Én minden katonámat hazahoztam

A Don-kanyarban 1943.  január 12., az urivi áttörés napja fordulópont volt

Jóapám, megboldogult Galambos Béla (1915-1996), a II. Magyar Hadsereg 13. gyalogezred m. kir. tartalékos hadnagyának a 2. világháborús emlékirataiból vett néhány alábbi részlettel emlékezem meg a Don-kanyar poklában 76 évvel ezelőtt történtekről, hősi halottainkról:

„1942 júniusában mentünk ki. A miskolci Gömöri pályaudvaron vagoníroztunk be. A vonaton kapta meg zászlóalj¬parancsnokom, Bohus alezredes a parancsot, hogy Timnél kell áttörnünk az orosz alakulatokat. Odaérve csak füstölgő, üszkös romokat és épphogy elhantolt halott bajtársakat találtunk… Itt tapasztaltuk meg először a háború szörnyűségét. Másnap gyalogmenetben Starin, majd Novi Oszkolon át jutottunk el holtfáradtan Márkiba, ahol aztán ezredparancsnokunk, Fehér ezredes szónoklatot intézett – persze magyarul – az összegyűlt orosz asszonyokhoz. Egy református és egy görög katolikus lelkész volt kint velünk, utóbbihoz ezután hozták keresztelkedni a helyi kisgyermekeket. Én is keresztapja lettem egynek.

Az oroszok a Don túlsó partjáról lövöldöztek időnként. Étkezni csak este tudtunk. A gulyáságyú csak ekkor mert kijönni az első vonalba, s ekkor kaptunk egy-egy kulacs vizet.

A katonák nem igen mosakodtak, meg is tetvesedett mindenki… Gyakran végigjártam a szakaszok bunkereit, s biztattam a fiúkat: hat hét múlva leváltanak minket, s megyünk haza…

Márkiban is kaptunk egy orosz légitámadást. Volt egy szekérnyi sebesült, akiket a hadosztály-parancsnokságra vittek orvoshoz. Én éppen akkor voltam ott a postáért. Visszatérve az enyéimhez szörnyű kép, nyerítő, sebesült lovak, a fákról csüngő tüdődarabok fogadtak. Zsebesi Béla hadapródőrmester is ekkor halt meg, éppen a feleségének írt levelet. A temetésekhez én asszisztáltam mint kántortanító. Mindenkit külön sírba tettünk, fejfával jelölve. A márki temetőben sok magyar halottunk alussza örök álmát…”

„November 1-jén beállt a tél. A ruházatunk, fegyverzetünk gyatra, a lőszer is kevés volt. Segédtisztként próbáltam minél több lőszert halmozni, hogy a zászlóaljnak legyen tartaléka. Volt olyan hét, hogy az oroszok naponta két-háromszor kíséreltek meg betörni a vonalainkba. Nagyon ébernek kellett lennünk…”

„Három hadtesttel kellett volna kimennünk a Donhoz, de csak kettő lett belőle. A németek 200 kilométeres frontszakaszt hagytak nekünk, így nagyon ritka volt a vonalunk, s mögöttünk tartalékerő sem volt.

Eljött 1943. január 12., az urivi áttörés napja, ami fordulópont volt az életünkben. A nyíregyháziak váltottak bennünket. Hiányos fegyverzettel küldték ki őket azzal, hogy tőlünk kapják a többit! Mi harminc puskát adtunk át nekik, és ennyi maradt a mi – ekkorra már erősen megritkult – zászlóaljunknak. Az oroszok pont ekkor támadtak. Szegény nyíregyháziak itt véreztek el, az elején! Mi szerencsénkre megkaptuk a visszavonulási parancsot, és másnap reggel indultunk gyalog a 35–45 fokos hidegben, térdig érő hóban a Dontól Kijev irányába.

Menet közben sok megfagyott magyar katonát láttunk. Az éhesen vánszorgó katonák rongyokba, pokrócokba csavarták a lábukat. Nagy volt a nyomorúság. A visszavonuláskor a tartalékraktárakat fel kellett gyújtani, hogy ne jussanak az oroszok kezére.

Erős akarat kellett, hogy végre hazatérhessünk áprilisban. Én minden katonámat hazahoztam! Itthon már várt a hadnagyi előléptetésem, a bronz és ezüst Signum Laudis meg a Tűzkereszt hadiszalagon a kardokkal. Ezeket a fiamnak adtam emlékül…”

Én őrzöm apám minden emlékét.

Szerző: 2019. 01. 13.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése