Karácsonyi készülődés
Számoljuk a heteket, a napokat, várjuk a csodát, várunk valami különlegest
Mindig úgy érzem, hogy nem fogok időben elkészülni Karácsonyra. Pedig Isten bizony, hogy idejében elkezdem. Advent első vasárnapja utáni napon már kinézek egy részt valamelyik szobában, s ott forgolódok egy ideig, következő napon pedig ugyanazt teszem valahol máshol. Vagyis rendezgetek, takarítok. Mert így szokás nálunk. Karácsony előtt illik a lakást tetőtől-talpig tisztába tenni. Minden szekrényt ki kell rámolni, át kell rendezni, az ablakokat csillogóan átlátszóvá törülgetni, mindent átmosni, kimosni, megmosni meg felmosni. Ez pedig végigvonul a teljes adventi időszakon.
A vallástanárnő itt Székelyvaján eléggé mondta a gyerekeknek, hogy a szívünket kell ilyenkor kitakarítani, megszabadítani a rossz gondolatoktól és szeretettel tölteni fel, nálunk ez még nem elég. Mármint, hogy csak a szívünket. A ház rendbetételének lényegében ez lenne az átvitt értelme, de mi szeretjük a kézzelfogható, látható eredményeket. Mert a szívtakarítás ugyebár nem látszik, míg a ragyogó, pókhálótlan rend viszont igen.
Hát sikálok rendületlenül, mert megnyugtat. Nem most, hanem Karácsonyban, mert akkor fogom jól érezni magam a mostani munkámtól. És aztán majd pihenhetek, mert ünnep van. Ami alig kezdődik el, máris a végét járja, s mire észbekapunk, már vége is van. A rákészülés jóval hosszabb folyamat, talán érdekesebb is. Mert számoljuk a heteket, a napokat, várjuk a csodát, várunk valami különlegest. Igazából mindegy, hogy mit, de valami Karácsonyhoz köthetőt.
És ezért szeretem az adventet. A hosszú várakozás, a rákészülés miatt. Nem baj, hogy állandóan rohangálok meg kapkodok. Meg hogy alig jut némi idő magamra. Aztán meg a sok disznóvágás a rokonságban, ami ugyancsak ebben a periódusban történik, s amin részt kell venni. Itt-ott segíteni, amit lehet. Ajándékokat készíteni vagy vásárolni. Kitalálni, hogy ki minek örülne. De megéri. Mert mindjárt itt a Karácsony. Ezt várjuk, kicsitől nagyig.
S ha jól belegondolunk, addig is jobbá válunk, amíg mindezeket megtesszük, kitaláljuk, lebonyolítjuk. Lehet, hogy csak pillanatnyilag, de végül is nem tudunk állandóan jók lenni. Ehhez túlságosan is emberből vagyunk. De néhány hétnyi jóságtól már boldogabbak tudunk lenni. Mert törődtünk valamivel, valakivel,de főleg egymással. És nem érdekből, hanem szeretetből.
László-Fábián Júlia
