Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Bondár Sándor
Ügyvezető igazgató,
Berettyóújfalu
Bondár Sándor 1957-ben született Berettyóújfaluban. Szülei nyugdíjasok, testvére vállalkozó. Általános és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. A sikeres érettségi vizsgát követően 1975 szeptemberétől a nyíregyházi mezőgazdasági főiskola gépész karának gépjavító szakán folytatta tanulmányait. 1978-ban – az államvizsgát követően – mezőgazdasági gépész üzemmérnökké avatták. Első munkahelye a helybeli Dózsa Mezőgazdasági Termelőszövetkezet volt. A hétéves termelőszövetkezeti tagsága alatt több beosztásban – energetikus, javítóműhely vezető, üzemeltető gépész – irányította, szervezte a mostoha körülmények között üzemelő mezőgazdasági gépeken dolgozó emberek munkáját.
1986-ban új fejezett kezdődött az életében. A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) berettyóújfalui szakmérnökségén helyezkedett el, gépészeti vezető beosztásban. Feladata volt a szakmérnökség gépészeti és szállítási tevékenységének szervezése. Irányítása alá tartozott a földmunka, földmű fenntartó gépek, személy és teherszállító gépkocsik folyamatos és szakszerű üzemeltetése, javítása és karbantartása. Ellátta a javítóműhely munkájának, a belvízvédelmi stabil és mobil szivattyútelepek üzemeltetésének és fenntartásának irányítását, ellenőrzését is.
Szerteágazó munkájának része volt az energetikus feladatainak ellátása, a gépbeszerzések lebonyolítása és azok üzembe helyezése. Részt vett a szakaszmérnökség rövid és hosszú távú fejlesztési feladatainak kidolgozásában. Belvízvédelmi készültség idején védelemvezető helyettesként irányította a védekezési munkát. Munkája elismeréseként 1989-ben Kiváló Dolgozó cím elismerésben részesül.
1997 végén megválik a Tivizig szakaszmérnökségén végzett munkájától, amelyet több mint egy évtizeden keresztül folytatott, és mezőgazdasági őstermeléssel kezdett foglalkozni. Ebből tartotta el családját, feleségét és három kiskorú fiát. Legnagyobb fia, Sándor, az Arany János Gimnázium, a középső, Tamás a Széchenyi István Általános Iskola tanulója. Bence fiával a felesége hivatásos anyaként otthon tartózkodik.
Berettyóújfalui lakosként megélte, megismerte a város fejlődését, gondjait. A közel húszéves munkaviszonya alatt mindig emberekkel foglalkozott, ezért is vállalkozott arra, hogy megpályázza az önkormányzati tulajdonú Herpály Team Építőipari és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatói állását. Bízott benne, hogy szakmai tudásával és tapasztalatával a cég biztonságos és hatékony gazdálkodását meg tudja valósítani. Az első eredményeket, a Városi Strandfürdő és Uszoda fejlesztését, a Bihari Múzeum és Sinka István Városi Könyvtár épületének felújítását már megtapasztalta a város, de elhárítja a dicséretet, mikor az irodájában helyet foglalok, azzal, hogy sokkal összetettebb az a munka, amit végeznek, és más területen is történtek előrelépések a vállalat életében.
– ’99. december 3-án vettem át a kft. irányítását – foglalja össze a közelmúlt történéseit Bondár Sándor. – Akkor még nem tudhattam, hogy azt az évet veszteséggel fogja zárni a vállalat. Átvilágításra volt szükség, és ez meg is történt. Racionalizáltuk az ágazatok működését és a 2000. évet már nyereséggel fejeztük be. Annak nagyon örültem, hogy ezt az eredményt a korábbi dolgozókkal együtt sikerült megvalósítani. A munkánk, amit végzünk szerteágazó. Hozzánk tartozik a víz- és csatornaszolgáltatás, távhőszolgáltatás, szemétszállítás és elhelyezés, a Városi Strandfürdő és Uszoda, valamint a piac üzemeltetése, bérlakás kezelés, építőipari és szakipari kivitelezés. Az árbevételünk közel ötven százalékát a víz- és csatornaszolgáltatás, a harminc százalékát a távhőszolgáltatás adja. A szolgáltatások szinten tartása, illetve emelése mellett a fejlesztésekre is futotta a vállalat erejéből. Nemcsak bővítettük, de le is cseréltük a számítógépparkot. A hőszolgáltatás hatékonyságának javítása érdekében teljes kazánfelújítást végeztünk a Bessenyei-lakótelepen. Az uszodában kádas fürdő, szauna, kis beltéri medence épült, és bővültek a szolgáltatások az álló és fekvő szoláriummal. A strand területén befejeződött a „levente” medence felújítása, épül a büfé, majd a jegypénztár épülete. Így lassan teljes körűvé válik a szolgáltatás télen-nyáron a minősített gyógyvizű strandon és az uszodában is.
Az építőipari ágazatban nagy kihívást jelentett a régi községháza belső felújítása, mert a helyi védettség alatt álló épület felújításának technológiája eltért a szokványostól. A közel 60 milliós munkát határidőre és jó minőségben adtuk át. Most már ennek az ágazatnak is biztosított a folyamatos munkája a szerződések, illetve az előzetes tárgyalások alapján.
Jelenleg a kft. valamennyi ágazatára kiterjedően folyamatban van az ISO minőségbiztosítás megszerzése. Az ennek való megfelelés fogja biztosítani a szolgáltatásaink, tevékenységeink európai színvonalát.
(Hajdú-Bihari Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Mezei József
Dr. Vitányi István
Muraközi István
Mezei János
Bónácz János
Kun József
Vámos István
Szűcs Lajosné Szilágyi Erzs...
Mezei József
Kovács Zsigmondné
Deák Ferenc
Czirják Imre
Pálfi István
Fodor István
Dr. Szabó Ödön
Dr. Sohajda Attila
Dr. Kocsis András
Kállai Irén
Török Istvánné
Szilágyi Péter
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése