tojás, a fazekas műhelyben pedig Mezőcsát egyik szimbólumát, a Miska-kancsót gyártják, de több kézműves műhelyt is működtetnek. A térség 26 hektár nádjából brikett készül. Kormányzati támogatásból 300 milliót kaptak az új művelődési ház építésére, aminek elkezdődött az előkészítése. Elkészült egy műfüves futballpálya 23 millióból, a sporttelepen pedig a klubházat és az öltöző vizesblokkját újították fel. Hét sportszakosztály van a városban, vagyis aktív a sportélet. Megalakult a Mezőcsát Városi Tömegsport Egyesület, amelyik a régi klubot váltja és hazaviszik az idáig Igriciben sportoló fiatalokat. A csapat megyei II. osztályban játszik, ahol a polgármester férje – aki a helyi rendőrőrs parancsnoka- alelnöki tisztséget vállalt. Ő NB I-es múlttal rendelkezik, így evidensnek tűnik, hogy két fiúk, a 2002-ben született Józsika és a 2005-ös Zalán a DVTK korosztályos csapataiban rúgja a bőrt, az edzésekre naponta utaznak Miskolcra.
Anita nagy köteg pályázati anyagot tesz az asztalra és sorolja, mit tervez az önkormányzat a 2019-ig tartó önkormányzati ciklusban. Kialakítanak egy tízhektáros iparterületet, ahova hűtőház és szolgáltatóház épül. Elkészült az árucsarnok terve, pályáztak a „Zöld város kialakítása” elnevezésű pályázatra, amiben szerepel öko park és rendezvénytér építés, a térfigyelő kamerarendszer bővítése, a Füzes városrészben játszótér építés, belterületi kerékpárút, szolgáltató ház felújítása, a Kiss József Közösségi Ház és Könyvtár energetikai fejlesztése és a polgármesteri hivatal épületgépészetének felújítása. Az önkormányzati épületek áramfogyasztását napelem park fogja biztosítani. A polgármester úgy érzi, munkájáért hálásak a helybeliek, hiszen az utcán sok mosolygó emberrel találkozik.
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése