Messze-messze ahol talán ilyenkor a madár sem jár, úgy dülöngélnek a kedves fenti dombok, mint a kocsmából kitérő komák, akik egymásba kapaszkodva keresik saját biztonságukat, Ősz Zoltán kínálja már a telet, ahol még a fűcsomók kikandikálva kíváncsiskodnak az arra járókra. Az ember járta utak kanyarogva vezetnek a gerincig ahol belátni a világot, vagy azt a kis részt amit még a szem megmutat. Kedves kép, kedves apró részleteivel mit az alkotó úgymond lazán felszórt, hogy elvezessen a bozótosig, ahol kérgére dermedt bokrok állnak egymást erősítve, vagy vigasztalva. Csend van, szinte hallani, talán csak pár rigolyás madárhang, ami messziről idetéved, mint életjel. Ne vágyjunk tovább, legyen elég az ölünkbe szaladó út, hiszen homlokunk ráncait kisimítja ez a látvány amit az Ősz mester készített, hogy elhozza az idei Telet!