Sziget a Maroson

Ősz Zoltán alkotása

30×43 cm.
Pasztell.
2018.

Hogy milyen lehet a Maros vize nem tudom, de hogy a vizek-vizének milyen az íze, gyerekkori emlékek botlanak vissza, amikor úszni tanultam. Akkor még lehetett belőle nyelni ártalom nélkül, ki foglalkozott a vizek tisztaságával, hiszen oly gazdag élővilágot táplált, éltetett amihez mi is tartoztunk. A nyári fürdőzések ideje volt a Mosoni-Duna ág, amit óriásnak éreztünk, ha elmúlt alólunk a biztos talaj még félhettünk is. A Vargakő Révfalunál az időtlenséget, boldogságot, no persze a gyerekkor szikrázását adta. Ezek azok az emlékek amiket vágyakozással sóhajtunk ma is, amit aztán összetörve kapjuk vissza újra, ha nem találjuk már meg a helyét sem. Ősz Zoltán a Maros partot, és a kis szigetet varázsolta ide, az ő emléke szerint, az ő öröme, bánata szerint. Kis semmiségből épített a víz magának tetsző szárazföldet, életteret fának bokornak, bogárnak, madárnak. Elidőzhetünk a látványon, ahol a sok mag újra teremtette meg a maga apró világát, nekünk pedig az ábrándos szigetről alkotott fantáziát. A víz tükrében visszalátjuk a szigetet, sejtetve mélyet, és sekélyet, ahol a forgók, és a kerülgető Maros méltóságosként csordogál.

Szerző: 2019. 01. 27.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló