Legyen a Doni-katasztrófa örök mementó

Csak az fáj, hogy a századom hűséges, bátor katonái ott véreztek el az orosz hómezőkön

Örökül hagyta rám megboldogult édesapám, id. Galambos Béla, ny. iskolaigazgató, történelem tanár a II. Világháború keleti frontján megsemmisült 2. Magyar Hadsereg tartalékos főhadnagya hadi kitüntetéseivel együtt dokumentum gyűjteményét is. E szövegek között olvasom már sokadjára apám kézzel írt visszaemlékezéseit, s akadt a kezembe a hajdani bajtárs, Bácskai Bertalan “Doni emlékek” dolgozatát apám figyelmébe ajánló kísérőlevele. Szerintem érdemes elolvasni!

Galambos Béla ny. tanár úrnak

Miskolc

Kedves Béla Barátom!

Szeretettel ajándékozom a “Doni emlékek…” című dokumentum gyűjteményt, fenti visszaemlékezésemet, ami már történelem! 1993 január hónapban lesz fél évszázados évfordulója a 2. Magyar Hadsereg tragikus végű harcainak.

A mellékelt katonai térkép vázlatot, Bártfai Szabó László vezérkari tiszt “Utolsó emberig” című könyvében lévő térképről nagyítottam, ami az akkori harci helyzetet rögzíti. Látható rajta a három hídfőállás: I. Urivi-, II. Scsucsjei-, III. Pavlovszki doni hídfők, ahol az orosz egységek a Don folyó felénk eső részén voltak. Innét indították meg borzalmas támadásukat 1843. január 12-én és 14-én. 

A mi kassai 21. gyalogezredünk (1942. nyarán részt vett a Kurszktól a Donig tartó támadásban), a 2. Magyar Hadsereg a front vonal déli szárnyán volt védőállásban. Az ezredünk III. zászlóaljának védőkörletén (a térképvázlaton nagyítva rajzoltam) látható: a 7., 8., és a 9. század védőállásban. A 8. századnak voltam a parancsnoka, mint fiatal tiszt, a III. számú Pavlovszki hídfővel szemben, igen veszélyes helyen. A Don folyó felénk eső oldalán egy orosz zászlóalj erő volt, ahonnan több támadást kaptunk. E harcokban is több katonám halt hősi halált. A túlerővel szemben nagy volt a századom vesztesége.

1943 január 12-én az Urivi hídfőből, majd január 14-én Scsucsjénél törték át a frontot a túlerőben lévő szovjet csapatok. A 30 fokos hidegben, a borzalmas utóvéd harcokban, visszavonulásnál ezredünk teljesen felmorzsolódott, megsemmisült. Ezredparancsnokommal, vitéz Benkő Sándor ezredessel kerültem szovjet hadifogságba, 1943. január 20-án Bugyennij helység körzetében. Számomra megkezdődött a több évig tartó szovjet hadifogság lágeréletének sok-sok megpróbáltatása, szenvedése. 

A Tandov-i és Krenovoje-i hadifogoly gyűjtőtáborokban a tetű okozta kiütéses tífusz  miatti magas láz a szívemet támadta meg, az éhséggel párosulva teljes legyengülés állt be… Orvosi ellátás és gyógyszer nem volt. A gyűjtőtáborban naponta több százan haltak meg! A tömegsírok “gödreit” velünk ásatták és a ruhájuktól megfosztott, csonttá fagyott hadifogoly hullákat oda hányatták be! Részt vettem ilyen munkában…! Borzalom még visszagondolni is!

Az Orani-i és Susdal-i hadifogoly tiszti táborokban, ahová aztán kerültem, a mindig éjszaka és órákon át tartó kihallgatásokat a CSEKA, GPU, NKVD (most KGB) emberei végezték embertelen módszereikkel. Tolmácsok az emigránsok voltak, mint például Vas (Veinberger) Zoltán…

Az NKVD tisztek kegyetlen, cinikus arca szinte most is előttem van, a régi mordály pisztolyukkal hadonászva olyan lelki megrázkódtatást okozta, hogy nem csupán a front, de a hadifogság borzalmait is átélem azóta is álmomban, s kimerülten ébredek.  

Csak elvileg érintettem az átélt eseményeket, részletekbe már nem bocsátkozom, a borzalmakat magammal viszem a sírba. Ugyan kit érdekelnek már ezek!

Miskolcon még három volt hadifogoly bajtársam él, ők is betegek. Zászlóaljunk katonaorvosa, dr Rátonyi Ákos az elmúlt évben halt meg. Sokat vigasztaltuk egymást a hadifogoly táborokban…, ahol reménytelen helyzetben, betegen vánszorogva, borzalmas volt “élni”!

A doni harci helyzetet rögzítő térképvázlat mindennél jobban beszél. A 7. század parancsnoka Tóth Ernő főhadnagy hazakerül, a 9. század parancsnoka, Darázs Illés főhadnagy az utóvéd harcokban hősi halált halt, én pedig szovjet hadifogságba kerültem. Csak az fáj, hogy a századom hűséges, bátor katonái ott véreztek el az orosz hómezőkön. Rájuk mindig kegyelettel és tisztelettel gondolok. Imádkozom értük, a hősökért, akik a legdrágábbat, az életüket áldozták!

Miért és kiért tették? Erre majd a történelem ad választ.

Az I. világháborúban Galiciában, Lemberg (Lvov) körzetében 1914 szeptember 10-én a nagy orosz offenzíva alkalmával halt hősi halált édesapám. Nem ismertem, mert akkor csak 6 hónapos voltam. 

Emlékezzünk és imádkozunk az elhunyt hős katonáinkért kérve Istent, hogy adjon nekik boldog nyugalmat és örök emléket! Ez a cél vezetett e szerény visszaemlékezésemmel, amit szeretettel ajándékozok. 

Legyen a Doni-katasztrófa örök mementó!

…Így, életem alkonyán, 78 évesen még felhívnám mindazok figyelmét, akik ezt olvassák, emlékezzenek és ne felejtsék el a sok véráldozatot követelt második világháborút, s annak legdrámaibb részét, a Doni katasztrófát!

Miskolc, 1992, szeptember 

Bácskai Bertalan 

aranydiplomás ny. tanár

 a Magyar Érdemrend Lovagkereszt  tulajdonosa

******************************************

Trianoni árnyak   

A 2. világháború keleti hadszínterén bevetett magyar honvédség felszereltségéről érdekes adalékokat közöl a www.arcanum.hu online kézikönyvtárában található “A Magyar Királyi Honvédség a 2. vh.-ban” tanulmány, amelynek a hadrendet taglaló fejezetében az alábbiak olvashatók:      

– A gondot mindenekelőtt a minőségi mutatók alacsony szintje jelentette. A tíz hadtestből csupán egy volt gépesítve, az is csak részben. A gyaloghadtestekben igen kevés gépjármű volt, a szállításokat országos járművekkel (szekerekkel) kellett megoldani. Ez igen nehézkessé, lassúvá tette őket. A fegyverzetük sem volt a legkorszerűbb. Nagyon kevés sorozatlövő (géppisztoly, golyószóró, géppuska) fegyverrel rendelkeztek. Az állomány döntő többsége felújított és korszerűsített első világháborús ismétlőpuskákkal volt felszerelve… A trianoni tiltások miatt a honvédség kiképzettsége is sok kívánnivalót hagyott maga után. Ez leginkább a tartalékos (tiszti, tiszthelyettesi és sor) állomány vonatkozásában mutatkozott meg. A felkészítésekre és a kiképzésre igen rövid idő jutott, és nem volt meg a kellő anyagi és technikai háttere. Így az elméleti felkészítés és a stílus (drill) gyakorlatok játszották a főszerepet. Ez sajnos jellemző volt a tisztikar felkészültségére is. A kiváló elméleti ismeretekkel rendelkező katonai vezetőknek szinte alig jutott lehetősége arra, hogy meglévő tudásukat – különösen nagyobb kötelékek vezetésében – a gyakorlatban is kiműveljék.

Szerző: 2021. 01. 27.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése