Lenyomta a pipihus a süldők árát

Így alkudott  a két oroszi koma a jánki atyafi disznaira

Egyszer volt, hol nem volt, ott ahol a kurta farkú malac túrt volna, ha lett volna ezerkilencszáznyolcvan-valahányban. De nem volt se hízó, se süldő, de még malac se, üresen ásítozott a hátsó udvaron a disznóól. Ha nincs, hát veszünk, mondta az egyik koma az ecceri haverjának a tűzoltószertárral szemközt található korcsmában. De nem kurta farkú malacot, hanem süldőt.

– Gyere komám, menjünk át Jánkra, ott az egyik háznál tudok eladó süldőt, megvesszük olcsón.

– Olcsón? Jánkon? Aligha!

– Bízd ide!

Azzal elindultak a Tapolnok-parti kis faluból, takarosan, stráffal. Ferslógot is vittek magukkal, mert azért a süldőt zsákba csak nem tehetik. Ahogy megérkeztek a „tetthelyre” elkezdődött a mustra, na meg az alku. Jó félmázsások lehettek a süldők, de lehet, hogy volt köztük ötven kilós is. Három szép egészséges jószág, majd kicsattantak. Gazdájuk jól meg is kérte az árát, 40 forint kilája. Az oroszi koma meg nem győzte ócsárolni.

– Mennyii?

– 2000 forint.

– Na ne vicceljen! Annyi pénz a világon nincs! Ráadásul úgy látom, hogy ezek eszik az aprómarhát.

– Micsodaa! Ezek hozzá se nyúlnának soha!

– Én pedig látom rajtuk, hogy kártékonyak és megeszik ezek az összes csirkét, nem is kéne nekem ezek közül egy se! Na de ha nem hisz nékem, akkor tegyünk egy próbát!

A felháborodott eladó belesétált a rafinált koma előre gondosan kitervelt csapdájába. Fogtak egy fiatal csirkét és bedobták az örökké éhes süldők közé. Azok persze pillanatok alatt széttépték és felfalták, mint kacsa a nokedlit. A jánki koma elképedve bámulta a véres jelenetet.

– Na jó, ez véletlen volt! Tegyünk még egy próbát!

Zupp, repült a következő áldozati csirke. Ugyanúgy járt, mint szerencsétlen kollégája, a rögtönítélő hármas bíróság azonnali halálra ítélte, amit nyomban végre is hajtottak. A szerencsétlen szerzetnek annyi ideje sem volt, hogy egy kegyelmi kérvényt eljuttasson a Jóistenhez. Ez már meggyőzte az eladót is, hogy jobb lesz, ha enged az árból. Persze jól tudták ezt a vevők is, érezték, hogy nyeregbe kerültek, lóvá tették a jánki embert.

– Tudja mit, nekem már nem is kell ez a süldő! Főleg nem 2000 forintér’!

– Na jó vigye 1500-ér’, csak már ne is lássam!

Egymás tenyerébe csaptak, persze előtte megköpködték tenyerüket annak rendje és módja szerint. Ferslóg le, süldő be. Jókedvűen indultak hazafelé, útközben azért Naményban ittak egy áldomást. Este már az oroszi korcsma alkalmi „színpadán” mesélték röhögve a népes közönségnek, hogy egyszer volt Jánkon süldővásár.

Szerző: 2020. 04. 23.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló