Nagymama pöttyös angyala

– Képzeld el, a reggel, amikor mentem, hogy engedjem ki a tyúkakat, csak látom, hogy valami nagy fényesség közeledik. Jobban megnéztem, s tudod mi volt?

Sosem értettem, amikor kicsi voltam, hogy miért kell nekem otthonról elmenni pontosan Karácsony szombatjának a délutánján. Hogyne, amikor a legérdekesebb volt! Amikor szívdobogva vártuk, hogy eljöjjön az angyal, és elhozza az áhított ajándékot. Csak egyet, persze, mert illetlen dolog lett volna az angyalkától sok mindent kérni. De a legtitkosabb vágyainkat megírtuk neki, aztán lesz, ami lesz. Biztosak voltunk benne, hogy ha nem is azt találjuk a karácsonyfa alatt, ami kértünk, akkor is lesz ott valami. Valami érdekes, valami új.

Anyukám vastag bundába öltöztetett minket, s így szólt:

– Mama azt üzente, hogy látogassátok meg. Meglepetést is emlegetett.

Meglepetés? Az már más. Azért megéri felmenni. Vagyis felcsúszni, mert apukám máris előállt a legalább kétszemélyes szánkóval. Én voltam a nagyobb, hát én ültem hátul, az öcsém pedig előttem foglalt helyet, de csakis azért, hogy ha netán lepottyanna, akkor gyorsan kapjam el. Egyébként mindig jó móka volt, ha télen nagyiékhoz mentünk, mert ez mindig szánkóval történt meg. Útközben egy dombocska is volt Györgyiék mellett, azon ereszkedtünk egyet. A szánkóút a főútra futott ki, így apukám bekanyarodott a járdára, s ez okból kifolyólag mindig felborultunk. Ezen aztán addig nevettünk, amíg ismét felértünk a dombtetőre, s csúsztunk egy jót. Ismét a hóban kötöttünk ki. Apukám leseperte rólunk a havat, amennyire tudta, aztán feltuszkolt a szánkóra, s indultunk tovább.

Nagyszüleim az Újvárosban laktak. Tévedés ne essék, ez nem New York, csak Székelyvaja főutcájának a hídon felüli része. Mivelhogy a kezdetek kezdete után építkeztek oda. De vannak még nálunk érdekes elnevezések, mint például a Hostát. 

Megérkeztünk. Apu leemelt a szánkóról, s bevonultunk a házba. Feri és Samu bátyám még otthon legénykedtek, és mindig nagyon örültek, ha megláttak. Kihámoztak a vastag ruhákból, adtak egy-egy barackot a fejünkre, s Samu bátyám máris bújócskát javasolt. Kapva-kaptunk az ajánlaton, azonnal be is robogtunk az elsőházba, amit a mi és a Karácsony tiszteletére nyitottak ki. Én rendszerint a szekrénybe bújtam, az öcsém meg mögéje. Nagybátyáink odakint biztosan rettenetesen kerestek, mert időnként hallottuk, hogy vajon hol lehetnek ezek a gyermekek? Aztán hosszas várakozás után valahogy megtaláltak, természetesen engem a leghamarabb. Gondoltam kiszaladok, hátha az is felér egy meg nem találással. Siettemben megbotlottam a magas küszöbben, s kiestem az ajtón a konyhába. Éppen az orromra. Fel is tűrődött, úgy néztem ki, mint aki nagyon felhúzta az orrát, a szó szoros értelmében. De Samu bátyám, mint mindig, erre is talált megoldást: visszanyomta a helyére.

– Ne törődj, mire menyasszony leszel, helyrejön!

Még egy kicsit sírdogáltam, ekkor lépett be nagymamám.

– Aranyas léánkám, mi lett veled?

Elszipogtam a bánatomat, ő meg a térdére ültetett.

– Képzeld el, a reggel, amikor mentem, hogy engedjem ki a tyúkakat, csak látom, hogy valami nagy fényesség közeledik. Jobban megnéztem, s tudod mi volt?

Intettem, hogy nem.

– Egy angyal! Erősen fényes ruhája volt, babas. Azt mondta, hogy ő az én babas angyalam. S gondolad, hogy mit csinált?

– Mit?

– Ideadatt nekem két csomagat, azt mondta, hogy egyik a tiéd, a másik meg az Andráskáé. 

– Hol vannak a csomagok?

– Hinnye, vajan hova tettem? Gyere, keressük meg!

Mindent átkutattunk mamával, amíg rájöttünk, hogy az ajándékok végig ott hevertek az ágyon, újságpapírba csomagolva.

– Megnézhetjük? – pillantottam nagymamára kérlelően.

– Hogyne. Én is kíváncsi vagyak, mert nem láttam.

Kibontottuk. Az Andráséban egy kisautó, az enyémben egy aprócska néger baba volt. Csak ámultam. Ez volt az én rejtett vágyam, hogy végre nekem is legyen egy néger babám, mint a barátnőimnek!

– Köszönöm, kedves babas angyal, köszönöm!

Mire hazaértünk, otthon is eljárt az angyal, de nálunk már csillogó karácsonyfát is hozott. Eléggé bántott, hogy ismét elkerültük egymást, s megkérdeztem anyukámat, hogy itt is a babas angyal járt? Anyu csak nézett, aztán így válaszolt:

– Nem láttam, kicsim. Mire bejöttem, már híre-pora sem volt.

Szerző: 2019. 12. 22.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló