Felragyogott a nap János bácsira és Zsuzsi gidóra

Mintha egy rég nem látott arc bukkant volna elő  az egyik szétfoszló felhőben

Február  derekán még mindig  fagyos volt a tél. János  az ablakból szemlélte a keringőzve alászálló hópelyheket, szemét pihentetve a hajnali fehérségen. Jól esett csak nézni a hideget, nem érezni. Percekig képes volt így állni, anélkül, hogy akár egyetlen mozdulatot tett volna. Aztán egyszer csak megpillantotta a kertben kaparászó őzeket.

Hinnye, a nemjóját! mondta bosszúsan. Még lerágják a fák vékony kérgit!

Vette a kalapját, s a vastag, báránybőrből készült, darabkákból  összevarrt bundáját. Botjára támaszkodva hátrabotorkált, s megfenyegette a fejüket felkapó őzikéket.

Takarodjatok! Mindjárt vége a télnek, kereshetnétek már egy kis füvet magatoknak! Ennék  gyümölcsöt a nyáron, ha még élek!

Az őzikék könnyedén átszökkentek a sövénykerítésen, s  hatalmas ugrásokkal  távolodtak, hátra sem nézve a botjával hadonászó  Jánosra.

Örökké a kert fejiben vannak  dohogott az öreg, én meg  aztán kenegethetem sárral a sérült fákat! Mikor hajolni is alig tudok!

Morcosan döcögött vissza a pajtához. Ideje kúrálni gondolta. Minek is tart kecskéket?  Csak a baj van azokkal is. Már nehezen kaszált, alig tudta a szénát összegyűjteni. Nem volt ereje a szénapadlásra felhordani, hát a csűrben tartotta. Megrakott egy kosarat, s félkezében a bottal, másik kezében a kosárral, amit a földön vonszolt, becsoszogott az istállóba.

Hoztam a reggelit! Gyertek enni!

A kecskék és a kisgidó mekegve vették körül. Jámbor jószágok voltak, szerették a gazdájukat. A kezeit nyaldosták, s körbetáncolták.

Jól van, na, látom, hogy jókedvetek van. Itt a széna, egyétek!

Vízért indult. A vödröt a betonvályúra helyezte, amíg a vizet kimerte. Onnan könnyen leemelte, s indult itatni. A gidó viháncolva, jókorákat ugorva szökdécselt eléje.

Te meg hogy jöttél ki?  csodálkozott János, miközben rájött, hogy a nagyobb gond a visszaterelése lesz.

Gyere Zsuzsi, menjünk vissza! Bé oda né!

A gidó azonban meg sem hessintette az öreget, vígan ugrándozott tovább az udvaron.

Mondom, hogy menj bé!

Hát azt mind mondhatta, mert a szabadság szele már meglegyintette Zsuzsit. Nem volt mit tenni, János letette a vizesvödröt, hogy valahogy beterelje  a gidót. Az pedig, mihelyt meglátta a lehajló embert, azonnal ráugrott a hátára.

Zsuzsi! Ne viccelj, szállj le a hátamról!

De Zsuzsinak annyira tetszett ez a magaslati pozíció, hogy még a füle botját sem mozdította. Csak állt és mekegett, miközben az öreg nem bírt felemelkedni.  Segítségért kiáltott volna, de kinek? Mióta Ilona nincsen, azóta egyedül él. A szomszédok nem látnak ide, az ő hangja meg nem elég erős. Térdei rogyadoztak, a gida meg csak bámult a nagyvilágba a hátáról.

Látod, Ilona? Ha még élnél, akkor segítenél, nem lennék ennyire magányos és elhagyatott sóhajtotta János, s már azon volt, hogy lefekszik a hóba. Hogy áll majd fel? Nem tudta. S miközben kezeit a földre helyezte, hirtelen előbukkant a felhők mögül a nap, lágyan  megsimogatva az öreget meg a kecskegidát. Zsuzsinak annyira megtetszett a fény, hogy azonnal leugrott a János hátáról, s vígan szökellve próbálta követni a sugarakat. Az öreg felegyenesedett, már amennyire tudott, s megtörülgette fáradt homlokát.

Köszönöm mondta a mosolygó napocskának, s mintha egy rég nem látott arc bukkant volna elő  az egyik szétfoszló felhőben. Vagy csak a képzelete játszott vele? De érezte, hogy valaki mégis figyel rá.

Szerző: 2021. 02. 14.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése