Gazda István

Református lelkész,

Mezőcsát

baz_02_88_gazda_istvan.jpgMiskolcon született, gyermekkorát Sajóvámoson és Zilizen (a Sajó és a Bódva találkozásának völgyében) töltötte. Olyan család leszármazottja, amelyben mindkét ágon minden nemzedékben voltak a településükért, közösségükért élő emberek. Voltak, akik a lelki élet, és voltak, akik a köznapi valóság megélésében segítették, irányították a közösségükhöz tartozókat.

Gazda István mindkét területen: a hitéletben és a település közösségének gyarapításában is örökölte és tovább viszi elődei munkálkodó attitűdjét. Miután debreceni diákként elvégezte középiskolai és teológiai tanulmányait, Hangácson kezdte a lelkészi szolgálatot. Diákkora a Kádár-korszakra esik, amikor szinte lehetetlennek látszott, hogy a keresztény világ értékrendje megkaphassa az őt megillető szerepet Magyarországon. Nem volt könnyű tehát megvívni azzal a gondolattal, hogy mire is szánja az életét egy leendő lelkész. 1980-tól 1987-ig az Abaúji Egyházmegye két kis létszámú Bódva völgyi gyülekezetében: Hangácson és Nyomáron végezte lelkészi szolgálatát. Ebben a közegben megtapasztalhatta, hogy a hit megélésén túl a szokások, szertartások formát, rendet, tartást adtak az ott élő híveknek. Lelkészként a külső építésre is gondot fordított: a templomok és a parókiák felújítását szervezte, irányította.

1987-től él Mezőcsáton, Alsó-Borsod legnagyobb lélekszámú gyülekezetében, amely teljesen más múlttal és jelennel éli meg református voltát. Mint a nagytiszteletű úr mondja, a református egyház négy szolgálati területet tart fontosnak: a szószék, a katedra, a presbiteri és a diakóniai szolgálat végzését. Egyházról ott beszélhetünk igazán, ahol mind a négy jelen van. A mezőcsáti református egyház nagy hagyományokkal, történelmi múlttal, s ebben a múltban a négy szolgálati területen gazdag hagyományokkal rendelkezik, melyek közül Gazda István lelkészi időszakának elején leginkább a szószék és a szűkebb presbiteri szolgálat volt jelen. Az azóta eltelt tizennégy év alatt folyamatosan építi a mezőcsáti egyházat, olymódon, hogy a régi egyházi intézményeket éleszti fel, amelyek természetes részét képezték a reformátusok és a város életének. Mára a katedra és a kibővített presbiteri szolgálat is jelentős részét képezi munkálkodásuknak.

Az évszázados hagyományokkal rendelkező református iskolát 1948-ban államosították, s hosszú szünet után 1992 szeptemberében sikerült újraalapítani és elindítani. Szellemi, lelki közössége már megformálódott, külső képe máig is alakul az intézménynek: egy régi iskolaépület továbbépítésével, kiegészítésével, a jövőben pedig az 1866-ban épült helyén új tantermek építésével fog kialakulni az a kisvárosi iskola, amely reprezentatív, városképformáló, ugyanakkor a klasszikus négyszögben tervezett épületegyüttessel az évszázados kollégiumokra emlékeztet.

A presbiteri szolgálat megújulása a helyi egyház belső építését is jelenti. A gyülekezet különböző korosztályaihoz igyekeznek közel vinni az evangéliumot, ugyanakkor mint a város lelki életét meghatározó, legjelentősebb egyház, nagy számban vannak jelen képviselői a helyi önkormányzatban is. A diakónia, amelynek szintén jeles hagyományai vannak Mezőcsáton (ispotálya volt a gyülekezetnek), még várja megújulását – ennek megjelenési formája lesz a tervezett idősek otthonának megépítése és fenntartása. Gazda István nagytiszteletű úr mezőcsáti munkálkodását talán legjobban a templom fakazettás mennyezetének helyreállítása jelképezi. Az eredeti mennyezet elpusztult az 1890-es tűzvészben, s hosszú ideig remény sem volt arra, hogy valaha ismét ott legyen a templom ékeként. Az elmúlt évben támogatásokkal sikerült helyreállítani ezt a csodálatos értéket.

Ennek a megújulásnak üzenete vonul végig a mezőcsáti egyház jelenében: ami egyszer értékként megteremtődött, az nem vész el. Nem mindig látszik, nem mindig igényelt az érték, a lelki jóság, de eljön az idő, amikor fontos lesz, ezért nem szabad soha elveszíteni reménységünket. Most olyan időket élünk – és reméljük, ezután is – , amikor fontos az egyház és annak értékteremtő tevékenysége.

A lelkész úr az egyház szolgálata érdekében teológiai végzettsége mellé pszichológiai és pedagógiai egyetemi tanulmányokat folytatott, másoddiplomákat szerzett 1993-ban és 2000-ben.

Szűkebb értelemben vett családi élete három hölgy köré épült: felesége, Lengyel Erika, tanítónő; nagyobbik leánya, Márta, a budapesti Baár-Madas Református Gimnázium 10. c osztályos tanulója, Dorottya pedig hároméves.

Gazda István 2001. március 15-én a város ünnepén vehette át eddigi munkálkodása elismeréseképpen, nagy elődök méltó utódaként a „Pro urbe” díjat. Köszönő szavaiban a következőképpen foglalta össze munkássága lényegét: „Az általam elvégzett és most elismert szolgálat olyan lépések sorozata volt, melyekre az elmúlt években adódott lehetőség, s azzal vétettem volna, ha ezeket nem teszem meg a gyülekezetért, a városért.”

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló