Feltámadott Kati néni telefonja

A  frissen ültetett muskátlik alatt aludta volna örök álmát a székelyvajai temetőben

A temető mellett lakom. Nem zavar. Miért is tenné? Csöndes hely, hatalmas fákkal. És mennyi madár! Feketerigó, sárgarigó, harkály, bagoly, gerle, szajkó, galamb, cinke, szarka, csóka, veréb talált élőhelyet magának e területen. Meg néha a gólyák tartják itt a költözködés előtti nagygyűlést.

Szóval madárcsicsergéstől hangos az egész cinterem. Néha azért sétálok egyet, hogy hallgassam a koncertet. De a templomunkkal sem lehet sosem betelni, annyira méltóságteljes. Hűvösséget és erőt sugároz magából. Mindig úgy érzem, mintha időutazásban lenne részem, amikor körülötte lépkedek. A jól látható terméskövek, amelyeket valamikor a Bánya-patakból emeltek ki, a hátsó falból kikíváncsiskodó  kődarabok mind különlegesek. Mintha az örökkévalóságot szimbolizálnák: lám, mi évszázadok óta itt vagyunk, s mindig itt leszünk valahol.

Épp egy ilyen barangolás közepette lézengtem, amikor valaki megszólított:

– Na, sétálunk, sétálunk?

Kati néni tette fel a költői kérdést, s egykettőre szóba elegyedtünk. Mármint inkább ő, mert én nemigen jutottam szóhoz, inkább a bólogatás mellett maradtam. Néha még egy-egy igen, nem belefért, egyébként képtelen voltam bármilyen véleménykifejtésre. Így hát megadóan hallgattam, s hagytam, hogy Kati néni elpanaszolja minden búját-bánatát. Egyszer aztán észbekapott, hogy ő bizony muskátlikat szeretne ültetni, mindjárt szürküledik, ezért sietve elköszönt.

Én is haza ballagtam, s nekiveselkedtem vacsorát készíteni. Javában hámoztam a krumplit, mikor kopogtattak.

– Tessék! – kiáltottam ki.

Kati néni volt. Méghozzá elég ijedten.

– Elvesztettem a telefonom. Méghozzá valahol itt, a temetőben. Gyere, kérlek, csöngess meg, mert már mindenfelé kerestem, de nem találom.

Fogtam a telefonom, egy elemlámpát, s sietve elindultunk. Hívtam, hívogattam Kati nénit, de a telefonja, akárhol is volt, meg se mukkant.

– Merre járt, hol keressük?

– Hát erre a két sírra ültettem a muskátlikat – mutatta.

Körbe-körbe jártunk a sírhantok mellett, eközben a telefonom folyamatosan kicsengett. Már majdnem feladtuk, amikor halk nesz ütötte meg a fülemet. Egy nagyon csöndes, búgó hang. Mintha a muskátli szólalt volna meg. Gyorsan rátapadtam a virágra.

– Hol a kapa? – kiáltottam.

Erre Kati néni is hallgatózott, s azonnal tevékenykedni kezdett. Ahogy a  muskátlit kiemelte, tisztán hallatszott, hogy a földben csöng a telefon. Megkönnyebbülten kotortuk elő.

A muskátlit szépen visszaültettük, s azzal hazamentünk. Én vacsorát készíteni, Kati néni meg elültetett telefont törülgetni.

Szerző: 2020. 04. 22.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló